Hülyeség bekeretezni és falra akasztani a kiselejtezett farmert?

Álmodd újra!

Szerintem anyu titokban imádta, hogy a húgommal, Anival őrült módon alkotunk valamit, de a szőnyegbe tapadt kiégethető gyurmamaradványok, a sarkába szúródott varrótűk, a textilfestékkel sötétkékre mázolt lábasok ezt az érzést feltehetőleg sokszor elhomályosították benne. Sok teret kaptunk tőle, talán azért, mert neki nem jutott olyan sok idő a játékra, az alkotásra, a kibontakozásra. Élénken élnek bennem a kreatív napok, mennyi ruhát batikoltunk, mennyi táskát gyöngyöztünk, milyen menő feliratos pólókat készítettünk textilfestékkel, egyesével megfestve. Az első karantén végén elvállaltam egy kampányt: műanyag flakonból kellett időkapszulát készíteni. A húgommal összedugtuk a fejünket és közösen vágtunk, ragasztottunk, mint gyerekkorunkban. Kettőnk közül ő most is sokat alkot: jelenleg hazai kenderfonalból készít gyönyörű makramé tárgyakat.

Az alkotás természetessége mellett a természet szeretetét is a családból hozom. Ebben apu mutatott példát. Tőle tanultam az erdő és a mezők szeretetét, az élet körforgásának elfogadását és tiszteletben tartását. Apu nemrég azt mondta, hogy sajnálja, amiért nem hangzik el többször az, hogy amit ma fenntartható divatnak nevezünk, tulajdonképpen nagyon hasonlít arra, amit régen csináltak az emberek. Igaza van, nem most találjuk ki a csőbe a lyukat, de ma már más a motivációnk, mint korábban, emiatt másképp is kell beszélni a témáról. A szüleink életéhez képest számunkra további újdonságot jelent a technológia folyamatos alakulása, az innovációk, az internet vagy a közösségi média adta lehetőségek. Amiről viszont ez a fejezet szól, az a jövő helyett a múlt őszinte dicsérete, a régiekkel való kapcsolódás, az ő tudásuk előtti főhajtás.

A szekrényedben lévő ruhák megújításához nem kell sok minden: néhány növény a kamrából, tű, cérna, kreativitás, némi inspiráció és egy kis idő.

Ruhafestés természetes és mesterséges anyagokkal

Csülleng, rezeda, báránypirosító. Varázsital hozzávalóinak tűnnek, pedig ezek olyan növények nevei, amelyekkel évezredek óta festik a textileket. A növényi festésnek itthon is vannak képviselői, akik manufaktúrákban, szívvel-lélekkel készített tárgyakat alkotnak és workshopon ismertetik meg az érdeklődőkkel a Columbus ruhafestéken túl létező lehetőségeket.

Engem is egy ilyen alkalmon nyűgözött le először a természetes textilfestés világa. Egészen elképesztő volt megtapasztalni, ahogy a különböző szárított, porított növényekből festőlé készült, amibe aztán boldogan lóbáltuk bele a különböző textilcsíkokat, nemeznégyzeteket. Majd a következő fazék köré gyűltünk, hogy abba is belemártsuk őket, és olyan színeket hozzunk létre, amelyekről nem is álmodtunk.

Az élmény mellett két gondolattal is gazdagodtam. Az egyik, hogy ne aggódjunk amiatt, ha a festőlével létrehozott kék kicsit szürkésebb vagy lilásabb annál, ahogy eredetileg elképzeltük. A másik, hogy a színtartósság sokszor elmarad attól, amit a szintetikus festékeknél megszoktunk, ami nem baj, ez egy másik technika, ettől lesz élőbb, természetesebb a ruha.

Aki ezt az utat választja, rábízza magát a természetre, a körforgásra, a varázslatos kiszámíthatatlanságra. Talán ez utóbbi az egyik akadálya annak, hogy a növényi festés teljesen felváltsa a szintetikus festékeket a divatiparban.

A tömeggyártás hatalmas mennyiségben gondolkodik, változatosságot, olcsóságot és nem utolsósorban kiszámíthatóságot követel. A 19. szá­zad közepe óta használt szintetikus festékek pont ezeket az igényeket elégítik ki. Ha a vásárló beleszeret egy királykék árnyalatba, pontosan azt a királykéket szeretné a pénzéért. Ahhoz, hogy ez a helyzet változzon, át kell alakítanunk a gondolkodásmódunkat. A változás mára biztosan elindult. Lehet, hogy az elmúlt 150 évet a szintetikus festékek uralták, az utóbbi években azonban egyre nagyobb érdeklődés mutatkozik a természetes textilfestés iránt.

Az Európai Unióban szigorú jogi szabályozások védik a gyártót, a fogyasztót és a környezetet is a veszélyes vegyületek, káros kémiai anyagok jelenlététől. Az EU sok kockázatos vegyi anyagot korlátoz vagy tilt, például az azoszínezékeket, bizonyos festékanyagokat, a bőrcserzéshez használt hat vegyértékű krómot, a penész megelőzésére szolgáló dimetil-fumarátot (DMF) és bizonyos ftalátokat. A baj csak az, hogy az ellátási láncok 80 százaléka az Európai Unión vagy az Amerikai Egyesült Államokon kívül található, és nagyrészt nem átlátható. Óriási mennyiségű textil- és ruházati termék érkezik az EU-n kívüli országok gyáraiból. A Svéd Vegyianyag-ügynökség pár évvel ezelőtti jelentése szerint a textilgyártás és a textilfestés során használt vegyszerek egy része nem ismert, ami nem túl bizalomgerjesztő akkor, ha ezek az anyagok a bőrünkkel érintkeznek. Az EU-ban, így a Magyarországra került termékek esetében is, a forgalmazó és a gyártó közös feladata, hogy garantálja az erre vonatkozó rendeletek betartását, illetve a forgalmazó a különböző szakintézetekben be is vizsgáltathatja az adott terméket. A tapasztalatok szerint ez utóbbi előfordul, de nem jellemző.

A természetes színezék önmagában környezetbarát, megújuló, biológiailag lebomló, és nem károsítja az emberi egészséget, de a színek tartóssága érdekében a növényi festés során még mindig alkalmaznak olyan színmegkötő anyagokat (rézgálic, vasgálic, timsó), amelyek nem tekinthetők egyértelműen környezetbarátnak.

A természetes színezékeknek számos előnye van, de megvannak a maguk korlátai is. A szakértők szerint ennek ellenére nem lehetetlen, hogy bizonyos szintetikus festékeket természetesekre cseréljünk a közeljövőben, kiegészítve ezzel a szintetikus festékeket. De további kutatásokra van szükség ahhoz, hogy mely textilfestési eljárások tekinthetők környezetbarátnak. Az biztos, hogy ezen a területen is további innovációkra számíthatunk. Ilyen például a molekuláris szinten történő festés, a baktériumok segítségével történő textilszínezés, vagy a cukoralapú festékek elterjedése. Persze amíg ezek vagy más technológiák kiforrnak és elterjednek, nem élhetünk színek nélkül. Ha szívesen kísérletezel, vegyél részt egy workshopon, de lehet, hogy az is elég, ha kisétálsz
a konyhába.

A ruhajavítás forradalma

Foltozni, javítani, stoppolni, újra és újra viselni valamit, ami már a tiéd, nem azt jelenti, hogy lemondtál az öltözködés öröméről, az önkifejezésről vagy a szabadságról. Azt jelenti, hogy nem kizárólag az (új) ruhák vásárlása nyújt élvezetet, hanem valami más is. És nem arra vagy büszke, hogy a te ruhatáradban is ott van az a sokak által vágyott ruha, hanem arra, hogy a régi ruhádat képes voltál úgy megjavítani, mintha szakember csinálta volna.

Ennek a forradalomnak a büszkeség a hajtóereje.

Mert bizony a ruhajavítás forradalmi tett – ezt vallja Orsola de Castro aktivista, a Fashion Revolution egyik alapítója. Love Clothes Last című könyvét olvasva átjön a szenvedélye, a magával ragadó optimizmusa, az új világba vetett hite, ahol a ruhajavítás új értelmet nyer. Azt mondja, nem azért kellene vigyázni a ruháinkra, javítani vagy átalakítani őket, mert nem vásárolhatunk újakat. Hanem azért, mert nem engedhetjük meg, hogy a szemétbe kerüljenek. A korábbi generációk számára gazdasági döntés volt a ruhajavítás és a foltozás, nálunk most a környezettudatos megfontolás áll a háttérben, és a jövő generációinak védelme a motiváció.

Ha a korábbi generációk számára egy-egy folt a szégyent, a szegénységet jelentette, most jelentse az a büszkeséget és a különlegességet. Amilyen büszkék vagyunk a tetoválásainkra, olyannyira büszkék lehetünk a ruháinkra került foltokra is. Ezek a foltok is mások már, mint néhány évtizeddel korábban: izgalmas, szinte művészi alkotások lehetnek, amelyek plusz értéket adnak a holmijainknak, nem pedig lefokozzák azokat.

Orsola de Castrót olvasva olyan startupról álmodom, amely országszerte elérhetővé teszi a ruhajavítást, a ruhaszépítést, az upcycling technikákat, a ruhafestést, mindezt egy inspiráló közösségi térben, a legnagyszerűbb szakemberekkel. Hogy olyan élmény legyen ez a program, mint a ruhavásárlás, csak sokkal jobb! Utópia? Országos szinten talán igen, de az elemei már működnek. Hogy nagyobbra nőjjön, lehet, hogy csak el kell kezdeni beszélni róla.

A művészi szint előtt persze van néhány olyan nagyon egyszerű alaptechnika, amivel könnyű felfrissíteni a ruháidat. A közösségi oldalaknak és videomegosztóknak köszönhetően el is sajátíthatod az alapfogásokat. Ha szívesen tanulnál élőben, akkor ma már ez sem lehetetlen: keresd a hímzéssel, shibori­val, kézi varrással, ruhajavítással foglalkozó tanfolyamokat, workshopokat.

Mi legyen a varródobozban?

A ruhajavításhoz mindenképp szükséged lesz néhány eszközre. Sok-sok évvel ezelőtt anyutól kaptam egy csinos varródobozt, amiben minden benne van, amire szükség lehet. De ha magadnak válogatod össze a varrókészletet, akkor tényleg olyan lehet a végeredmény, mint a Pinteresten. (Ami szerintem szintén motiváló, mert nagyon sokan nemcsak a praktikus dolgokat szeretik, hanem a szépet is.)

A varródoboz alapfelszerelése:

• tűkészlet
• kézimunkaolló
• varratbontó
• többféle színű varrócérna
• gombostű
• patent
• ruhakapocs

A legegyszerűbb ruhajavítások

Gombvarrás

A leszakadt gombot felvarrni az egyik legegyszerűbb művelet, mindössze néhány öltés. Ennek a 2.0-ás verziója, ha nem csak azért varrsz fel gombokat a ruhára, mert elengedték magukat. A gombok sokat hozzátesznek egy ruha stílusához, karakteréhez, egy gombcserével felfrissíthető az adott darab. Van egy húgomtól örökölt citromsárga kardigánom, amit rendszeresen viselek megfordítva, hátul gombolós pulcsiként. Jó eséllyel nem hordanám annyit, ha nem cseréltem volna le a fahatású gombjait átlátszóra, így most sokkal jobban passzol a ruhatáramhoz és hozzám is. Ma már valószínűleg arra is figyelnék, miből készült a gomb: fémből, fából, kagylóból, szaruból, kókuszból, corozo pálmából. A színtípusomhoz az ezüst illik, de nem vagyok szívbajos, ha egy nekem tetsző ruhán csak arany gombok vannak – az egészet lecserélem ezüstre, és „tádám”: máris minden részletében tökéletes a holmi!

Hímzés

Lilla barátnőm szerint hímezni nehéz, sokat kell gyakorolni, a végeredmény viszont nagyon mutatós lehet, ha ruhát szeretnénk javítani. A hímzéshez jó ismerni a legalapvetőbb öltéstípusokat, de ezeket egy workshop keretein belül el tudod sajátítani. Ma már külön művészete van annak, ahogy az apró lyukakat körbevarrják, majd kihímezik, de egy-egy eltávolíthatatlan foltra is kerülhet hímzés.

Sashiko hímzés

A sashiko, egy Japán északi régiójából származó régi fércöltés, ami több száz éves hímzési technika, ezzel régi, lyukas ruháknak adtak új életet. Azt jelenti: pici öltés. Ma már nemcsak ruhamentésre, hanem díszítésre is használják. Az egyik legmeditatívabb, legelmélyülősebb technika, ami, ha ráérzel a rendszerére, nagyon egyszerű. Ráadásul nem kell annyira precíznek sem lenni, mint más módszerek esetén, és úgyis nagyon szép.

Felvarró

A felvarró hol nagyon menő, hol épp túl retró (ezáltal ciki), de mindenképp érdemes megemlíteni, ha ruhajavításról van szó. Akár saját ruhára, akár a gyerekedére varrhatsz olyan felvarrókat, amelyek feldobják a régi ruhát vagy elfedik a lyukat, foltot.

Foltvarrás

Szőtt anyagot, például farmert, sokkal egyszerűbb javítani, mint hurkolt, kötött anyagot, például pamutpólót. Létezik a varrógépes, gyors megoldás mellett a meditatívabb, kézzel varrós módszer is. Ha rászánsz egy fél délutánt, néhány YouTube-videó után biztosan meg tudod úgy foltozni a farmert vagy a lennadrágot, hogy utána hónapokig újra viselheted.

Zoknistoppolás

Családi örökségünk egy ősrégi, gombára emlékeztető stoppolófa a nagyszüleim háztartásából. Ilyenre egyébként a bolhapiacon, az adományboltban, vagy a használt tárgyak online piacterén is lecsaphatsz, de egy használaton kívüli villanykörte (csak óvatosan szorítsd), tenisz- vagy pingponglabda is kiválthatja az eszközt. A zoknistoppolás megnyugtató, monoton, nem tart túl sokáig, az eredmény pedig biztosan büszkévé tesz majd.

Magyar alkotók, akik feldíszítik a régi farmered

Az elmúlt években több olyan alkotó, ruhakészítő, grafikus jelent meg a piacon, akik kifejezetten régi, kopott, viseltes farmerkabátok újragondolásával foglalkoznak. Ezzel a megunt darabokat ismét szerethetővé, különlegessé varázsolják a tulajdonosuk számára, a hozzáadott érték miatt pedig a kabát a ruhatár különleges darabjává válik.

Mi legyen a ruhákkal, amiket már nem szeretnél viselni?

A ruhák egy része folyamatosan új funkciót kap a ruhatárban: egy menő pamutpólóból alvóruha vagy otthoni viselet lesz, a régi farmerokat és cipőket kutyasétáltatáshoz vagy palántázáshoz, fűnyíráshoz hordod majd. Ez nemcsak azért jó, mert meghosszabbítod egy-egy kedvenc ruhadarab életét, hanem azért is, mert a hálószobában és a kertben is önazonos maradhatsz. Teljesen mindegy, mennyi ruhád van, húsz vagy kétszáz, vannak közöttük olyan darabok, amelyektől hamarosan meg kell válnod. Lehet, hogy azért, mert annyit viselted őket, hogy már sem átalakítani, sem javítani nem lehet. De az is lehet, hogy hiába választottad ki a legnagyobb tudatossággal, minden szempontot átgondolva, minden kérdést feltéve magadnak a vásárlás előtt, akkor sem érzed benne jól magad. Ám az is elképzelhető, hogy egy korábbi rossz, kevésbé tudatos döntés miatt csak áll a szekrényedben a holmi.

Az élet túl rövid ahhoz, hogy olyan ruhákat viselj, amelyek nem szereznek örömet, nem érzed bennük jól magad, és nem mutatják meg azt, aki valójában vagy.

A legfontosabb, hogy szánj időt a szelektálás folyamatára! A megfigyelés heteken, hónapokon keresztül is tarthat, és nem mindig egyszerű. De ha már rászántad magad, élvezd!

Már mondtam, hogy a környezettudatosság nem ér véget a ruhavásárlásnál és a ruhák lelkiismeretes ápolásánál, hanem érdemes gondoskodni arról is, hogy a neked már nem kellő ruhadarabok megfelelő helyre kerüljenek. Ez a hely biztosan nem a kommunális kuka, mert onnan egyenes út vezet a hulladéklerakókba. És ami odakerül, az hosszú-hosszú ideig ott is marad. A bomlás során nagy mennyiségű metán és szén-dioxid keletkezik, amelyek üvegházhatású gázok, és nagy szerepük van a globális felmelegedésben. A hulladékkezelés szempontjából tehát
a hulladéklerakó a legrosszabb megoldás.

És a legjobb? A legjobb, amit tehetsz, hogy kevesebb új ruhát veszel, tudatosan választasz, és a ruháidat igyekszel minél tovább viselni, megfelelően ápolni, javítani, átalakítani. Ha pedig valamilyen oknál fogva ez nem sikerül vagy nem megoldható, akkor a kiszelektált ruhákat felelősségteljesen eljuttatod a következő állomásra, ahol újra tudják használni vagy újra lehet hasznosítani. A legfontosabb, hogy minél tovább körforgásban tartsd őket. Lehet, hogy ez több idő és energia, mint szeretnéd, de pont a kiszelektált ruhákkal való foglalatosság lehet az a cselekedet, ami kirángat a klímaszorongásból, a nyomasztó hírek okozta bénultságból. Útjukat követve különleges kapcsolódások alakulhatnak ki, és közösségekhez csatlakozhatsz, ahol rájössz arra, hogy a változást rajtad kívül még nagyon sokan szeretnék elérni.

Őrizd emlékként!

Mióta berobbant a skinny farmer, mintha elfelejtettük volna, hogy léteznek más fazonú nadrágok is. Pedig nekem például több, szemérmetlenül csípőfazonú farmerem is volt. Az egyiket azért szerettem különösen, mert életem első ösztöndíjából vásároltam 2002 körül. Leértékelve is tizenkétezer forintba került, szálkoptatott anyaga akkor iszonyat menőnek számított, nem mellesleg mindenem kilátszott belőle, aminek egy csípőfarmerból ki kell látszania. Nyilván majdnem negyvenéves fejjel fizikailag rosszul vagyok, ha rágondolok, mert azonnal felfázást hallucinálok, de alig huszonévesen az volt „A Tökéletes Farmer”. Rongyosra hordtam, szó szerint, és még akkor sem engedtem el, amikor már több folt volt az ülepén, mint szerettem volna. Miután hónapokon keresztül állt a szekrényben, ahonnan időről időre elővettem, megsimogattam, majd visszatettem, komolyan eszembe jutott, hogy bekereteztetem és emlékként kiteszem a falra. De nem így lett.

Próbáltam keresi az okát, hogy miért nem gondoltam tovább a dolgot. Miért nem készítettem az ép részeiből pénztárcát, neszesszert, kosarat, lakásdekort, hiszen még pár évvel korábban, folyton alkotó kamasz lányként ez természetes lett volna. Talán túlságosan lefoglalt minden más? Kezdett a családunk jobb anyagi helyzetbe kerülni? Nem volt menő a csináld magad? Őszintén: fogalmam nincs, de talán mindezek összessége miatt. A farmer végül a családi házunk vegyes tüzelésű kazánjában végezhette. Ha azt gondolod, hogy na jó, és ez a nő papol itt a fenntartható divatról és környezettudatosságról, akkor muszáj hozzátennem két dolgot. Egyrészt mindenkinek megvan az útja, mindannyian máshol kezdjük a környezettudatosságot. Másrészt közel húsz éve azért még nem volt közbeszéd tárgya a fenntarthatóság.

Visszatérve az imádott farmerhez: a legtöbb ruhád történeteket is mesél rólad: arról, aki voltál, arról, akivé váltál vagy akivé válhattál volna. Tévedésekről. Sikerekről. Bánatról. Örömről. Lentekről és fentekről. Még akkor is, ha alapvetően nem ragaszkodsz tárgyakhoz, biztosan van egy vagy két olyan ruhadarab a szekrényedben, amit nem viselsz már, de nem tudsz megválni tőle. Ezek a ruhák átalakulnak, elveszítik ruha funkciójukat, és valójában a szekrényedben lakó emléktárgyakká válnak.

Gondold át és válaszold meg az alábbi kérdéseket!

• Mekkora értékes helyet foglalnak a szekrényedben?
• Valóban kellenek ahhoz, hogy felidézd az adott emléket?
• Olyan dologra emlékeztetnek, amire tényleg emlékezni szeretnél?
• Kaphatnának-e helyet a szekrényen kívül, akár más formában?
• Átalakítva visszanyerhetnék-e ruha funkciójukat?
• Ha emléktárgyak maradnak, akkor ahhoz a legmegfelelőbb módon vannak tárolva?

Ha racionálisan be tudod látni, hogy túl sok ruhát őrzöl emlékként, akkor csak azokra a darabokra koncentrálj, amelyek tényleg megmozgatják a szívedet és örömet szereznek. Ismerős? Marie Kondo azt mondja, minden egyes ruhadarabot (és nem csak az emlékként funkcionáló ruhákat) fogj meg egyenként, és kérdezd meg magadtól, milyen érzés jelenik meg vele kapcsolatban? Öröm? Boldogság? Ha igen, tartsd meg, ha nem, engedd el! Az örömelv nagy valószínűséggel nem Marie Kondo találmánya, de ő tette világhírűvé és változtatta meg ezzel milliók életét, talán a tiédet is.

A kedvenc farmerem ugyan nem került a falra se bekeretezve, se sehogy, de 2021 tavaszán újra eszembe jutott. A Netflixen találtam a ruhákról és viselőikről szóló Worn Stories dokumentumfilmet. Az egyik epizód azt járta körül, mennyi erőt meríthetünk a ruhákból – mások holmijaiból, vagy például egy ruhákból varrt takaróból. Az a történet Debbyről és a fiáról szólt. Debby gyermeket várt, amikor letartóztatták. A börtönben, titokban szülte meg a fiát, de néhány nappal a szülés után fel kellett fednie a titkát. A fiú, akit a nagymamája nevelt, negyven évig várt az édesanyjára, akitől egy különleges pachwork takarót kapott. „A lányoktól kértem régi farmereket, vagy mást, amit felhasználhatok. Mindenki adott valamit. Foltokat a nadrágjukról vagy régi nadrágokat. Összevarrtam az egészet, mert azt hittem, hogy soha többé nem láthatom. Úgy hatéves korára lettem kész vele. Valami olyat akartam neki küldeni, amiből úgy érezheti, megölelem.”

A ruhákból készített mozaiktakaró ötletével nem a dokumentumfilm kapcsán találkoztam először. Sajnos, már nem emlékszem, hol olvastam róla korábban, hogy a hagyaték ruhák megőrzésének egyik legszebb módja, ha például patchwork takarót vagy párnát készítünk belőlük. Így a szeretett személy a sokszor viselt ruhái által egy kicsit tovább velünk marad. Arról nem is beszélve, mekkora erőt adhat egy ilyen takaróba belebújni, vagy egy ilyen párnára hajtani a fejünket – ha csak néhány percre is.

A patchwork takaró ötletét fejlesztettem tovább, amikor az öcsém esküvőjén, a násznép minden tagjától összegyűjtöttem egy-egy nem viselt ruhát, amit szívesen viszontlátnának egy ajándék patchwork takaróban az ifjú pár új otthonában. Jelenleg a takaró készül, és a könyvvel együtt a karácsonyfa alatt lesz – remélem.

Mengyán Eszter: Helló, slow fashion! – Környezettudatos ruhatár lépésről lépésre

Gingko Kiadó, 2021