A századforduló után Magyarország szinte minden nagyvárosában megjelentek az érkező vendégeknek elsőrangú szobákat adó szállodák. Ezek mostanra részben eltűntek, a nagy túlélők azonban változó állapotban ma is a városképek fontos elemei: ilyen a debreceni református nagytemplomtól néhány lépésnyire álló Aranybika, aminek sorsa a hosszú ideje tartó lejtmenet után most végre rendeződhet.
A nevét a telket röviddel a mohácsi vész után megszerzett családról, illetve annak 1699-ben ott fogadót nyitó tagjáról, Bika Jánosról kapott Bika 1810-ben vette fel az Aranybika nevet, hamarosan pedig fogalommá vált – olyannyira, hogy a kereskedők, illetve a városba érkező vendégek özönével az épület egyre nehezebben birkózott meg. Az 1799-es emeletráépítés után is csak tizennyolc vendégszobát magában foglaló ház a 1880-as évek hajnaláig elkerülte a lebontást, 1882-ben azonban egy új, nagyobb szállodát emeltek a helyére.
A XIX. század végi magyar építészet egyik legfontosabb alakja, az Országházat (1885-1904) is tervező Steindl Imre (1839-1902) tervei szerint született utódnak végül csak harminc év jutott, a vendégeknek ugyanis nem csak a száma nőtt, de a szobák
a modern komforthoz szokott embernek kényelmi igényeit már nem bírták szolgálni
– írta az Építő Ipar (1913. ápr. 20.), ami szerint kilencvenhat terv versengett a tervezési jogért.
A bírálóbizottság végül az első újkori olimpiai kétszeres aranyérmesét, a Magyar Delfinből építésszé lett Hajós Alfrédot (1878-1955), illetve cégtársát, Villányi Jánost (1874-1924) hozta ki győztesként, 1915-ben pedig megszületett a ma is álló óriás, ami tökéletesen beleillett a sorban születő nagy házaival modern nagyvárossá váló Debrecen képébe.
Az utókor ezzel nem feltétlenül értett egyet – a két világháború közti modernizmus vezető folyóirata, a Tér és Forma 1939-ben egyenesen „építészeti rémregénynek beillő” épületnek nevezte –, az olasz kőfaragómesterek által készített homlokzatdíszeket magán viselő, közel ötszáz ágyas ház azonban több átépítés után is túlélte az elmúlt százhét évet.
A falai közt Móricz Zsigmondot, illetve kormányfőket is látott szálloda a Kádár-kor derekára újra kicsinek bizonyult, így a város a szomszédos XIX. századi egyemeletes ház lebontása mellett döntött. Az 1973 tavaszán indult munkálatok végül három év alatt értek révbe, hiszen a részben a debreceni házgyárban előregyártott elemekből összeállt hatemeletes, kétszázharminc férőhelyes szárny 1976-ban nyitotta meg a kapuit a vendégek előtt.
A rendszerváltás óta évről évre egyre méltatlanabb állapotba került épületeknek az elmúlt években egyre nagyobb hányada került a 100 Leggazdagabb Magyar 2020 című kiadványban a negyvenedik helyen szereplő (a Forbes sem a 2020-ben, sem 2021-ben nem említi az ötvenes listán) Boros Józsefhez.
A két évvel ezelőtt 31,3 milliárdos becsült vagyonnal rendelkező vállalkozónak már csak a Bartók Terem, illetve a kamaraszínház ügyében kellett volna megállapodnia az önkormányzattal, így minden akadály elhárult volna a felújítás elől.
Erre azonban talán már sosem került sor, hiszen a vidéki központok létrehozásán dolgozó, állami százmilliárdokkal felhízlalt Mathias Corvinus Collegium (MCC) 2021 májusában bejelentette:
Az MCC az eseményen arról beszélt, hogy az állapotfelmérés után azonnal elindul a felújítás tervezése, aminek során természetesen betartják majd a műemlékvédelmi szabályokat, hiszen céljuk az értékmentés.
A képzéseket ősszel a régi szállodarészben indították el – derült ki a Növekedés.hu képekkel teletűzdelt, néhány részletet megosztó őszi írásából. A képek, illetve a hozzájuk kapcsolt szöveg szerint a Hajós és Villányi-féle épület belső tereiben beázások látszanak, nagyobb fejlesztésre pedig a kilencvenes évek óta nem kerülhetett sor. A cikk arra is kitér, hogy a modern bővítmény statikailag rossz állapotú, így az az ötlet is felmerült, hogy helyére felépítik az első világháború küszöbén oda tervezett másik szárnyat – annak rajzai ugyanis máig fennmaradtak.
Ez biztosan nem fog valósággá válni, hiszen
– tudtuk meg egy, Hajós életművét jól ismerő szakembertől.
A történeti stílusban való tervezés gondolata persze egyáltalán nem áll messze a valóságtól, hiszen a Mathias Corvinus Collegium által ismeretlen áron megszerzett épületekre néhány nappal ezelőtt kiírták a közbeszerzést, aminek leírásában pedig egyértelműen olvasható: a hozzáépítést elbontják, az utódnak pedig
illeszkednie kell majd a debreceni belváros történeti környezetéhez
– vette észre az Építészfórum.
Az MCC által létrehozott Debretinum Talentum Ingatlanfejlesztő Kft. által közzétett felhívás szerint a jelentkező cégeknek számos feladata lesz, hiszen a koncepciótervek létrehozása, a bontás levezénylése, illetve a környezet rendezése mellett az új építészeti tervek létrehozása sem lesz egyszerű feladat.
A győztesnek az új szárnyban
úgy, hogy a végeredménynek a fenntarthatóságot tanúsító BREEAM- vagy LEED-minősítést is meg kell majd szereznie.
A február 17-én megjelent hirdetményre a cégek március 2-ig tehetnek ajánlatot, a közbeszerzési eljárás pedig március 18-án indul. Ezek a határidők várhatóan el fognak tolódni, a lényegen mindez azonban nem változtat: az eljárás győztesének 250 munkanapja lesz a szerződésben foglalt kötelezettségei teljesítésére, így a munkák ideális esetben akár már 2023 nyarán elindulhatnak a megvalósulás felé.
Kérdés persze, hogy az épület milyen arccal fog majd a város főtere felé nézni, hiszen nem tudni, mit jelent az MCC számára a történeti környezethez való illeszekdés: ha ugyanazt, mint a Várnegyedben a diplomataházat lebontó PADME-nak, akkor a végeredmény keserű szájízt hagyhat majd az építészszakma egy részében.
