Kultúra

Tükörtojásból lett aranyéremmel állítottak emléket Keleti Ágnesnek

Színes Erzsébetváros / Facebook
Színes Erzsébetváros / Facebook
A józsefvárosi Gutenberg tér melletti névtelen teresedésen születő apró látványosságot a következő hetekben nyilván sokan lefotózzák majd.

Gerillaemlékművet kapott a hetven éve olimpiai aranyérmet nyert tornász.
A legidősebb élő olimpiai bajnok, a január elején százegyedik születésnapját ünneplő Keleti Ágnes tornászként szerzett öt olimpiai aranyérme közül az elsőt épp hetven éve szerezte meg a helsinki olimpián, ez pedig épp elég apropó volt ahhoz, hogy a jeles évforduló valamilyen módon a budapesti utcákon is feltűnjön.

Ez végül egy köztéri gerillaakció keretében vált valósággá – írja a Színes Erzsébetváros, hiszen a józsefvárosi Gutenberg tér és a Rákóczi tér közt rejtőző névtelen terecskén nemrég Kegl Virág, Pokol Júlia és Kalotai B. Dániel közös akciójaként megvalósult a néhány éve született, mára megkopott Tükörtojás

sárgájának újrafestésével létrejött gigantikus aranyérem,

rajta a magyarázó stencilfelirattal:

A Békési és Kölcsey utcák találkozásánál állt Tükörtojás eredetileg valamikor a kétezertízes évek derekán született, 2019-ben pedig újrafestették:

Most, újabb három évvel később, a fehér részek elhalványodásával szüksége volt az ismételt átgyúrásra, és egyáltalán nem kár, hogy most új mondanivalót kapott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik