Kultúra

Száznál is több programmal készülnek Budapest egyesítésének 150. évfordulójára

Budapest.hu
Budapest.hu
Lesz kiállítás és könyv, de számos egyéb programot is útjára indítanak majd.

Több mint száz programmal készülnek a Pest, Buda és Óbuda egyesítése, azaz Budapest létrejötte 150. évfordulója alkalmából tervezett ünnepségsorozatra, amely november 17-től egy éven át zajlik majd, a programok nagy részét várhatóan jövő áprilisától tartják meg – mondta el a Budapest Brand Nonprofit Zrt. vezérigazgatója kedden Budapesten.

Faix Csaba a háttérbeszélgetésen közölte: várhatóan harminc kiemelt és hatvan intézményi programja lesz a fővárosnak, de kerületi rendezvények is lesznek.

Az évforduló alkalmából elkészül majd

többek közt egy Budapest monográfia, a Budapesti Történeti Múzeum kiállítást készít a Budapest-identitásról, a Budapesti Fesztiválzenekar pedig pályázatot ír ki egy Budapest-nyitány megírására.

A Budapest Könyvfőváros program keretében valósul majd meg

a Budapest Nagyregény elnevezésű projekt, amely a főváros huszonhárom kerületében, írók és civilek közreműködésével készülő, helyi történeteket elmesélő művekből áll majd össze

– ismertette Faix, aki arról is beszélt, hogy a Fortepannal közösen egy applikción is dolgoznak, de az ünnepségsorozat keretében lesz például fényfestő fesztivál és egy sor koncert is.

A programsorozat honlapja a 150.budapest.hu címen érhető el.

Karácsony Gergely főpolgármester kedden a Facebook-oldalán azt írta:

úgy tervezik, hogy az évforduló tiszteletére létrehoznak egy annyi tőből álló rózsakertet, amennyi magyar település van, így “az összes magyarországi települést szimbolizálja a Gellért-hegy Jubileumi parkjában.

A Fővárosi Közgyűlés 1991. március 21-i döntése értelmében a főváros ünnepnapja november 17., annak emlékére, hogy 1873-ban ezen a napon egyesült Pest, Buda és Óbuda. Jövőre ennek lesz a 150. évfordulója.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik