Kultúra

Újra műsorra tűzik a Grease-t az amerikai mozikban

Archives du 7eme Art / Photo12 via AFP
Archives du 7eme Art / Photo12 via AFP

A napokban elhunyt filmcsillag, Olivia Newton-John előtt tisztelegve péntektől ismét vetítik egy nagy amerikai mozilánc filmszínházaiban a Pomádé (Grease) című zenés filmet – írta meg a Hollywood Reporter. A Paramount filmstúdió 1978-ban bemutatott, és ma már filmklasszikusnak számító produkcióját, amelyben John Travolta volt Olivia Newton-John partnere, az AMC 135 mozijában tűzik műsorra a hétvégén. A jegybevétel 20 százalékát a mozihálózat jótékonysági szervezete a mellrákkutatás támogatására fordítja, írja az MTI.

Kapcsolódó

A négyszeres Grammy-díjas énekes és színésznő 2018-ban jelentette be, hogy harmadszorra is rákot diagnosztizáltak nála. Augusztus 8-án hunyt el dél-kalifornai birtokán. Mint halálhírét bejelentő férje, John Easterling elmondta, a színésznő által létrehozott alapítvány folytatja a növényi gyógyászat és a rák kutatásának támogatását. Az 1948-ban Cambridge-ben született, gyermekkorát Ausztráliában töltő Newton-John a hetvenes-nyolcvanas évek egyik legnépszerűbb énekesnője volt, számos dala, köztük a Physical, a Have You Never Been Mellow vagy a You’re the One That I Want is a slágerlistákon szerepelt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik