Derűs, tettre kész férfi érkezik egy építkezésre. Valami több ezer éves perzsa sziklafalat restaurálnak, olyasmit, amitől eláll az ember lélegzete, de Iránban a hétköznapok része, lehet rá vetni egy futó pillantást a reggeli csúcsforgalomban. Rahim sem gyönyörködhet benne sokáig. Hiába nyílik ki előtte a hatalmas tér, csak rövid ideig élvezheti a szabadságot. Két nappal később vissza kell mennie az adósok börtönébe, ahonnan csak rövid eltávra szabadulhatott. Ezalatt viszont meg akarja szerezni a pénzt az adóssága visszafizetéséhez, és már van is egy terve.
A cannes-i filmfesztiválon a zsűri nagydíjával elismert, várhatóan az idei Oscar-gálán is minimum jelölésig jutó A hős az a fajta film, ami már a felütésben kínos helyzetbe hozza a központi karaktert, hogy aztán a következő két órában még mélyebbre lökje. Pedig eleinte úgy tűnik, megvan a pénz Rahim kiváltására: a barátnője talált egy táska régi pénzérmét, aminek az eladásából legalább a tartozása felét vissza tudná fizetni. Legalábbis azt hiszi, de aztán kiderül, hogy nem kapna eleget az érmékért, és a lelkiismerete sem tiszta, így inkább kiplakátol pár utcát a talált táska hírével, és egy nap alatt visszajuttatja az érméket a tulajdonosának. A börtönben megtudják, hogy Rahim milyen nagylelkű volt, és kisebbfajta médiaszenzációt csinálnak belőle: íme, a hős, aki az adósok börtönében raboskodva is inkább visszaadja a talált pénzt. A Rahimra irányuló figyelem aztán fokozatosan egyre terhesebb lesz.
Az iráni Asghar Farhadi körültekintően, roppant figyelemmel szövi egyre szorosabbra és fojtogatóbbra a Rahim körüli hálót. A rendezőnek komoly tapasztalata van a bonyolult erkölcsi konfliktusok és bűnbeesés-történetek bemutatásában. Korábbi filmjeivel is aratott már fesztiválsikereket, de 2012-ben emelkedett a nemzetközi filmvilág elitjébe, amikor Oscar-díjat nyert mai napig legismertebb filmjével, a Nader és Simin – Egy elválás történetével. Addigra Farhadi alkotóként belakta azt a világot, amelyről szívesen forgat: az iráni középosztály miliőjét, amit nemcsak a diktatúra szorít keretek közé, hanem a vallási előírások és a modern társadalom feszültségei is benne sűrűsödnek, miközben azért marad némi hely az örömnek, a nagyvonalúságnak és a pillanatnyi nyugalomnak is. A hősben egy kicsit szegényebbek és kopottabbak a szereplők, mint a Nader és Siminben vagy Az ügyfélben – nem is beszélve Farhadi egy-egy francia, illetve spanyol nyelvű filmjéről –, de a rendező ezúttal is tévedhetetlen drámai érzékkel mutatja meg az egymással vitában álló szereplők igazságát.
Előző, Penélope Cruz főszereplésével forgatott filmjének címe: Mindenki tudja, A hősnek pedig lehetett volna az is, hogy Mindenkinek igaza van. Igaza van Rahimnak, aki a börtönigazgató útmutatásai mentén hallgatja el a teljes igazságot a tévések elől, majd próbál magyarázkodni. Igaza van a hitelezőjének, aki annak idején a lánya hozományát költötte Rahim csődbe jutott vállalkozására, most pedig a közvélemény nyomására sem akarja beérni a neki járó pénz töredékével, és igaza van a Rahimnak pénzt gyűjtő jótékonysági alapítvány vezetőjének is, aki vonakodik a kabátlopási ügybe keveredett férfira költeni a nehezen összeszedett adományokat.
A világszerte ismert Farhadi mögött persze ott az iráni színészek színe-virága, akiknek Európában a nevét sem tudjuk, csak időnként, teljesen önkényes módon jegyzünk meg közülük valakit, aki ugyanúgy kifogástalan munkát végez, mint a szereplőtársai. Aki látta a Nader és Simint, valószínűleg most is emlékszik a címszereplőket játszó Leila Hatami és Payman Maadi feldúlt, halálosan fáradt tekintetére. A hősből ugyanígy velünk maradhat a Rahimot játszó Amir Jadidi töretlennek remélt optimizmusa, vagy a Rahim hitelezőjét, Bahramot megformáló Mohsen Tanabandeh jogos felháborodása. Karaktereik végtelenül aprólékosan berendezett teheráni otthonokban, hivatalokban és üzlethelyiségekben feszülnek egymásnak, ami a nyugati néző számára kétségbevonhatatlan hitelt kölcsönöz Farhadi filmjének. Minden díszletlakás olyan, mintha évtizedek óta laknának benne – ha kicsit tovább időznénk Rahim nővérének konyhájában, talán az is kiderülne, hogy eldugult a mosogató.
Farhadi a szűk időkeretbe szorított thrillerek izgalmával rendezi meg és a bűnösöknek járó méltó büntetés felé kormányozza A hős történetét. Csak éppen a filmjében nincsenek bűnösök. Ha mégis vannak, akkor mind azok vagyunk. A hős szatíra is lehetne, de nem gúnnyal, hanem részvéttel figyeli a karaktereket. Soha rosszabb évkezdést a moziban.
A hős (Ghahreman), 2021, 127 perc. 24.hu értékelés: 9/10.
