Kultúra

Az új Avatar-film egyik szereplője azt hitte, a film évekkel ezelőtt kijött és megbukott

Jamie McCarthy / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP
Jamie McCarthy / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP

Edie Falco az Avatar: A víz útja című film egyik szereplője, aki mivel még évekkel ezelőtt forgatta a filmet, azt hitte, hogy már rég bemutatták és meg is bukott a kasszáknál, miután nem hallott a filmről semmit.

A leginkább a Maffiózók sorozatból ismert Falco a The View című műsor pénteki, december 16-i adásában elmesélte, hogy addig élt abban a tudatban, hogy az Avatar nem teljesített jól, amíg valaki el nem mondta neki, hogy még nem is mutatták be.

Láttam az elsőt, amikor kijött, és ez már jó régen volt. A második Avatart pedig, amelyik most jön ki, azt hiszem, négy évvel ezelőtt forgattam. Aztán elfoglalt voltam, és valaki megemlítette az Avatart, én pedig arra gondoltam, hogy »Ó, gondolom, bemutatták, és nem ment túl jól«. Mert nem hallottam semmit. Azt gondoltam, »Ó, hát megesik az ilyesmi!«

– mondta az ABC talkshow-jában.

Falco így folytatta: „Aztán valaki nemrég azt mondta: »Ó, jön az Avatar!« Erre én: »Még nem mutatták be?!«”.

James Cameron régóta várt folytatása nemrég indult világszerte útjára a mozikban, 441,6 millió dolláros bevételt hozva a kasszáknál. Az Egyesült Államokban az Avatar: A víz útja 134 millió dollárral tudott nyitni, ami elmaradt az eredeti előrejelzésektől, amelyek szerint 150-175 millió dollár között hozott volna a nyitóhéten, írja a Deadline.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik