Kultúra

A Better Call Saul alkotója a sorozat ünnepelt színésznőjével készít új projektet

Jamie McCarthy / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP
Jamie McCarthy / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP

A Breaking Badet és a Better Call Sault is készítő Vince Gilligan következő sorozata az Apple-nél landolt, és mindjárt két évadot be is rendeltek belőle. Ráadásul a Better Call Saul sztárja, Rhea Seehorn is csatlakozott a sorozathoz a főszerepben. A készülő sorozat további részleteit egyelőre titokban tartják.

A Variety szerint Gilligan a sorozat alkotója, és ő lesz az executive producer és showrunner is, és ő így beszélt a projektről egy közleményben:

Tizenöt év után úgy gondoltam, itt az ideje, hogy kicsit leállják az antihősökkel és ki lehetne hősiesebb a zseniális Rhea Seehornnál? Már régen itt volt az ideje, hogy saját sorozatot kapjon, és szerencsésnek érzem magam, hogy vele dolgozhatok.

Az idén befejeződött, és egységesen magasztalt Better Call Saul befejezése után komoly találgatások voltak arról, hogy Gilligan mit fog csinálni legközelebb. Seehorn abban a sorozatban Kim Wexler szerepét játszotta, és nemrég Emmy-jelölést kapott a sorozatban nyújtott munkájáért.

Kapcsolódó
Breaking Bad-utánlövésnek indult, az utóbbi évek egyik legerősebb sorozata lett
Hét és fél év után véget ért a Breaking Bad előzménysorozataként induló Better Call Saul, mely egyedülálló módon cáfolt rá a spinoffokkal kapcsolatos előítéletekre. Miben volt tökéletes a sorozat és miben nem? Baj-e, hogy véget ért és ha nem, miért nem? Megérte-e végignézni 61 epizódot arról, hogy egy eredendően rossz ember később is rossz marad?

Ajánlott videó

Olvasói sztorik