Kultúra

„Biztos vagy benne, Orbán?” – ez a kérdés tűnt fel a Nemzeti Színház egyik színpadán

Sándor Erzsi / Facebook
Sándor Erzsi / Facebook
A nagyszínpadon röviddel ezután a „Magyarok, ne legyetek közömbösek!” felirat volt olvasható.

Meglepő esemény történt a Vidnyánszky Attila által szervezett MITEM nemzetközi színházi fesztiválon: a Vilniusi Városi Színház művészei egy ukrán háborúra utaló képpel, illetve a

Biztos vagy benne, Orbán? Magyarország 1956 – Ukrajna 2022

felirattal hívták fel a miniszterelnök figyelmét az 1956-os forradalom, illetve a jelenlegi események közti párhuzamra – írta a HVG.

A Kaszás teremben, Ivan Viripajev Delhi tánc című előadásának végén feltűnő képet a Magyar Rádió egykori szerkesztője, Sándor Erzsi fényképezte le, majd osztotta meg a Facebook-on:

Az újságírónő hozzátette:

a kamaradarab végén a tapsrendben a színészek nem hajoltak meg. Egyenként összeestek, fölálltak, megint összeestek, megint fölálltak és egyre plasztikusabban látszott, hogy mintha golyó találta volna őket el, míg végre mind a földön maradtak. Akkor a hátsó körfüggönyön megjelent a felirat és a két osztatú vásznon elkezdtek futni párhuzamosan a fotók, miközben egyre erősebben szólt a zene. Sokáig.

A termet a nézők fele még a zene és a vetítés vége előtt elhagyta – köztük Rátóti Zoltán, a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) nemrég kinevezett új rektora is.

A színház nagytermében játszó másik litván társulat, a Klaipèda Drámai Színház röviddel ezután egy másik üzenetet jelenített meg a színpadon: a Caravaggio életét és életművét körbejáró  Léna lábai közt, avagy „a szűz halála” végén két ukrán zászló közé került

Magyarok, ne legyetek közömbösek!

feliratról Formanek Csaba posztolt:

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik