Kultúra

Pálfi György: Feketelistán vagyok

Farkas Norbert / 24.hu
Farkas Norbert / 24.hu
A helyzet az elmúlt években csak rosszabbá vált, most pedig úgy érzi, teljesen ellehetetlenítették.

A Hukkle, a Taxidermia, a Szabadesés és Az Úr hangja című filmek rendezője, Pálfi György a HVG-nek arról beszélt: a magyar filmiparban már Andy Vajna filmügyi kormánybiztossága alatt is parkolópályára tettek embereket – megpróbálva közben fenntartani a látszatot, hogy mindez nem politikai okokból történik –, halála óta a helyzet azonban még bonyolultabbá vált.

Az, hogy teljesen eltöröljék néhányunkat, még nem volt annyira evidens, mint most, a Káel-korszakban

– mondta, majd hozzátette: új filmje, a Mindörökké forgatásán

kollégái „ebédért és jó szóért” dolgoztak, legutóbbi állami pénzből forgatott filmje, Az Úr hangja című Stanislaw Lem-adaptáció pedig szerinte azért kaphatott támogatást, mert a filmötletei közül ez volt az, ami „a legkisebb eséllyel válhatott felkapottá”, és azt gondolhatták, „ettől kezdve nem jöhet Pálfi azzal, hogy félreállítottuk”.

A rendező úgy érzi, hogy feketelistán van, hiszen tavaly két izgalmas, kormányzati pénzből készülő projekt szakmai feladatait is ellátta volna, de mire megnyugtatta a lelkiismeretét arról, hogy ezek vállalható munkák,

addigra jött az ukáz, hogy én nem csinálhatom. Egzisztenciálisan ellehetetlenítenek.

Pálfi az interjúban hozzáteszi:

végül az ő személye miatt nem valósulhatott meg Andy Vajna alatt a Toldi című filmterve, amire szerinte Vajnának „nagyobb szüksége is lett volna rá, mint nekem, mert akkor élete végén nem érték volna folyamatos támadások amiatt, hogy nem készíttetett magyar történelmi filmet”. Azonban Pálfi szerint Vajna csak azon dolgozott, hogy „kihúzza belőlük” a forgatókönyv megfilmesítési jogait, hogy aztán „az adott politikai rendszerhez hűséges emberre bízza a rendezést”.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik