Sport

Isten éltesse a 101 éves Keleti Ágnest

Keleti Ágnes, az ötszörös olimpiai bajnok tornásznő, a világ legidősebb élő olimpiai bajnoka, vasárnap ünnepli a 101. születésnapját. A Nemzet Sportolója, Magyarország legtöbb olimpiai éremmel rendelkező női sportolója, minden idők legeredményesebb magyar tornásznője Klein Ágnes néven született 1921. január 9-én Budapesten. A család később Keletire magyarosított, így a tornásznő 1937-től a budapesti Vívó és Atlétikai Clubban, majd 1938-tól a Nemzeti Torna Egyletben már ezen a néven sportolt. 1939-ben lett a válogatott tagja, első magyar bajnokságát 1940-ben nyerte, de zsidó származása miatt még abban az évben eltiltották mindennemű sporttevékenységtől.

Kapcsolódó
„Én nem akartam gettóba kerülni, hogy aztán elvigyenek a vágóhídra”
Dávid Sándor és Dobor Dezső Keleti 100 – Mert szeretek élni című könyvéből matinézunk.

A második világháború végén, a Magyarország 1944. március 19-i német megszállása utáni időszakot álnévre szóló hamis papírokkal Szalkszentmártonban sikerült átvészelnie, ahol futással tartotta fenn állóképességét. Édesapja és több családtagja az auschwitzi koncentrációs táborban halt meg, édesanyját és testvérét a svéd diplomata, Raoul Wallenberg mentette ki Budapestről.

1948-ban kijutott a londoni olimpiára, de a játékokon mégsem szerepelhetett, mert balszerencsés módon az utolsó edzések egyikén bokaszalag-szakadást szenvedett. Négy évvel később, a helsinki olimpiai játékokon már megmutathatta, mire képes. Ekkor már harmincegy esztendős volt – a legtöbb tornász ennyi idősen már régen befejezte pályafutását –, ám műszabadgyakorlatával (ma: talaj) aranyérmet, összetett csapatban ezüstérmet, felemás korláton és a kéziszercsapat tagjaként bronzérmet szerzett.

Pályafutása csúcsára 1956-ban Melbourne-ben ért fel: talajon megvédte címét, aranyat nyert gerendán, felemás korláton és a Bodó Andrea, Keleti Ágnes, Kertész Alíz, Korondi Margit, Köteles Erzsébet, Tass Olga összeállítású kéziszercsapat tagjaként, egyéni összetettben és csapatban ezüstérmet szerzett.

Ő lett a játékok legeredményesebb versenyzője, egyben a legidősebb tornásznő, aki aranyérmet tudott szerezni.

Ha csak az olimpiai érmek számát vesszük figyelembe, úgy Keleti Ágnes tíz olimpiai érmével, és öt arany-, három ezüst- és két bronzérmével minden idők legeredményesebb magyar sportolóinak rangsorában Gerevich Aladár (10/7) mögött a második, egyben ő a legtöbb olimpiai éremmel rendelkező magyar női sportoló és a legeredményesebb magyar tornásznő. Ha az olimpiai aranyérmeket nézzük, úgy a nők között Kozák Danuta (6 aranyérem, 1 ezüst, 1 bronz) mögött Egerszegi Krisztinával (5,1,1) holversenyben a második az örökrangsorban.

(Kiemelt képen Őze István, az UTE elnöke (j1), Juhász Judit, az UTE tornaszakosztályának vezetője (J2) köszönti Keleti Ágnest (b2), és Tahon Róbert az UTE jogi igazgatója (b1). Forrás: facebook.hu/ute).

Ajánlott videó

Olvasói sztorik