Kultúra a világ egy fura hely

Szobrot állítottak a McDonald’s egyik ikonikus hamburgerének

Az idén épp ötven éves Quarter Pounder 11,5 tonnás, bronzból öntött verziója Dél-Dakotában áll.

Kevés étteremlánc volt képes olyan mértékben megváltoztatni a világot, mint a McDonald’s, hiszen az 1955-ös cégalapítás óta közel negyvenezer helyre jutottak el, New York közepétől a Guantanamo-öblön át egészen Ózdig.

A siker részben a burgereknek – köztük az 1971-ben megjelent Quarter Poundernek volt köszönhető, ami egy kaliforniai étteremből indulva villámgyorsan hódította meg a világot, hiszen ennek apró változtatásával született meg például az Európa legtöbb országában – így Magyarországon is – McRoyal-ként ismert szendvics.

Az Egyesült Államokban ma éves szinten a dél-dakotai Rapid City lakói fogyasztják belőle a legtöbbet, a lánc úgy gondolta tehát, hogy itt kell felállítania a Quarter Pounder finoman szólva is brutálisan túlméretezett emlékművét.

Adventures in TV-Land

A 2020. február 26-án átadott, csodának azért csak némi túlzással nevezhető, tizenegy és fél tonnát nyomó munka gránit posztamensével együtt 2,7 méter magasra emelkedik, szélessége pedig közel ugyanennyi – 2,4 méter.

A talapzat persze nem csak egy egyszerű kőhasáb, hiszen egyik oldalán a logó, illetve a The Quarter Pounder with Cheese (magyarul ez leginkább „sajtos Negyedfontos”-nak felel meg) között a

calidum et deliciose succosum

latin felirat (forró és finoman szaftos) kapott helyet:

Adventures in TV-Land

Másik oldalán ugyanakkor a következő kedves intelem olvasható:

súlya sütés előtt 4 uncia
a szobor nem ehető
kérjük, ne egye meg a szobrot.

Adventures in TV-Land

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik