Évek óta uralják a hazai közbeszédet a kormány nagy építészeti projektjei, amelyek nemcsak a Várnegyed, de a Városliget képét is gyökeresen megváltoztatják. Ennek a folyamatnak ismét fontos mérföldkövéhez érkeztünk: május 23-án megnyíltak a Néprajzi Múzeum kapui. Megnéztük az épületet, illetve a kiállítást, és arra jutottunk, ez a befektetés nem érte meg.
Főként azért, mert a munkálatok nyomán végképp nullára csökkent az esélye annak, hogy a Városliget eredeti szerkezetét maradéktalanul helyreállítsák. Az egykor a park kapujaként szolgáló Rondó biztosan nem nyerheti már vissza a két világháború közti arcát, és a Dózsa György út menti zöldsáv – amit a Dózsa György út a Rákosi-éra derekán való kiszélesítése, illetve a Felvonulási tér létrejötte tüntetett el – visszatérése szintén lehetetlenné vált.
Kaptunk azonban helyette egy Néprajzi Múzeumot, aminek terveit a tavalyi cikkünkben a város legcsúnyábbjai közé sorolt épületeket, az első tervrajzokra egyáltalán nem hasonlító Duna Arénát, illetve a Mathias Corvinus Collegium új, a Gellért-hegyre tervezett központját is jegyző Ferencz Marcel (NAPUR Architect) készített el.
A Parlamentnél is nagyobb – háromszáz méter hosszan, jórészt a föld alatt nyújtózó –, két végén 22 méter magasra törő épület a Városliget mellett nyilvánvalóan képtelen lesz arra, hogy szervesüljön környezetébe, hiszen a szem sem a park belsejéből, sem a Dózsa György út, illetve a Városligeti fasor felől nem talál rajta nyugvópontot, öncélú grandiozitásával pedig sem a történelmi parkhoz, sem a környező beépítésekhez nem kapcsolódik.
Tervezett, de nem átgondolt
A túlméretezett gördeszkás félcsőnek is beillő óriáshoz közelítve a nyugtalanság csak fokozódik, hiszen az a néhány évvel ezelőtt a helyén lévő, sokszor évek óta álló autókkal teli parkolónál is nyomasztóbb látvány. A kilátóként hasznosuló, 7300 négyzetméteres felületű tetőívek széles központi lépcsősorán, vagy a lövészárok-szerűvé vált szélső lépcsőkön, illetve a most még gyér, nagyvonalúan tetőkertnek hívott zöldterületeken felkapaszkodva a látogatónak egyetlen pillanatra sem jut árnyék.
A helyzet a következő években sem igazán változhat majd, hiszen a hangzatos marketinglózungok, illetve jól hangzó számok – 3000 köbméter, speciális tápanyagokkal dúsított termőtalajban ezerötszáz virágos és hagymás évelő hét lombos cserje, közel száz örökzöld, illetve hétszáz példány díszfű – ellenére a termőréteggel borított íveken nem igazán lesz lehetőség a hűsölésre.
a húsz magyar, illetve húsz nemzetközi motívumon alapuló rács ugyanis jókora távolságot tart magától az épülettől, így a bejáratok felé sétálva mindenki látja a mögötte lévő űrt, ahol nemcsak a díszítményt tartó szerkezet, de a beülő por, illetve a környéken élő rágcsálók ritkítására kihelyezett dobozok is jól látszanak.
A problémák az épület oldalán a belsőbe lépve sem érnek véget: a 33 ezer négyzetméteres teljes hasznosítható területnek alig több mint ötöde – 7000 négyzetméter – hasznosul kiállítótérként, ezek könnyű bejárhatóságát pedig részben az épület formája, részben pedig a tervező múzeumtervezésben való egyértelmű járatlansága nehezíti.
A háromezer forintos kombinált jeggyel megnézhető – a hasonló intézményekben ingyenes, itt pár száz forintba kerülő prospektusoknak köszönhetően még könnyebben érthetővé váló – kiállítások a zegzugos épületben ugyanis nehezen elérhetők, egy nagyobb diák- vagy turistacsoport pedig könnyen tömötté teszi a bemutatott műtárgyak közti helyet.
A különböző termeket összekötő épületrészek ennek épp ellentétei: igen bőkezűen bánnak a rendelkezésükre álló térrel, az olcsóbb fűtési és hűtési költségekkel járó földalatti kiállítóterek felé tartó, illetve az onnan a könyvtárat, archívumot, irodákat, illetve a kávézót és ajándékboltot is magában foglaló szárny felé emelkedő lépcsősorok pedig igen szélesek.
A legnagyobb problémát azonban nem feltétlenül ezek, hanem a nagy szintkülönbség okozza, amit Ferencz túlméretezett fokokkal próbált meg áthidalni.
Az új Néprajziban járva a felhasznált anyagok is fejtörést okoznak: a padlót borító kő textúrája, illetve árnyalata azt az érzést kelti a látogatóban, hogy az máris megtisztíthatatlanul koszos lett, a ZOOM nevű kiállítótér, illetve a mellette lévő, a jövőben újabb és újabb időszaki tárlatoknak otthont adó szobák felé vezető folyosó pedig a plázák mosdói felé vezető folyosókat is megidézi.
A nyitás utáni héten két alkalommal is jártunk az épületben, így egyértelművé vált, hogy a kezdeti hibákat egyelőre nem sikerült kiküszöbölni: első alkalommal az állandó kiállítást, az első emeleti kávézót, illetve a belső térből a tetőkertre vezető ajtókat találtuk zárva, második alkalommal azonban a kiállításokat is megnézhettük.
A termeket végigjárva jól látszott, hogy az intézményben dolgozó szakemberek igyekeztek kihasználni az előttük megnyílt lehetőséget – az idén százötven éves Néprajzi Múzeumnak ugyanis itt, a Városligettől elszakított területen született meg az első saját otthona, amit direkt múzeumi célokra terveztek –, és megpróbáltak minél több anyagot, minél teljesebb körképet mutatni a magyar, illetve a nemzetközi néprajz világából, a kormánypropaganda azonban utat tört a több ponton is bevállalós vitrinek között.
A tartalom
A Hősök tere felőli oldalon való belépés után, a főútvonaltól félreeső helyen a Budapest aranykorát (1867-1914) bemutató, 55 négyzetméteres óriásmakettel találkozunk, amit menzatálcányi táblagépek vesznek körbe, interaktívvá téve a látképet, hiszen a képernyőn lévő pontok bármelyikét megérintve az adott épületről tanulhatunk.
Ezzel a múzeum hozta a 2022-ben elvárható minimumot, innen néhány lépésre, egy másik maketten azonban már a Liget-projekt 2026-ra megvalósulni vágyott arcát nézhették a látogatásunkkor ott járt diákok, akik nem csak a millenniumi kiállítás Közlekedésügyi Csarnokaként indult, rövidesen visszaépítendő óriásról (ép. Pfaff Ferenc), illetve az egykori Felvonulási téri parkoló déli végére tervezett Városligeti Színházról, de a Városligeti Futókörről is megtudhatták a legszükségesebb információkat.
A központi széles lépcsőn a mélybe indulva balra a 225 ezer tárgyból, fényképekből, kéziratokból, illetve film- és hangfelvételből álló gyűjtemény számos érdekes darabját bemutató ZOOM-kiállításra láthat rá a látogató, jobbra pedig az ingyenesen megcsodálható kerámiatár első része látszik, párját pedig a másik oldalon lévő lépcső mentén találjuk. A két rész különböző elveken alapszik, hiszen egyikük földrészek, országok, illetve tájak szerint rendszerez, a másik pedig csupán csak a hasonló formájú, vagy színű darabokat helyezi egymás mellé.
A ZOOM koncepciója pofonegyszerű: a raktárban őrzött elképesztő kincsekbe a muzeológusok ennek segítségével őskáoszként engednek betekintést, amit a hosszú terem két végében hirtelen rendszerré formálnak, bemutatva a nagy káoszból való rendteremtés nehézségeit.
A központi, 14 x 4,5 méteres vitrinben egymást követik a különböző korú, a világ minden részéről származó tárgyak, így a magyar vidék egyik fontos jelképének számító kopott, sok évtizedes biciklitől néhány lépésnyire egy közép-amerikai emberalakot, egykor borral töltött demizsont, modern, citromsárga írógépet, illetve egy szuperhős-maszkot is láthatunk, a vetítőszoba, illetve a múzeumpedagógiai terem felé haladva pedig a múzeum legnagyobb tárgya, egy egyetlen fából kifaragott, több mint hét méter hosszú bödönhajó tűnik fel a fejünk felett.
Az 1898-ban Herman Ottó által begyűjtött darab az épület tervezésében is fontos szerepet kapott: ehhez mérték a szállítási útvonalak szélességét, illetve a kanyarulatokat is.
A ZOOM termén átsétálva találjuk meg a két nagyméretű érintőfelületet, amikkel az előzetes tervek szerint könnyen megkereshetjük a minket érdeklő tárgyakat. A valóságban ez sokkal bonyolultabb volt, hiszen a képernyőn előtűnő billentyűzetek egyikén lehetetetlen volt eltalálni a kívánt betűket. Tekintsünk erre a kissé talán elsietetett nyitás velejárójaként, hiszen a mellette lévő másikon néhány másodperc alatt sikerült beírni a csalikancsó kifejezést, rövidesen pedig feltűnt a több valódi és hamis ivónyílással is rendelkező, az adott példányt nem ismerő embert pillanatok alatt nemcsak csuromvizessé, de mérgessé is tevő cserépedények egy példánya.
Üröm az örömben, hogy a rendszer mindössze egyetlen találatot mutatott, onnan pedig nem lehetett továbbugrani a hasonló, vagy azonos településről származó tárgyakra – ellentétben a hivatalos honlappal, ahol huszonhat darabot láthatunk belőlük.
Az épület legfurcsább élményét a Megérkeztünk címet viselő kiállítás nyújtja, hiszen a raktárból ritkán, vagy eddig még egyetlen alkalommal sem előbújt tárgyakat is bemutató tárlaton Hadzsi Ahmed a világon mindössze tíz példányban fennmaradt világtérképétől (Velence, 1795) egy Amazonas mentén gyűjtött fejdíszen, XVIII. századi erdélyi szász szekrényen át villámgyorsan eljutunk
a háromszáz doboz gyufából egy edelényi cigányzenész által 1987-ben készített brácsáig, a kétezres évek egy deszkás cipőjéig, illetve a 2015-ös migrációs hullám idején Ásotthalomnál, a határzár szúrós kerítésén fennakadt fejkendőig, az egyes tárgyak mellett pedig minden esetben a múzeum egy-egy kutatójának rövid, emészthető hosszúságú írása olvasható.
A tárgyak sorát az egymást követő, a költözés érzékeltetésére élein légpárnás fóliát is mutató paravánfalak a Néprajzi Múzeum (illetve az egykori Szabolcs utcai zsidó kórházból született, kitűnő Országos Múzeumi Restaurálási és Raktározási Központ és Közép-Európai Művészettörténeti Kutatóintézet) születéséről is mesélnek: Ferencz Marcel gondolatai mellett az építés gyorsított felvétele, az első épületmodell fotója, az ezt megelőlegező skicc, illetve egy nagyméretű makett a kiállítás közepére került, nyilvánvaló törést okozva a látogatói élményben.
Az épületnek a Néprajzi Múzeum a Népszava szerint csak a 60 százalékát használja, ezért pedig nem fizet bérleti díjat a Gyorgyevics Benedek vezette Városliget Zrt.-nek, bár az üzemeltetés így sem olcsó, hiszen az előzetes becslések alapján 1,5 milliárdba kerül majd, amit jórészt a dolgozók bérei tesznek ki. Az üzemeltetéshez szükséges összeghez a múzeum állami támogatást is kaphat majd, de egy részét így is magának kell majd kigazdálkodnia. Kemecsi Lajos igazgató szerint a rendelkezésükre bocsátott térnek ma még csak harmadát, kétezer négyzetmétert laktak be, de már ez is másfélszerese a Kossuth téri elődben évtizedeken át használható területnek.
Az állandó tárlat, illetve az ifjúsági kiállítás a tervek szerint 2023-ban nyílik majd meg.
