Kedden kezdetét veszi a 75. Cannes-i Filmfesztivál, ahol huszonegy film közül derül majd ki, kié lesz az idei év Arany Pálmája.
A 2020-ban elmaradt, a tavalyi évben pedig két hónappal elhalasztott rendezvényen sem védettségi igazolás bemutatása, sem maszkviselésre nincs szükség, az Ukrajnában folyó harcok miatt azonban mégis szükség volt egy szokatlan intézkedésre:
A kitiltás azonban nem vonatkozik a kormánykritikus orosz művészekre, sőt, a hivatalos versenyprogram épp Kirill Szerebrennyikov új, Csajkovszkij felesége című történelmi filmjével veszi kezdetét – írja a HVG, ami hozzáteszi: a sztárok közül elsőként az Oscar-díjas Forest Whitaker vonulhat fel a vörös szőnyegen, aki az esti megnyitón tiszteletbeli Arany Pálmát vehet majd át az életművéért.
A fesztiválon a holnapi nap folyamán mutatják be a Top Gun: Maverick című filmet, de az Elvis Presley életéről készült Elvis, illetve David Cronenberg Crimes of the Future-je is itt debütál majd.
Magyarországot idén Szelestey Bianka Hajszálrepedés című ELTE-diplomafilmje képviseli a hivatalos programban, a Cannes Docs keretein belül pedig Dér Asia Nem haltam meg című dokuprojektje lesz látható.
A fesztiválon a 24.hu tudósítója is jelen lesz, sőt, tíz filmre már jó előre felhívta a figyelmet: