Ellenszavazat nélkül, 13-0 arányban fogadta el öt ingatlan helyi védettség alá vonását a VII. kerületi Önkormányzat – derül ki a szerda délelőtti képviselő-testületi ülés az Önkormányzati TV oldalán elérhető felvételéből.
A folyamatot a nemrégiben újra megalapított Értéktár Bizottság indította el, majd annak elnöke, a kerület egyházügyi- és civil alpolgármestereként is tevékenykedő Szücs Balázs vitte a testület elé.
A kerületben jelenleg eddig mindössze három egyedi ingatlan számított helyi védettnek – ezek a Nagy Diófa utca 8., a Damjanich utca 17., illetve utóbbinak első emelet 1. számú lakása –, így a szám most nyolcra nőtt. A lista új darabjait a Déry Attila építészettörténész által készített felmérésben foglalt információkkal mutatjuk be.
Akácfa utca 63.
A kerület több épületét – így a legendák övezte kútszobrot körülvevő Damjanich utca 3. számú házat –, a New York-palotát, a Kossuth Lajos térre néző, legutóbb a Néprajzi Múzeumnak otthont adó Kúriát, illetve a Műegyetem központi épületét is tervező Hauszmann Alajos (1847-1926) egyik, kevésszer emlegetett kétemeletes historizáló bérháza Budapesttel egyidős, hiszen jövőre lesz épp százötven éves. Állapota ennek ellenére ma is egészen jó, értékes részletei pedig túlélték az elmúlt másfél évszázadot.
A háznak a díszítőművésze is kora fontos arca volt: a porosz származású Marchenke (Marhenke) Vilmos (1842-1915) ugyanis olyan épületeken dolgozott, mint az Országház, az Operaház, az erzsébetvárosi Szent Erzsébet-plébániatemplom, az Andrássy úti Régi Műcsarnok (ma a Képzőművészeti Egyetem főépülete), vagy épp az Egyetemi Könyvtár.
Dembinszky utca 44.
Egy darab szecesszió, egy darab historizmus – így foglalhatnánk össze a Városliget felé tartó Dembinszky utca háromemeletes bérházát, ami egy nemrég egy vaskos monográfiában is bemutatott Fodor Gyula (1872-1942) egyik legkorábbi, irodája 1906-os megnyitása után alig egy évvel született munkája.
A kora modern épületszerkezeteit rendszerint kortárs és történeti eszközökkel egyaránt felöltöztető tervező ehhez a házához számos kisebb-nagyobb díszt álmodott meg – köztük a rá jellemző, járókelőket figyelő baglyokat –, amiket a kor egyik legfontosabb építőmestere, Paulheim Ferenc, a későbbi Arany Sas udvarnál is közreműködő díszítőszobrász, Ney Simon, illetve a szomszédos Marek József utcában működő Gerő és Győry-féle kovácsműhely segített valóra váltani.
A ház homlokzatát tekintve szinte azonos párja mindössze húsz percnyi sétára, Józsefváros szélén áll: a Bezerédi utca 4. egy évvel később, azonos megrendelőnek köszönhetően épült.
Hernád utca 22.
Magyarországra a századforduló utáni években, a premodern megjelenésével egyidőben rövid időre a skandináv építészet is begyűrűzött – köszönhetően részben Löffler Samu Sándornak (1877-1962), akinek finn hatást mutató háza 1910 óta áll a Hernád utcában.
A jórészt testvérével, a nála három évvel fiatalabb Bélával (1880-1935 után) dolgozó, közös irodájukban többek közt a Kazinczy utcai zsinagóga terveit kidolgozó Sándor alkotásának az utca felőli arca alapján egyértelműen kijárna egy felújítás, a sasszeműek azonban így is láthatják a szép részleteit, köztük az első emeleti ablakok stilizált ősmagyar fejes faloszlopait, vagy épp a felettük lévő, térdelő alakokat mutató domborművet.
Kisdiófa utca 3/A-B.
Az első látásra talán teljesen érdektelennek látszó, kopott, egykor talán Habsburg-sárgára mázolt ház egy valódi meglepetés, főhomlokzata, illetve alaprajza ugyanis már építésekor is idejétmúlt volt, hiszen ötven évvel azután készült el, mint amit a látható jegyeinek többsége indokolna.
Az 1892-ben, a kivitelezőként is működő, főként kisebb városi házakat jegyző Schumy István tervei nyomán született kétemeletes ikerház százharminc év után is egységes, arányos arcot mutat, földszinti vizesedését azonban nyilvánvalóan minél gyorsabban meg kellene oldani.
Síp utca 6.
A gazdagon díszített szecessziós bérház nem csak kevés díszével, illetve a homlokzat síkjából kiemelkedő középső tengelyeivel emelkedik ki a környezetéből, de műszaki megoldásaival is – írja Déry Attila, hiszen korszerű szerkezettel, illetve előremutató alaprajzzal született.
A harmadik emeletén úgynevezett Saarinen-ablakokkal – ezeknek trapéz alakú felső részéhez négyzetes alsó mező csatlakozik – Belső-Erzsébetvárost figyelő épületnek a tervezője is érdekes: ez ugyanis az eddig nem igazán kutatott Székely Vilmos alkotása, akinek házai Budapest belső kerületeiben állnak.
