Kultúra

Az október sorozatfronton igazi horrorhónap lesz – de szerencsére nem csak az

Guillermo del Toro: Rémségek tára
Netflix
Guillermo del Toro: Rémségek tára
Netflix
Még mindig nem fogy ki a Disney a Star Wars-témából, és a nácizmusba forduló Berlinbe is visszatérünk, de azért a hónap egyértelműen a közelgő Halloweenre készül tartalmakkal. Októberi sorozatajánlónk azért azoknak is segít, akik nem akarnak ijesztgetve lenni.

The Walking Dead 11. évad – HBO Max

Október 1.

Mi más is nyithatná az egyértelműen a Halloweenra készülő ijesztő hónapot – ami lényegesen jobban hangzik angolul, lásd spooky season – sorozatfronton, mint a The Walking Dead utolsó évada. A zombiapokalipszis-dráma első nyolc része már a premier napján elérhetővé válik – ez az a nyolc rész, amit a világ egy jó része már 2021 nyarán-őszén láthatott, ekkor ment le ugyanis a sorozat anyacsatornáján Amerikában, ugyanakkor Magyarországon legálisan eddig nem volt elérhető. A több részre szabdalt évad hazájában idén februárban folytatódott a második nyolc résszel – hogy ezek, illetve az Amerikában ebben a hónapban érkező utolsó nyolc epizód mikor ér el a magyar forgalmazó HBO Maxra, azt egyelőre nem tudjuk, de előbb-utóbb minden bizonnyal. Hazájában hetenként jön egy rész a sorozatból, tehát ott is még legalább nyolc hét, mire elérünk a fináléig, addigra hátha a magyar rajongókhoz is eljutnak a részek.

Interjú a vámpírral 1. évad – AMC

Október 2.

A Breaking Badet és a Better Call Sault is jegyző producer, Mark Johnson hozta tető alá ezt a sorozatot, amely az emlékezetes, a ’90-es évek egyik legikonikusabb darabjának számító Tom Cruise-Brad Pitt mozifilmet gondolja újra sorozatformában. Tom Cruise egykori szerepét most Sam Reid játssza, Pittét pedig Jacob Anderson.

További mitikus lényekért érdemes a szepemberi sorozatpremierekbe is belenézni, itt foglaltuk össze ezeket:

Kapcsolódó
A Gyűrűk Ura-sorozat uralja majd a szeptembert, pedig lesz több visszatérő közönségkedvenc is
A régóta várt Gyűrűk Ura-sorozattal kezdődik ugyan a szeptember, de korántsem ér véget: új évaddal jön A szolgálólány meséje és a Cobra Kai, és indul egy rakás új sorozat is.

Árvíz 1. évad – Netflix

Október 5.

Ez a lengyel Netflix-gyártmány például kiváló mentsvára lehet azoknak, akiknek nem kenyere a borzongás – bár azért vidám gyerekdalokra sem érdemes számítani ettől a sorozattól, amely megtörtént eseményeket dolgoz fel, ráadásul innen a közelből. 1997-ben ugyanis pusztító árhullám fenyegette több lengyel várost, köztük Wrocławot, a helyi hatóságok pedig arra jutottak, hogy a város megmentéséért akár néhány környékbeli falut is feláldoznak. A sorozat ezt a történetet természetesen személyes családi drámákkal összefonva meséli el, nagyon ígéretesnek tűnik.

A kiesett idő 1. évad – Netflix

Október 5.

A már-már kötelező koreai Netflix-sorozat ebben a hónapban szintén a borzongásról szól, éspedig sci-fi jelleggel. A főszereplő barátja ugyanis egy nap eltűnik a föld színéről, és mint kiderül, ezzel nincs is egyedül. Földönkívüliekre gyanakszik, de a helyzet, nyilván, nem annyira egyértelmű: az is lehet, hogy sokkal prózaibb oka van a történteknek.

Az éjféli klub 1. évad – Netflix

Október 8.

Mike Flanagan már több emlékezetes horrort hozott a Netflixre, az idei szezonra is készült eggyel: Az éjféli klub főszereplője egy különös bentlakásos intézménybe kerül, ahol, mint kiderül, egy titkos klub működik, amely a természetfeletti létezését kutatja – kísértettörténetek mesélésével, szellemidézéssel és hasonlókkal. Ebből már sejthető a hangulat, de azért itt a trailer is.

Babilon Berlin 4. évad – HBO Max

Október 9.

Újabb ajánlat a horrorzsáneren túl, éspedig egy régi kedvenc. A Babilon Berlin első három évadja a dübörgő ’20-as évek végének Berlinjében zajlott, a negyedik évadával azonban belép a sötét 1930-as évekbe. A húszas évek aranykora globális tőzsdei összeomlásba torkollott, rengetegen zuhantak óriásit a társadalmi ranglétrán, ám még most is vannak, akik hasznot húztak a tőzsdekrachból. És olyanok is akadnak, akik még mindig a rend helyreállításával próbálkoznak, miközben a nácik egyre közelebb masíroznak a hatalomhoz. A premier napján már két rész nézhető lesz, aztán majd szép apránként jön a többi is.

Kiút a sötétségből 1. évad – Netflix

Október 14.

A hónap egyik legérdekesebbnek ígérkező sorozata se nem horror, se nem a Netflixet uraló angol nyelven készült: ez a minisorozat olasz gyártmány. A történet egy fiatalemberről szól, aki bekerül a pszichiátriára, ahol aztán mindenféle érdekes, vicces, szomorú vagy bizarr karakterrel találkozik, és minden kezdeti tiltakozása ellenére közel kerül hozzájuk.

A szent család 1. évad – Netflix

Október 14.

Még egy sorozat az angol nyelven túlról, egy spanyol thriller mégpedig. A nagy pénzrablásból is ismert Najwa Nimri főszereplésével készült sorozat a klasszikus „sötét titkok a látszat alatt”-vonalat képviseli: Gloria kisbabájával és bébiszitterével Madrid egy nyugis környékére költözik az újrakezdés reményében, ahol a helyi anyák között szokatlanul szoros az összetartás. Ez pedig nem könnyíti meg a múltját rejtegető főhős életét.

Shantaram 1. évad – Apple TV+

Október 14.

Charlie Hunnam a főszereplője ennek a ’80-as években játszódó sorozatnak, melyben Hunnam egy heroinfüggőt alakít, aki rablásért ül börtönben, ahonnan azonban megszökik, és az indiai Bombayben köt ki. Az ottani nyomornegyedben orvosnak adja ki magát, majd kapcsolatba kerül az alvilággal, így végül még az afganisztáni orosz jelenlétből is megtapasztal egyet s mást.

A lángba borult Notre Dame 1. évad – Netflix

Október 19.

Egy újabb regionális Netflix-sarj: nem meglepő módon ez a francia sorozat annak az éjszakának a történetét eleveníti fel – fikciós köntösbe bújtatva – amelyen a párizsi Notre Dame 2019 áprilisában kigyulladt. A sorozat szereplőinek sorsa pedig ebben a szimbolikus eseményben fonódik össze.

A Zöld kesztyűs banda 1. évad – Netflix

Október 19.

Akik kedvelték a néhány hónapja nagy sikerrel futott magyar filmet, Az unokát, azoknak alighanem nagy kedvencévé válhat ez az új lengyel sorozat, ebben is idős emberek kapnak lehetőséget a vagánykodásra. A három főhős ugyanis egy idősotthonban rejtőzik el az igazságszolgáltatás elől, miután egy rablási kísérletük lyukra futott, és nyilván nem hagynak fel a tevékenységükkel ott sem, a bentlakók pedig remek szórakozásként élik meg a tilosban járást.

A nulláról kezdve 1. évad – Netflix

Október 21.

A Netflix ehavi romantikus darabja, egy New York Times bestseller alapján készült főzős-romantikus sorozat, melyben Zoe Saldana olaszországi tanulmányai során beleszeret egy szicíliai séfbe, ám az épp szárba szökkent románcnak az élet újabb és újabb kihívásai vetnek gátat.

The Peripheral 1. évad – Amazon Prime Video

Október 21.

A Prime ebben a hónapban egy nyomasztó sci-fivel száll be a borzongatásba. A Chloë Grace Moretz főszereplésével és a Westworld alkotócsapatával készült sorozat a technológia által alaposan átírt jövőben játszódik, illetve abban az alternatív valóságban, amelyet főhősünk felfedez.

Guillermo Del Toro: Rémségek tára 1. évad – Netflix

Október 25.

Amit Del Toro mester nem tud a különös, nyomasztó-ijesztő világok és lények megrajzolásáról, azt nem is érdemes tudni, most pedig a Halloweenre alaposan ráfeküdt Netflixen mutatja meg, mit tud. A sorozat antológiajelleggel készült, minden rész egy-egy rémtörténetet mesél el szokatlan leosztásban: a Halloweenhez vezető hét keddjétől indulva péntekig minden nap megjelenik két-két rész a sorozatból.

Tales of the Jedi 1. évad – Disney+

Október 26.

Ez a hónap sem telhet el a Star Wars-franchise egy újabb eleme nélkül: ezúttal egy animációs sorozatot kapunk, mely a régi idők Jedijeiről mesél.

A törvénytelen fiú és az ördög 1. évad – Netflix

Október 28.

A tizenhat éves Nathan a világ legfélelmetesebb boszorkányának törvénytelen fia, akit egész életében árgus szemekkel figyeltek, nem lesz-e ő is gonosz. Ám Nathanben a jó és rossz erők egyáltalán nem egyértelműen oszlanak meg, és neki kell megtalálnia, melyik irányba indul. Ez a young adult-sorozat Sally Green nálunk is nagy sikerrel futott Half Bad-regényeinek feldolgozása, alighanem komoly rajongótábora lesz a fiatalabb korosztály körében.

The Devil’s Hour 1. évad – Amazon Prime Video

Október 28.

Ez a thrillersorozat egy nőről szól, aki minden éjjel, az „ördög órájának” nevezett hajnal három és négy között, pontban 3:33-kor felébred és valamilyen felzaklató látomása támad. Nem tűnik túl megnyugtatónak.

Hormonokkal túlfűtve 6. évad – Netflix

Október 28.

Egy régi kedvenc: az utánozhatatlanul fenomenális Big Mouth, azaz Hormonokkal túlfűtve című animációs sorozat immár hatodik évadjával tér vissza, a még kisiskolásként megszeretett gyerekszereplők lassan beérnek a kamaszkor sűrűjébe, és az őket irányító hormonszörnyek és egyéb lények – mint a Szégyenvarázsló, a Szorongásmoszkitó és a Hálavarangy – alighanem különös kínzásokkal készültek erre az időszakra.

Holtszél 3. évad – Netflix

Október 29.

Ez a nagy sikerű finn sorozat Sofia Karppi nyomozót követi, akinek azután fordul feje tetejére az élete, hogy felfedez egy holttestet. A harmadik évad az utolsó is, és ahogy minden korábbi évada, úgy ez is a hagyományos forgalmazás után hosszú hónapokkal kerül csak fel a Netflixre, nálunk is sokan várták már.

¡García! 1. évad – HBO Max

Október 28.

Az HBO egy spanyol képregényből készített szuperhőssorozata is becsusszan még hó végére. Főhőse, García egy szuperkatona, akit még annak idején a Franco-rezsimben hoztak létre, majd hatvan évre lefagyasztották. A történet akkor indul, miután újra felébred a mai, modern Madridban, majd Antoniával, a fiatal újságíróval egy összeesküvés felderítésére indul, amely Spanyolországot egy második háborúba sodorja.

Fehér Lótusz 2. évad – HBO Max

Október 31.

Még egy régi kedvenc szuszakolja be magát a hónap végére: az HBO csodálatos Fehér Lótusz című antológiasorozata, mely ezúttal a címben jelölt luxushotel szicíliai tagintézményében játszódik. Ismét a pénzes vendégkör kicsapongásait követhetjük, az évad fontosabb szerepeiben Jennifer Coolidge, F. Murray Abraham, Aubrey Plaza, Theo James és Michael Imperioli látható.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik