Kultúra

Közel százötven év után idén végleg bezár a párizsi madárpiac

Paul POUGNET / Gamma-Rapho / Getty Images
Paul POUGNET / Gamma-Rapho / Getty Images
Az árusok már találtak maguknak más munkát, a város azonban szegényebb lesz egy látványossággal.

December végén állatvédelmi okokból végérvényesen bezár a párizsi madárpiac – írja az MTI.

A Párizs belvárosában, a Cité-szigeten az 1880-as évek óta működő, vasárnaponként nyitva tartó utolsó madárpiac a francia főváros egyik idegenforgalmi látványossága, a párizsi közgyűlés tavaly februárban hozott elvi döntése azonban megpecsételte a sorsát.

Mostanra a bezárás időpontja is biztossá vált: eszerint az év végén örökre eltűnik majd a városképből – jelentette be hétfőn Christophe Najdovski, a francia főváros állatok tartási körülményeiért is felelős alpolgármestere.

A közgyűlési vitában az alpolgármester korábban arról beszélt, hogy a hely évekkel ezelőtt a Párizs környéki Ile-de-France régió madárcsempészeti központjává vált, és az intézkedések ellenére a feketekereskedelem máig sem szűnt meg.

A mai elvárások szerint persze az is elfogadhatatlan, ahogyan a madarakat tartják a piacon

– tette hozzá.

A bezárásért a PAZ párizsi állatvédő egyesület korábban petíciót is indított, arra hivatkozva, hogy

a madarak elzárása kegyetlen és idejétmúlt.

A piacon még működő tíz árus legtöbbje a várható bezárásra tekintettel már korábban más üzleti vállalkozásba kezdett, így a lépés nem érinti őket meglepetésként.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik