Kultúra

Visszatér a Kispál és a Borz

Sóki Tamás / MTI Fotó
Sóki Tamás / MTI Fotó

A Kispál és a Borz újra dalokat ír, rögzít és hamarosan koncertet is ad – jelentette be a zenekar a Partizánban, ahol a Rózsaszín című új szerzeményüket is eljátszották. Lovasiék augusztus 27-én, a Kispál on Orfű nevű kétnapos rendezvényen lépnek újból színpadra.

Egy zenekar akkor van, ha ír új dalokat, ha van kémia a tagok között. Nem véletlenül lehetett érezni rajtunk a döcögést 2004 után. Most újra vannak dalok, kreatív energiák, tehát újra van zenekar

– mondta el a visszatérésről a Partizán Sessions Extra adásában Dióssy D. Ákos.

Az utóbbi években egyre többet zenéltünk Kispivel, egymás után jöttek az új ötletek és az is kiderült, hogy újra inspiráljuk egymást

– tette hozzá Lovasi András.

András többször is hívott játszani, voltak a kertkoncertek a stúdiójában, volt a szólólemeze. A fordulópont egy veszprémi koncert volt, a felkészülés során vettem észre, hogy felszabadultan ötletelünk és újra úgy kapcsolódunk zeneileg, mint régen

– mondta el Kispál András. Lovasi, Kispál és Dióssy mellett Bajkai Ferenc (Kiscsillag) dobol a 2022-es felállásban. Az adásban bemutatott Rózsaszín az első az új szerzemények közül, de a műsorban elhangzottak alapján már most készen van hat-nyolc dalötletük, hármat már fel is vettek.

A zenekar szeretne egy teljes új nagylemezt felvenni, ami az eddigi ötletek alapján egy klasszikusabb Kispál-anyag lesz majd. A most megmutatott Rózsaszín március 11-től minden digitális zeneáruházban elérhető lesz.

A Kispál és a Borz 2016-ban Orfűn állt színpadra utoljára. A visszatérés is ugyanott lesz, a Kispál on Orfű minifesztiválon, amely 2022. augusztus 26-27-én lesz a Fishing on Orfű fesztivál otthonául is szolgáló Panorama Campingben, a Fishinges csapat szervezésében. A kétnapos rendezvény pénteki napján akusztikus koncerteket láthat a közönség, Kispál András és Lovasi András duója mellett fellép az Aranyakkord, a Csaknekedkislány, Beck Zoli, Bérczesi Róbert, a Platon Karataev két frontembere, Leskovics Gábor Lecsó és még sokan mások. A szombat a hangos koncertek napja lesz, a Kispál és a Borz visszatérő koncertje mellett színpadra áll többek között a Galaxisok, a Ricsárdgír, az Analog Balaton, a Tudósok, A kutya vacsorája, a Kinopuskin és az Üllői Úti Fuck is.

A rendezvény barátságosságát szem előtt tartva a szervezők a látogatói létszámot hétezer főben limitálják, akik közül háromszázan egy exkluzív csütörtöki főpróbán is részt vehetnek. A Kispál on Orfű jegyeinek értékesítése március 7-én hétfőn indul a minifesztivál weboldalán.

A zenekar 2010-es feloszlásának 10. évfordulójára mellesleg összegyűjtöttük és gigantikus toplistában rangsoroltuk az összes, addig megjelent Kispál-dalt, mind a 151-et:

Kapcsolódó
Melyik a legjobb Kispál-szám? Melyik a legrosszabb? És mi van a kettő között?
Tíz évvel ezelőtt ezen a napon tartotta búcsúkoncertjét a Kispál és a Borz. Ebből az alkalomból egy irreálisan hosszú cikkel emlékezünk fiatalságunk kedvenc zenekarára. Sorrendbe állítottunk az összes számukat a legrosszabbtól a legjobb felé haladva, és mindegyikről írtunk is valamit. Na idő, ezt add vissza!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik