Kultúra

Pénteken kezdődik a fiatal közönségnek szóló Cinemira Teen filmfesztivál

Cinemira Teen
Cinemira Teen
A vasárnap estig tartó eseményen nem csak szuper filmek, de fontos vendégek is feltűnnek majd.

A Corvin moziban, valamint a H13 közösségi térben november 18. és 20. közt tartandó Cinemira Teen Fesztivál vendége lesz a Stranger Things magyar rendezője, Antal Nimród, a fesztivál nyitófilmje pedig A Stand up királynője című svéd film lesz – közölték a szervezők szerdán az MTI-vel.

A Cinemira egyetlen hazai filmfesztiválként kifejezetten a fiatal, 13 év feletti közönségnek szóló filmeket mutat be, döntő többségük pedig először látható Magyarországon – teszi hozzá a közlemény, hiszen a versenyfilmek olyan, a kamaszok mindennapjait érintő témákat dolgoznak fel, mint

a szerelem és szakítás, a mentálhigiéné, a történelemmel való szembenézés, a családon belüli bántalmazás, az áldozathibáztatás és az önmagunkért és egymásért való kiállás fontossága.

A Nemzeti Filmintézet támogatásával tartandó fesztiválon három, kiemelkedő európai ifjúsági mozifilm is látható lesz: premier előtt itt mutatják be szombaton a Berlinalén díjazott Stand up királynőjét, amiben egy tizenkét éves kislány szeretné megnevettetni gyászoló apját, így megpróbál összeállítani egy stand-up előadást.

Először láthatja a hazai közönség a Cannes-ban is díjazott Olga című svájci filmet, amely az ukrán háború előzményeként is számon tartott Euromajdan idején játszódó fordulatos dráma.

Cinemira Teen

Antal Nimród szombaton 14 órakor a Karády Teremben tart majd interaktív előadást a Stranger Thingsről, míg az Aulában Császár Dániel operatőr vezeti be az érdeklődőket az Emmy-vel is elismert Eufória című sorozat kulisszatitkaiba. Szombaton négy órától a Karády Teremben rendezők és zenészek beszélnek a videóklip-forgatások titkairól, az érdeklődők pedig animációs filmet is forgathatnak, vagy épp a virtuális valóságban próbálhatják ki magukat.

A legjobb magyar rövid ifjúsági film díjáról idén először több ezer középiskolás diák dönthet majd, míg a legjobb animációs rövidfilm és a legjobb kisjátékfilm kategória díjazottjairól szakmai zsűri szavaz.

A filmszínészet iránt érdeklődők az Aulában szombaton és vasárnap is kipróbálhatják magukat egy filmes castingon Steinhauser Andrea casting directorral, míg az online térben alkotni vágyók influenszerektől kérdezhetnek – áll a közleményben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik