Kultúra

Mucsi Zoltán morcos örömapaként tűnik fel a balatoni vígjátékban

InterCom
InterCom
Káromkodni azért nem fog az előzetes alapján.

Augusztus 4-én mutatják be az Együtt kezdtük című magyar vígjátékot a mozikban, amelyet Kerékgyártó Yvonne rendezett, és egy balatoni esküvőbe oltott tíz éves érettségi találkozó kalamajkáit meséli el. A film jeleneteit a 2021. nyarán és őszén a Balaton mellett Budapesten és Londonban rögzítették, most egy frissen közzétett, hosszabb előzetesből kóstolhatunk bele a hangulatba.

A főszerepeket a Színház-és Filmművészeti Egyetem, illetve a Kaposvári Egyetem Művészeti Karának végzett és végzős, filmekből kevéssé ismert hallgatói alakítják, a rendező hangsúlyozta is, hogy közös céljuk volt a producerekkel, hogy olyan színészeket mutassunk meg, akikről még sokat fognak hallani a nézők a jövőben. Az új arcok mellett feltűnik Pálmai Anna, Szabó Simon, Jordán Tamás, Kerekes Éva, Péterfy Bori, Zsurzs Kati, Szacsvay László és Mucsi Zoltán is, aki a menyasszony meglehetősen szigorú apukáját játssza a filmben, de azért akad olyan jelenete is, amikor pink napszemüvegben táncol a Mizura. Íme az előzetes:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik