A Mónos Péter által alapított Samsara Projects kulturális vérfrissítést tűzött ki célul: rendhagyó kiállításaikkal és rendezvényeikkel ráznák fel a magyar műtárgypiacot. Első tárlatuk máris izgalmas koncepcióra épül: egy elhunyt üzletember hagyatékának maradékát, 27, nehezen értékesíthető alkotást gondolták újra tehetséges magyar képzőművészek. És mit is kezd 27 művész egy rakás olyan festménnyel, ami épp nem kell senkinek?
Mónos elé közel egy éve került egy cégtulajdonban levő, felszámolásra ítélt gyűjtemény, amely korábban egy elhunyt üzletember tulajdona volt. A háború előtt, illetve kicsivel utána készült antik festmények – köztük hamisítványok – értékesítése során azonban maradt 27 olyan alkotás, amelyet nem tudott nívós aukciósházakhoz beadni, vagy a vételár körüli áron eladni. Mónos igyekezett kiutat találni a helyzetből, igaz, ez nem volt könnyű, a szakmabeliek egy haldokló piac képét festették le, és a veszteség elfogadására készítették fel. A probléma alaposabb megértésében segítségére volt a Műtárgyhamisítás magyar szemmel – Ocsút a búzától című könyv, ekkor talált rá arra a projektre is, amely az ötletet adta.
A »bukott művek« kortárs művészetbe való átmentése nem csak azért volt szimpatikus ötlet, mert üzleti potenciált láttam benne, vagy mert kellőképpen punk volt, hanem mert alapvetően a kortárs művészet vonzott mindig
– árulta el a kiállítás kurátora lapunknak. Hozzátette: rengeteg tényező befolyásolhatja, miért ütközik nehézségekbe egy-egy kép értékesítése. Lehet ez rossz időzítés, vérszegény marketing vagy a megfelelő közönség hiánya, ám ezeket gyakran kellő pihentetéssel ki lehet küszöbölni, remény tehát mindig lesz az ilyen képek számára is. Az ebben rejlő problematikát másban látja:
A valódi kérdés inkább az, mi fenyegeti azokat a képeket, amiket már el sem lehet indítani? Innentől a mű a gazdájának van kiszolgáltatva, aki – hacsak nem talál benne valami szubjektív gyönyörködtető minőséget – mostoha körülmények között válik meg tőle, akár ki is dobja vagy a padláson rejtegeti. Én erre az érdektelenségre, méltatlan enyészetre kerestem a megoldást. Az a véleményem, a csendes rothadás helyett az újjászületés egy lényegesen szebb fordulat egy műtárgy életében.
Mónos nem hagyta, hogy a méltatlan enyészeté legyenek a képek, inkább rászabadított egy csapatnyi kortárs magyar képzőművészt. A 27 alkotó közt olyan ismert magyar művészek is vannak, mint Wahorn András, efZámbó István vagy Nagy Kriszta Tereskova, de egészen fiatal, tehetséges pályakezdők is rábólintottak a felkérésre. Mónos alapvetően olyan művészeket keresett meg, akik a megítélése szerint nyitottak lehetnek az ötletre, és nagyrészt sikerrel is járt. Csupán néhány esetben kellett győzködni az alkotókat, de olyan is akadt – egy idősebb mester –, aki etikai aggályok miatt még az örökösök kifejezett támogatása ellenére sem akarta átalakítani Piri Károly képét.
Azt gondolom, ez valamennyire a hagyományok és az alkotó egyéniség tiszteletéről szól, vannak, akik szeretik ezeket a fogalmakat interaktívan kezelni, mások kőbevésettnek tekintik.
A képek átalakítása a művészek kreativitására volt bízva, egyetlen szót kaptak csak hozzá: szamszára. A buddhizmusban használatos fogalom, amelynek jelentése létforgatagot jelent, jól megfogja a projekt lényegét: a rég elfeledett vagy épp soha fel nem fedezett alkotások kaptak így esélyt az újjászületésre, hogy ezzel a pusztulás helyett visszakerüljenek a művészeti körforgásba. A huszonhét átfestett, átszerkesztett, esetenként teljesen átalakított alkotás a SAMSARA című kiállításon mutatkozott be, egyúttal megkapva az esélyt arra, amiben nem jósoltak nekik túl sok sikert: hogy műkedvelők licitálhassanak rájuk.
Volt, aki a festmény hátulján található ecsetpróbálgatások köré szőtt egy balesetet (Pataki Luca), más egyenesen egy Alient állított be egy kancsó borral az iszogató katonák közé (Karácsonyi László). Jézus mellől földönkívüliek ragadják el a teheneket (Töttös Kata), az ördög az erdőben vadászik halra (Wahorn András), a festői hegyeknek pedig vérben forgó szemei nőttek (Győrffy László). Néhányan még ennél is radikálisabb formában látták meg a szamszárát a feladatban: az egyik festmény szó szerint túlburjánzik (Balázs Nikolett), egy másik sajátos kiborggá alakul (Csizek Tamás), egy tájkép pedig kimászik a keretből (Pál Bella).
Kozmetikázás helyett én inkább kollaborációként, párbeszédként tekintek ezekre a »belenyúlásokra«, hiszen nem az eredeti kép lesz egy kicsit másmilyen, hanem teljesen új alkotás születik
– árulta el Mónos.
A kiállítást épp az a művészettörténész nyitotta meg, aki az ihletet is szolgáltatta Mónos számára, hogy a szebb napokat látott festmények ne a szemétben vagy az aukciós ház polcán porosodva végezzék, hanem szó szerint is új színt kapva kerüljenek ki az őket megillető falakra. Nagy T. Katalin több mint tizenöt évvel ezelőtt épp a kiállításnak is helyet adó Nagyházi Galéria egyik akciójára kapta fel a fejét, egy művészetkedvelőben ugyanis még akkor is rossz érzést kelthet egy lángoló festmény képe, ha hamisítványról van szó. Az aukciósház akkoriban kapott egy olyan, több festményből álló hagyatékot, amelynek nagy része hamisítvány vagy nem épp túl jó minőségű másolat volt. A Nagyházi Galéria a Falk Art Fesztivál keretein belül tizenöt ilyen festményt égetett el azzal a céllal, hogy a kis túlzással hulladéknak titulált alkotások ne hígítsák fel az egyébként is telített művészeti piacot.
Nagy – aki nyitóbeszéde szerint sokként élte meg a festményégetést – kreatív megoldással sietett a máglyára váró festmények segítségére: arra kérte a galériát, hadd mentsen meg néhány képet egy kis rásegítéssel. Így született meg a Fazonigazítás nevű projekt 2008-ban, amelynek lényege az volt, hogy több tucat képzőművész dolgozta és értelmezte át a festményeket. A Fazonigazítás azóta is folyamatosan bővül újabb és újabb átdolgozott alkotásokkal, eddig tíz helyszínen mutatták be a kollekciót. Ahogyan azt Nagy elmondta, az újragondolás nem újkeletű, elsőként Ujházi Péter festőművész még a nyolcvanas években kísérletezett alacsony minőségű festmények feljavításával. Nagy egy meglepő nemzetközi példát is megemlített: Banksy 2009-ben nagyon hasonló tárlatot szervezett, ahol értéktelen festmények átalakított változatát mutatta be. Gyorsan mémesedett és ezáltal hatalmas sikert aratott Jean-Francois Millet Kalászszedőinek átdolgozása – amely kísértetiesen hasonlított Nagy projektjének egyik képére, amely azonban egy évvel korábban jelent meg. Nagy azzal viccelt, hogy egyelőre még nem keresték meg Banksyt ezzel kapcsolatban, mindenesetre a hasonlóság több mint gyanús.
A projekt rámutat arra a problémára is, hogyan érinti a 21. századot oly erősen átszövő túltermelés a művészeti ágakat is. Pedig a festményeket is újra lehet hasznosítani, az értéktelent értékessé tenni az átdolgozással, amely egyben arra is megoldást kínál, hogy a hamisítványok ne hígítsák fel a műalkotások piacát, ezáltal ne károsítsák meg a műkedvelőket. Mónos szerint
az olyan alternatívák mellett, mint például hamisítványok múzeuma vagy az ismeretlen tájképek galériája, amik szintén elég jól hangzanak, ezt tartom jelenleg a legfenntarthatóbb megoldásnak, természetesen kellő tisztelettel és körültekintéssel, amikor az alapanyagot kiválasztjuk, hiszen valamilyen szakmai egyetértésre szükség van, lévén az eredeti alkotónak nem áll módjában beleegyezését adni. Azt gondolom, hogy az én kollekciómhoz hasonló képekből van annyi, hogy ezt akár egyéves, bővülő projektként folytassam, ugyanakkor más, az ellentétekre építő projekt ötleteim is vannak, ezekről majd később mesélek bővebben.
A tárlat március 6-ig ingyenesen megtekinthető a Nagyházi Galéria és Aukciósházban, március 8-án este 17 órától pedig licitálni is lehet az újragondolással megmentett képekre.
Közreműködő művészek: Ábel Tamás, Balázs Nikolett, Bácsfai Gábor, Bp. Szabó György, Csábi Ádám, Csizek Tamás, Dóczi Attila, Dóra Ádám, efZámbó István, Gabrielle K. Brown, Győrffy László, Imreh Sándor, Karácsonyi László, Koncz Gábor, Lázár Kristóf, Martin Henrik, Nagy Kriszta Tereskova, Nagy Marcell, Németh Dávid, Pataki Luca, Pál Bella, Sándor Eszter, Stark Attila, Töttös Kata, Üveges Mónika, Veres Balázs, Wahorn András.
