Kultúra

A közepes kritikák ellenére erősen nyitott az Örökkévalók az amerikai mozikban

Fórum Hungary
Fórum Hungary

Ambivalens eredményeket hozott a Marvel Örökkévalók című új mozija: egyfelől nyitóhétvégi bevételei meglehetősen erősek, globális összbevételeit tekintve 161,7 millióval 2021 eddigi második legerősebb nyitását produkálva (a Halálos iramban 9 után), másfelől viszont a kritikák messze nem voltak lenyűgözve a filmtől, ráadásul az előzetes bevételi becslések alapján pénzügyileg is többet vártak a halhatatlan szuperhősöktől.

Az Örökkévalók 71 millió hazai (USA+Kanada) bevétele így is nyilvánvalóan vitte a hetet, és a post-covid korszak negyedik legjobb bemutatkozását produkálva, amelyet csak három másik Marvelhez köthető film előzött meg, a Venom 2. 90, a Fekete Özvegy 80,4 és a Shang-Chi és a tíz gyűrű legendája 75,4 millióval. Az Örökkévalók hazai bevételeihez még 90,7 milliót gyűjtött a világpiacon úgy, hogy a rendszerint efféle filmekben meglehetősen érdekelt kínai piacon még nem mutatták be, valamint számos arab országban betiltották a vetítését, amiért a filmben felvonul a Marvel első meleg szuperhőse. A bevételek ugyanakkor még erősödni fognak, míg a film értékelései nem feltétlenül, jelenleg pedig nem túl rózsás a helyzet: a CinemaScore értékelés-gyűjtő oldal adatai alapján ez a legrosszabbként értékelt Marvel-film valaha, a Rotten Tomatoes-on pedig ez az egyetlen Marvel-film, amely nem a jóra értékelt filmek érett paradicsomját, hanem a rosszként értékeltek zöld, rohadt paradicsomját kapta jelölésként a kritikusoktól. A rajongói értékelések ugyan sokkal jobbak, de ez az eredmény még így is szokatlan lehet a Marvelnél, minthogy az eddigi filmjeiket a kritika is szerette, még ha eltérő mértékben is.

Az Örökkévalók érkezése értelemszerűen átrendezte a bevételi toplista élmezőnyét, az eddigi éllovas Dűne, mely három hete van műsoron, a második helyre szorult vissza. A sci-fi 7,6 milliót gyűjtött az elmúlt hétvégén az észak-amerikai piacokon, globálisan pedig 330,4 millió dolláros összbevételnél jár jelenleg. A harmadik helyen a legújabb James Bond-film, a Nincs idő meghalni áll, mely 6,2 milliót gyűjtött az Egyesül Államok és Kanada mozijaiban, globális összbevételei 667,5 millió dollárnál járnak.

A negyedik helyen a Venom 2 – Vérontó áll, mely 4,5 millió dollárt gyűjtött Észak-Amerikában, ezzel is hozzájárulva a 424,6 milliós világszintű bevételeihez. A top 5 utolsó helyezettje a Hibás Ron című animációs film lett, az Államok és Kanada mozijaiban 3,6 milliót gyűjtve, ezzel pedig globális bevételekben átlépve a 46,5 millió dollárt. Limitált forgalmazásban, így csak 2,2 milliós bevétellel, de útnak indult a Diana hercegnőről szóló Spencer is Kristen Stewarttal a főszerepben, ami a következő hetek egyik legtöbbet tárgyalt filmje és a díjszezon egyik esélyes kedvence lehet.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik