Reagált Galambos Lajos, azaz Lagzi Lajcsi vádjaira Kocka Géza, azaz MC Hawer, akit Galambos azzal vádolt meg, hogy az ő Amikor a vodka a fejembe száll című dalának a feldolgozása után járó jogdíjakat nem kapta meg, így tízmilliós bevételtől esett el. Ugyanakkor az RTL-nek nyilatkozó MC Hawer elmondása szerint nemhogy tízmilliót, de egyenesen egy forintot sem keresett a feldolgozással.
A vád szerint MC Hawer tradicionális dalként tüntette fel a szerzeményt, mintha nem lenne ismert a szerzője, így nem kellett jogdíjat fizetnie a szöveget jegyző Galambosnak és a zeneszerző Hoffmann Sándornak. Ám Kocka Géza nem gondolja, hogy bármi gond lenne.
Az Artisjus úgymond félhivatalos adatbázisa az a zeneszoveg.hu. Ezen a honlapon meg lehet nézni, hogy ki van feltüntetve ennél a dalnál. A Lajcsi semmilyen formában nincs sehol feltüntetve, csak Hoffman Sándor szövegíróként. Miután az van ott, hogy tradicionális a dal, eszerint jelentettem be, és mint átdolgozó, aki szöveget írt hozzá. Mellesleg azóta sem kaptam egy büdös kanyit sem. Elég furcsa, hogy ő pattog. (…) Mást lopással vádolni elég gáz
– mondta hozzátéve, hogy ha per lenne a dologból, annak is áll elébe.