A rendszerváltás előtt szamizdatozott Garaczi László író, költő műfordító, aki a minap Veiszer Alinda vendége volt.
Mint a műsorból kiderül, annak idején gondolkodott, hogy ellenzéki aktivistának áll, az anarchistákkal szimpatizált, ám miután szembesült azzal, hogy az ellenzéken belül is van hatalmi hierarchia, letett e tervéről.
Ma úgy látja:
Politikailag az 1989 és 1992 közötti időszak állt a legközelebb a szívéhez, mert:
Akkor egy anarchiában tomboltunk, eufória volt, a régi törvények megszűntek, újak még nem voltak. Akkor még voltak illúzióink, hogy talán tényleg jó jöhet most.
Garaczi úgy véli, a különböző nézetű írok között mára megszűnt átjárás; valamint: „a Nemzeti Együttműködés Rendszere önismeretre utal minket, és így megtudtuk, hogy ilyenek vagyunk.”
Az író szerint az áprilisban a Fideszre szavazó hárommillió honfitársunk zöme tényleg hisz a NER-ben. Amiből számára az következik, hogy „hárommillió embert nem tudok gyűlölni, egyet se tudok”.
Az interjú nagyobbik része nem politikáról, hanem művészetről és Garaczi magánéletéről szól, egyebek mellett arról, hogy az irodalom hogyan mentette meg őt többször is az öngyilkosságról.
(Veiszer Alinda aktuális interjúját, szokás szerint, először a Telex szemlézhette.)