Kultúra

Macskás elsőfilmet és régiós koprodukciókat is támogat a Filmintézet

Nemzeti Filmintézet
Nemzeti Filmintézet
A Cicaverzum, a Budapesti napló és a Forrás is kapott támogatást.

Három film támogatásáról adott hírt közleményében a Nemzeti Filmintézet: Szeleczki Rozália mozifilmrendezői debütálása Törőcsik Franciska főszereplésével az NFI Inkubátor Programjának támogatásával készül; Budapesti napló címmel lengyel-magyar, Forrás címmel pedig szlovák-cseh-magyar koprodukciós alkotások támogatásáról is döntött az NFI.

Májusban indul Szeleczki Rozália első mozifilmjének forgatása a Filmintézet 100 millió forintos gyártási támogatásával. A Cicaverzum (korábban Cicavízió) egy harminc éves lányról, Fániról szól, aki a múltja miatt már rég lemondott róla, hogy szerelmes legyen. Ám egy napon egy fekete macska kezd el udvarolni neki. Fáni hiába sikeres építész, szíve mélyén mégis megmaradt kislánynak, ezért bedől a macsó Macskának, annak ellenére, hogy a kandúr hangját csakis ő hallja. A szokatlan románc egyre különösebb fordulatokat vesz, mígnem Fáni a nárcisztikus Macska miatt olyan mélyre kerül, hogy majdnem mindent elveszít, ami addig fontos volt neki. De vajon mit szól ehhez Mihály, a macska sármos gazdája? Az abszurd romantikus komédia forgatókönyvét Szeleczki Rozália rendező Kemény Zsófival közösen írta, operatőre M. Deák Kristóf, producere Iványi Petra (FOMO, Vándorló levelek) a főszereplő Fánit Törőcsik Franciska alakítja. A Cicaverzum az RTL Magyarország koprodukciójában készül, fejlesztése a Filmintézet pályakezdő alkotókat segítő Inkubátor Programjának támogatásával valósult meg.

A Budapesti napló főhőse a tizenegy éves Irek, aki édesanyjával és egy lengyel turistabusz különc utasaival érkezik Budapestre 1981 telén. Időközben hazájukban szükségállapotot hirdetnek, de nem csak emiatt válik ez az utazás sorsfordítóvá a fiú és anyja számára. A 80-as évek Budapestjén játszódó mozifilm lengyel-magyar koprodukcióban készül a Filmintézet 196,5 millió forintos gyártási támogatásával. A forgatókönyvíró-rendező Rafael Kapelinski 2017-ben első játékfilmjével (Butterfly Kisses) elnyerte a Berlinale Generation szekció fődíját. Új filmjének cselekménye részben önéletrajzi ihletésű, a rendező gyerekként hasonló kalandokat élt át a magyar fővárosban. A Budapesti napló első változatát az alkotók a cannes-i filmfesztivál nagy presztízsű ösztöndíj programjában, a Cinéfondation Residence-ben fejlesztették. A napokban kezdő, 36 naposra tervezett forgatásnak közel a fele Magyarországon lesz. A Filmfabriq gyártásában készülő Budapesti napló magyarországi producerei Osváth Gábor és Zachar Balázs.

73,6 millió forint támogatást szavazott meg a Filmintézet a szlovák-cseh-magyar koprodukcióban készülő Forrás című történelmi filmdráma gyártására. A történet a 80-as évek egyik csehszlovák kisvárosának nőgyógyászati klinikáján játszódik, főhősei egy helyi értelmiségi elit tagjaként élő orvosnő és egy árvaházban nevelkedett roma ápolónő. A két nő eleinte mereven elkülönülő világa a klinikán végzett munkájuk és a pácienseik történeteinek hatására fokozatosan közeledik egymáshoz, mely által ők maguk is elkezdenek megváltozni. A Forrás Ivan Ostrochovský forgatókönyvéből és rendezésében készül, akinek korábbi munkái között volt a Bársonyos terroristák, a Koza, és a Szolgák című alkotások, melyek világpremierje a Berlinálén volt és a legnagyobb nemzetközi filmfesztiválok tűzték műsorra. A Proton Cinema koprodukciójában készülő film főszerepét Anna Geislerová cseh filmsztár játssza és a kortárs közép-európai film meghatározó színésze, a román Vlad Ivanov is fontos szerepet kap. A magyarországi forgatásra előreláthatólag 2022 őszén kerül sor hazai szakemberek részvételével majd a zenefelvétel is Magyarországon lesz. A Forrás magyarországi producere Berkes Júlia.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik