A Lyons család tulajdonképpen átlagos brit középosztálybeli nagycsalád Manchesterből, sokszínű és multikulturális. Három generáció él benne, de négy lenne, ha egy nem hiányozna teljesen: a matróna Muriel nagymama után kimarad egy nemzedék, az ő lánya ugyanis történetünk kezdetén már nincs jelen – hogy miért, az maradjon titok. Így Muriel és az ő négy unokája, Stephen, Daniel, Edith és Rosie, valamint az ő gyerekeik és egyéb szeretteik a főszereplői az Évek alatt (Years & Years) című sorozatnak, amely június 16-án este 21:30-kor debütál a Direct One TV csatornán.
A történet 2019-ben indul, a Lyons család tagjai külön-külön otthonaikban töltik az estéjüket, legtöbben ugyanazt a politikai vitaműsort nézik, melyben egy új arc hívja fel magára az ország figyelmét. Az üzletasszonyból politikussá avanzsálni tervező Vivienne Rook ugyanis egy, a palesztin-izraeli konfliktusról szóló kérdésre nemes egyszerűséggel azt feleli, hogy ő bizony „le se szarja” ezt a témát, mert őt az érdekli, hogy a saját lakókörnyezete, a saját országában rendben legyen. A stúdió közönsége elsőre ugyan felháborodik a kijelentésen, ám Rook érvelése végül sokak körében egyetértésre lel nemcsak a stúdióban, de a tévéképernyők előtt is – a Lyons családban is.
Ám a békés tévézést egy telefon szakítja félbe: az unokák közül a legfiatalabb, Rosie épp életet adni készül második gyerekének, épp egy szomszédja fuvarozza a kórház felé. Rosie ugyanis egyedülálló anya, gyermekei két különböző férfitól származnak, akik egyike sem vesz részt a gyerekek nevelésében. Amikor beindul a szülés, Rosie-hoz Daniel megy be a kórházba, hogy ne legyen egyedül a szülésnél, amely rendben zajlik, és a tündéri kisfiú, Lincoln ringatása közben Daniel elmereng, vajon milyen világba is érkezett meg az újszülött. Itt a történet egy gyors montázsba vált, hogy Daniel kérdésére válaszoljon: Lincoln ötödik születésnapjáig eljutunk odáig, hogy a királyné meghal, Vivienne Rook egyelőre mérsékelt sikerrel, de azért lépked felfelé a politikai ranglétrán. Donald Trump másodjára is elnök lesz, Kína létrehoz egy Hong Sha Dao nevű mesterséges sziget-katonai bázist, ami miatt a két ország egymásnak feszül, Ukrajna pedig egy orosz befolyás alatt álló katonai kormány kezébe kerül, százezreket késztetve menekülésre – mintha a sorozatíró-poducer, Russell T. Davies (A fiúk a klubból, Ez bűn, Dr. Who, Egy nagyon angolos botrány) a jövőbe látott volna.
Ahogy az összes felsorolt történés, úgy az ukrajnai események is kihatással vannak a Lyons család életére, legfőképp az említett Danielére. Ő ugyanis az ukrajnai menekültek elszállásolását koordinálja egy konténervárosnyi menekülttáborban, itt ismerkedik meg Viktorral, aki az után menekült el hazájából, hogy szülei feljelentették azért, mert homoszexuális, az orosz fennhatóságú Ukrajnában pedig a homoszexuális közösség sorsa üldöztetés és kínzás. Daniel ugyan férjnél van, de házassága férjével, Ralph-fal egyre hidegebbé válik, ahogy Daniel és Viktor egymás iránti, első perctől nyilvánvaló vonzalma egyre erősödik.
A Lyons család, főleg a keménykezű és kissé maradi nagymama hatására, erősen ragaszkodik a hagyományaihoz, így a családi ünnepekhez is. Az egyik ilyen ünneplés azonban drámába csap át, amikor a négy testvér közül a mindig távol levő, politikai aktivistaként a világot járó Edith bejelentkezik a születésnapi bulira videóhívásban, épp akkor, amikor a Kína és Amerika közötti, évek óta épülő feszültség tényleges támadásba fordul. A tévéhíradók megerősítik, hogy utolsó hivatali napjait kihasználva Trump megnyomta azt a bizonyos piros gombot, a szirénák fokozzák a pánikot, azt ugyanis, hogy a planéta melyik pontja van veszélyben, nem tudni. A családi indulatok elszabadulnak, ám, hogy a drámai éjszakára végül milyen hajnal virrad, azt nem spoilereznénk el, mindenesetre az este a család számos tagjának életét örökre megváltoztatja.
Így a négy testvér közül a legidősebb Stephenét és családjáét is, akiknek ekkor még legfőbb problémája az, hogy két lányuk közül az egyikkel látványosan kivételezik a dédnagyi, a másik meg kicsit közelebb ment az ekkorra minden korábbinál jobban elhatalmasodott technológiai fejlődéshez, mint a szülők szeretnék. Bethany lányuk ugyanis arra jutott, hogy ő bizony nem ember, hanem csupán adat, és akként is szeretne élni, lassan egyre több technológiát építtetve a testébe. Ám az esetleges világháború félelme elsöpri az ügy miatti aggodalmakat, és különben is, Stephennek és karakán feleségének, Celeste-nek komolyabb gondjai is vannak: a kínai-amerikai szembenállás miatti gazdasági szankciók és a mesterséges intelligencia térnyerése nyomán az addig igazán jómódú család anyagi helyzete megrendül.
Az talán már az eddigiekből is kiderül, hogy az Évek alatt nem egy hurráoptimista sorozat. Legalábbis első látásra, hiszen a történet hősei körül a világ egyre sötétebb képet mutat – diktatúrák épülnek, országok dőlnek romba, a gazdasági válság mindennapos, a biztonságról alkotott fogalmak átalakultak, a munkát egyre inkább veszélyezteti a technológia, és így tovább.
Az Évek alatt egészen kimagasló színészgárdát vonultat fel, akik még a legellenszenvesebb karakternél is elérik, hogy látni akarjuk, mi történik vele – élen Vivienne Rook karakterével, aki egy személyben illusztrálja a populista politikusok pályaívét „a nép hangja” imidzstől a kőkemény diktátorrá válásig. Rookot a zseniális Emma Thompson alakítja olyan fantasztikusan, hogy azért számos egyéb mellett az amerikai Kritikusok Céhének díjára is jelölték. De hasonlóan fenomenális Ruth Madeley is, aki Rosie-t tette a sorozat egyik legszimpatikusabb karakterévé. Érdekesség, hogy a színésznő nemcsak eljátssza a mozgássérültet a sorozatban: Madeley maga is nyitott gerinccel született és kerekesszékkel közlekedik. De a Celeste-et alakító T’Nia Millert is kiemelhetnénk – úgy tűnik, ez a sorozat már csak ilyen fergeteges színésznőkkel van tele. Azért a fiúk is jók, a mi kedvencünk Daniel alakja lett, aki igazi hősszerelmesként küzd Viktorért, és közben végig megőrzi tiszta fejét, és nem dől be a populizmusnak sem.
De a legfőbb ok, amiért érdemes ezt a méltatlanul kevés figyelmet kapott minisorozatot végignézni, az a csakazértis reményteljesség, ami a történetből árad. Annak ellenére ugyanis, hogy a sztori olyan jövőt képzel el, amit a legtöbben jobb szeretnénk nem látni megvalósulni, a végkicsengés mégis csak életigenlő, hiszen éppen arról mesél, hogy hogyan éli túl az egyre barátságtalanabb világot egy család, amely képes összetartani, és hogy a legmostohább körülmények között is lehetséges emberi boldogságot találni.
