Breier Ádám, Hevér Dániel, Mayer Bernadett és Podhradská Lea rendezők első mozifilmjeire szavazott meg gyártási támogatást a Nemzeti Filmintézet Filmszakmai Döntőbizottsága, így a fejlesztés és gyártás az Inkubátor Program szakmai és anyagi támogatásával valósul meg – olvasható az NFI sajtóközleményében.
Júliusban kezdődik a forgatása Podhradská Lea forgatókönyvíró-rendező Apám lánya címmel készülő kreatív dokumentumfilmjének, ami
A harmincmilliós támogatással születő film egy valóságos és családi, lélektani utazás egyszerre, navigálja nézőjét múlt és jelen között, miközben szembesíti szereplőit döntéseikkel. A lányt senki sem kereste, mégis mindenkinek van egy története arról, hogy ki ő és miért tűnt el.
A Szlovákiában és Spanyolországban is forgó filmet a tervek szerint 2024 tavaszán láthatja a közönség, producere Meggyes Kriszta és Lévai Balázs.
Javában tart a szereplőválogatás a Lefkovicsék gyászolnak címmel készülő keserédes dramedyhez, amiben
Breier Ádám rendezőt saját családja identitásának konfliktusai inspirálták – nem véletlen, hogy Csaba Bálint társíróval a történetet egy zsidó gyászfolyamat köré rendezték, hiszen így a közönség egyszerre nyerhet betekintést a diaszpóra hétköznapjaiba és különleges rituáléiba is, aminek az elkerülhetetlen viták, a szentimentalizmus, és a humor is a részét képezi.
A forgatás augusztusban kezdődik, a 2023-as őszi mozibemutatóra tervezett alkotás producere Felszeghy Ádám, Ausztics Andrea és Kázmér Miklós. A projektet az NFI százmillió forinttal segíti.
Szemem fénye címmel készül Mayer Bernadett első egész estés alkotása egy kettős felnövéstörténet: főhőse, az érettségi előtt álló fiú egy külvárosi panelben él bohém, művészettörténetet tanító anyjával, akinek élete gyökeres fordulatot vesz, mikor cukorbetegsége miatt elkezdi elveszíteni a látását. Nemcsak a fiúnak kell azonban idejekorán megbirkóznia a rázuhanó felelősség súlyával, de az anyának is át kell értékelnie a megváltozott, sőt a korábbi élethelyzetéhez és a fiához való viszonyát is.
A Tóth Marcsi, illetve a rendező közös munkájaként született forgatókönyvből készülő filmet a nyár folyamán kezdik majd forgatni, bemutatójára pedig 2024 első felében kerülhet majd sor. A fiú főszereplőt még keresik, az anya szerepére a rendező kezdettől fogva Für Anikót álmodta meg. A 100 millió forinttal támogatott film producere Petrovits Genovéva, koproducere Baranyi-Gyurin Zsuzsanna.
Szeptemberben kezdődik Hevér Dániel Valami madarak című első filmjének öt hetes forgatása. A rendező és Kertész Zsanett forgatókönyvéből készülő dramedy főszereplői egy idősödő férfi és egy impulzív tinédzser lány, akik összefognak a világ ellen, amikor megpróbálják kijuttatni a férfit az idősek otthonából. A Dreissiger László producer vezetésével készülő, százmillióval segített film tervezett bemutatója 2023 őszén várható.