Kultúra

Kanye West szerint Tarantino tőle lopta a Django elszabadul ötletét

Gotham / GC Images / Getty Images
Gotham / GC Images / Getty Images
A zenész az elmúlt hetekben egyre meredekebb megszólalásaival került a középpontba, ezekre emelt most rá egy műsorban.

A brit televíziózás fontos alakja, Piers Morgan műsorában tűnt fel nemrég Kanye West, aki az elmúlt hetekben egyre meredekebb lépéseivel hívja fel magára a figyelmet: előbb fajvédő fehér szlogent viselt a pulóverén, majd arról beszélt hogy a média Lizzóval népszerűsíti az elhízást, hogy ezzel kiirtsák a feketéket, végül pedig olyan sebességgel kezdett zsidózni, hogy előbb a bankja mondta fel a szerződését, majd az Instagram és a Twitter is letiltotta a fiókját.

Az október 21-én, pénteken készült alig hétperces Piers Morgan Uncensored-interjúban a rapper kijelentette:

Quentin Tarantino és Jamie Foxx 2012-es közös filmje, a Django elszabadul ötletét tőle lopta, hiszen 2005-ös, a Gold Digger című dalához születő klipje előtt az ő fejéből pattant ki az ötlet, erről pedig a klipben szereplő Foxx is tudott

írja a Variety.

A végeredmény persze kevéssé hasonlított a Django sztorijára, de a zenészt – akinek a neve 2021 óta hivatalosan már csak Ye – láthatóan nem igazán érdekli.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik