December második felében írta meg az Index, hogy az Elk∗rtukat is tető alá hozó producerek, Helmeczy Dorottya és Kálomista Gábor idén új filmmel jelentkeznek. Az énekesnő című alkotás egy pár szemszögéből mutatja be az ötvenes évek Magyarországát:
a rendszer nem nézi jó szemmel Vali, az ünnepelt énekesnő és Vince, a focicsillag szerelmét. A pár ezért mielőbb Barcelonába akar disszidálni, ám egy besúgó eléri, hogy ne menjenek sehova, és végül egy koncepciós perben csúcsosodik ki a meghurcoltatásuk
– írtuk a Nemzeti Filmintézet 245 millió forintos támogatásából forgatott, fekete-fehér filmről.
Bár a nevek és a disszidálási úti cél nem stimmel, van egy tragikus történet a magyar labdarúgás múltjában, mely pont egy fiatal válogatott védő és egy táncdalénekesnő házasságon kívüli kalandjával indult 1950-ben, és egy félresikerült emigrálási kísérlet után a menekülő focicsillag felakasztásával ért véget – kevesebb mint egy év leforgása alatt.
Tiltott szerelem a szocializmusban
Kovács Erzsi és Szűcs Sándor történetét nem sokan ismerik, hiszen a rendszerváltás előtt nyilvánosan beszélni sem lehetett róla – ugyanis a házasságon kívüli kapcsolatot ápoló fiatal szerelmesekre a szocialista erkölcsök megrontóiként tekintettek.
A táncdalénekesnő visszaemlékezése alapján közös történetük az Újpesti Dózsa – Puskásék oldalán a válogatottat is erősítő – védőjével 1950 nyarán kezdődött Hévízen, és nagyjából egy évvel később, 1951. június 4-én ért véget tragikus körülmények között.
Az akkor húszas évei elején járó Kovács Erzsi eredetileg az első férjét, Boros László zongoristát kísérte el az üdülővárosba, ahol az egyik nap futballrajongó ura társaságában találkozott több ott edzőtáborozó focistával – akik között ott volt az akkor húszas évei végén járó Szűcs Sándor is.
Bár mindketten házasok voltak, első látásra egymásba szerettek. A találkozó azonban végzetesnek bizonyult Szűcs számára, aki még a harmincat sem élte meg: egy sikertelen közös határátlépési kísérlet után egy rendszerváltásig titkolt, nem nyilvános jogszabályokat alapul vevő koncepciós per keretei között halálra ítélték.
Szűcs Sándor ugyanis tökéletes áldozatnak bizonyult arra, hogy a 1951. június 4-i felakasztásával példát statuáljanak, vagyis elrettentsék az Aranycsapat külföldre ácsingózó tagjait a tiltott határátlépéstől.
De a hatalom nemcsak Szűcs Sándort akarta eltemetni, hanem az emlékét is, ezért egészen a rendszerváltásig nem hozták nyilvánosságra a halálhírét. Pedig az ifiválogatottból már 19 évesen a felnőttek közé is bekerülő védő a pályán kívül is sokat tett a labdarúgás kultúrájáért, például a korabeli sajtóhírek szerint a tulajdonában lévő Váci úti halászcsárdában lehetett elsőként totózni Újpesten.
Hogy milyen közkedvelt játékos lehetett, azt jól mutatják csapattársa, Szusza Ferenc visszaemlékezései, aki szerint rajta kívül Puskás Ferenc és Bozsik József is megpróbált a kivégzés megakadályozása érdekében közbenjárni Farkas Mihály honvédelmi miniszternél, de mindketten elkéstek.
1989 novemberében aztán újra elővették az ügyet: az egykori ítéletet megsemmisítette a bíróság, és Szűcs Sándort a halála után közel negyven évvel felmentették. Sőt, előléptették alezredessé, Újpesten pedig átnevezték az egyik általános iskolát a tiszteletére, valamint elindítottak egy róla elnevezett, évente megrendezésre kerülő ifjúsági focikupát a kerületben tanuló fiataloknak 1991-ben.
2006-ban egy dokumentumfilm is készült Miért?! Egy tragikus szerelem története címmel, illetve később Halálcsel címmel egy drámát is bemutatott az Újpesti Színház Dózsa László rendezésében. 2017-ben a szülőföldjén, Szolnokon is névadóvá vált: nevelőegyesületének és első élvonalbeli csapatának, a Szolnoki MÁV FC-nek az edzőpályáit nevezték el róla a tiszaligeti stadionnál.
A szökési kísérletet börtönnel megúszó Kovács Erzsi 2014-es haláláig többször is beszélt a tragédiáról. Egyik utolsó interjúját például az RTL Klubnak adta 2010-ben. A XXI. század riportjában az is elhangzik, hogy Szűcs Sándort valójában egy, a Magyar Nemzeti Bankra vonatkozó törvényerejű rendelet alapján végezték ki, mely a lehető legsúlyosabban büntette azt, ha valaki a magyar állam tulajdonát képező lőfegyverrel próbálta meg elhagyni az országot.
Kovács Erzsit négy évre ítélték, de a börtönmunkát kőművesként olyan jól végezte, hogy a büntetése negyedét elengedték. Szűcs Sándor haláláról is csak ezután bizonyosodott meg, mivel a börtönben tudatosan félreinformálták őt a felakasztott focista nevében írt hamis levelekkel.
Hamarosan visszatalált a színpadra, és népszerű táncdalénekesnővé vált: a rádió stúdiójában elsőként rögzített dala, a Régi óra halkan jár megjelenése után szinte azonnal nagy sláger lett, 1960-ban pedig felkérték a Fűre lépni szabad című film betétdalának eléneklésére. A Rejtély című dalt természetesen a filmben is előadta.
Kovács Erzsi megosztja élete legnagyobb rejtélyét
A sztárság azonban nem tartott túl sokáig, amint megjelentek az Illéshez és a Metróhoz hasonló beatzenekarok, az énekesnőnek azt mondták, nincs már rá igény, és nem adták ki több korongját, valamint a tévébe-rádióba se hívták annyit. Ám egy – jórészt németországi bárokban és egy óceánjáró hajó fedélzetén töltött – másfél évtizedes intermezzot követően Kovács Erzsi karrierje a nyolcvanas években másodvirágzásnak indult.
Először ebben az időszakban, a Magyar Népköztársaság alkonyán törte meg a csendet az énekesnő. Az események után több mint harminc évvel, a nyolcvanas évek végén egy vidéken megrendezett nyilvános eseményen Friderikusz Sándornak mesélte el a történetét – az interjú a tévés 1987-es, Szigorúan nyilvános című interjúkötetében írásos formában is megjelent, de ekkor még Szűcs Sándor nevének említése nélkül.
A szocialista erkölcsök megsértéséért elszenvedett üldöztetésükről pedig így beszélt egy másik, ugyanebben az évben megjelent interjúban:
A kettőnk dolga természetesen kitudódott. Szűcsöt behívatták a felettesei, és közölték vele, hogy szakítsa meg ezt a kapcsolatot, mert ha nem teszi, engem internálnak, őt meg olyan edzőtáborba viszik, ahonnan ki nem teszi a lábát, azt garantálják. Közben állandóan a sarkamban voltak, nyomozók követték minden lépésemet, ott álltak a kapuban, amikor hazamentem. Olyan zaklatásnak voltunk kitéve, amilyen ma elképzelhetetlen. Egy nyugodt pillanatunk nem volt. És szerettük egymást.
1990-ben már szabadabban lehetett visszaemlékezni, ezért kiadta az önéletrajzát – korábban említett népszerű slágere után – Rejtély címmel. A könyvben nem csak a hányattatott sorsú, apa nélkül eltöltött gyerekkoráról mesél részletesen, hanem a menekülési kísérletről, valamint az azt követő koncepciós perről és a börtönévekről is.
Kovács Erzsi azt írja, hogy a nekik csak Kovács Józsefként bemutatkozó csempész öt kiló arany és 5 ezer dollár fejében vállalta el a fuvart, ők pedig azért nem kételkedtek a férfi szándékaiban, mert a menekülni akaró párt egy megbízhatónak vélt ismerős kötötte össze a csempésszel az énekesnő munkahelyén, az EMKE szállóban.
A történteken a börtönben és később is rengeteget rágódó Kovács Erzsi ugyanakkor több árulkodó jelet is megemlít a könyvben, melyek miatt már akkor is gyanakodott, hogy az embercsempész valójában az ÁVH szolgálatában áll (vagy a szervezet besúgója), mégsem hallgatott az ösztöneire.
Így például a csempész beszélte rá arra Szűcsöt, hogy vigye magával a szolgálati fegyverét, pedig a focista még soha nem lőtt vele, azt sem tudta, hogyan kell elsütni. Az autóval is volt egy kis kavarás, ami miatt a csempész egyik ismerősétől kellett kölcsönautót szerezni: Kovács Erzsi a Gellért szállóban hosszasan győzködött egy idegent, aki végül beadta a derekát, de az énekesnő utólag úgy látta, ez a férfi is egy kém lehetett, aki a találkozón gyakorlatilag észrevétlenül kihallgatta őt.
Esküvő az 56-os forradalom után
A könyv további része Kovács Erzsi sikerekben igen, ám boldogságban kevésbé gazdag második felét mutatja be. A hatvanas évek közepéig-végéig tartó hazai felívelést második férje, a szintén a Dózsában játszó Komáromi Tibor (az Aranycsapatban az elveszített vb-döntő után egy alkalommal csereként szereplő kapus, a magyar válogatott 1956-os forradalom előtti utolsó meccsének zászlóőrzője) oldalán élte át – aki csapata miatt ugyanúgy rendőrnek számított, ezért csak a forradalom leverése utáni zavaros novemberi napokban tudott összeházasodni egy korábban elítélt asszonnyal. Úgy, hogy a hivatalban a szabályokkal ellentétben meg sem kérdezték a foglalkozásukat.
Mikor az énekesnő karrierje az őt kémnek beállító rosszindulatú pletykák és a „kiöregedésre” hivatkozó visszautasítás miatt lefelé ívelőben volt, a magánélete is összeomlott: egy balatoni fellépés után hazaérve – az ekkor a stoplist már szögre akasztó, a BRFK életvédelmi osztályának állományában nyomozó – férjét félreérthetetlen helyzetben találta egy másik nővel az otthonukban.
Vendégkoncertre vitték őt, Toldy Máriát és Korda Györgyöt a rádió tánczenekarának kíséretében, ahol felfedezett egy helyi slágert, amit itthon is be akart futtatni – ezért le is fordíttatta magának saját költségen. A rádióban azonban úgy döntöttek, hogy nem vele veszik fel a dalt, hanem egy másik énekesnővel. Ez volt az utolsó csepp a pohárban.
Haknik Berlinben és egy tengerjárón
Németországba későbbi harmadik férjét, a szintén zenész Kékesi Zoltánt követve ment ki a hetvenes évek elején (ekkor már partnerek voltak, csak még nem házasodtak össze). Az elkövetkezendő években főleg kelet- és nyugatnémet bárokban, hotelekben és koncerttermekben léptek fel.
Ebből az időszakából a legérdekesebb helyszín egy svéd óceánjáró volt, amelyen Kovács Erzsi énekesnőként dolgozott, harmadik férje pedig évekig a berlini Hiltonban zongorázott.
A kinti életnek az vetett véget, hogy itthon egyszer csak bevonták a külföldi szerződéseiket lehetővé engedélyüket. A hatvanas években a tévében is rendszeresen felbukkanó Kovács Erzsi a nyolcvanas években rengeteg vidéki haknival építette újra a karrierjét, és még a rendszerváltás előtt eljutott oda, hogy újra lemezeket adhatott ki. Szerencséjére éppen akkor indult be a nosztalgiavonat, amire neki is sikerült felülnie (az 1990-ben megjelent könyvét is egy bizonyos Nosztalgia Kft. adta ki).
A fiatal, egyedülálló anya gyermekeként szegénységben felnövő Kovács Erzsi kifejezetten jól bánt a pénzzel, így Budapesten új otthont tudott magának építeni. Ebben a mátyásföldi villában élt haláláig.
Az utolsó rejtély
A rendszerváltás után pedig visszatérhetett a tévébe is: volt a Friderikusz-show, majd később a Dáridó vendége is, és valószínűleg ma sem lepődnének meg az Önök kérték! szerkesztői, ha egy néző egy Kovács Erzsi-slágert kérne tőlük. 1994-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend Kiskeresztjét is megkapta.
Élete végén magányosan élt, hiszen harmadik férje – akitől nem vált el soha – egy német kisvárosban maradt, míg ő Budapesten lakott.
Egy fiatalkori abortusz miatt nem lehetett saját gyereke, de a fiává fogadta Tillinger „Házibuli” Attilát, de sok időt töltött Terry Blackkel is, akit a könyvében és a későbbi interjúiban a legjobb barátjának nevezett. Az énekesnőt gyászoló Terry Black azt is elmondta, hogy Dani nevű fiának ő volt a keresztanyja, akinél a gyerek minden héten eltöltött egy napot. Az énekesnő másik keresztfia a többek között a Nemzeti Vágta atyjaként is ismert fogathajtó, Lázár Vilmos – akire a végrendelete szerint a villáját hagyta.
Kovács Erzsi 2014. április 6-án halt meg tüdőrákban, az örökösége miatt pedig pereskedés kezdődött, melynek folyományaként ma is üresen áll a mátyásföldi villa. Halála körülményeinek tisztázása érdekében Terry Black feljelentése után nyomozás indult, mert felmerült, hogy az új ápolója nem megfelelően adagolta a gyógyszereit, és az énekesnő bankszámláján is váratlan pénzmozgások voltak.
A nyomozást azonban 2014 augusztusában lezárták, mondván, nem történt emberi mulasztás. A feljelentő szerint azonban az általa megnevezett tanúkat meg sem hallgatták az ügyben, így Kovács Erzsi halálát továbbra is olyan rejtély övezi, mint a börtönéveit a Rákosi-korban.
(A cikk főként Kovács Erzsi Rejtély című, 1990-ben megjelent önéletrajzi könyve, és az Arcanum Digitális Tudománytár adatbázisában fellelhető korabeli cikkek alapján készült.)
