Kultúra koronavírus

Blaskó Balázs „minősíthetetlen, gyalázatos” kijelentéseket tett a koronavírusban elhunyt színészre, a polgármester a távozását kéri

Zih Zsolt/MTVA Fotó
Zih Zsolt/MTVA Fotó

Méltatlanság miatt az egri színház igazgatója, Blaskó Balázs leváltását kéri az EMMI-től Mirkóczki Ádám, a város polgármestere, közölte a politikus szerdán. A polgármester közleménye szerint Blaskó egy hétfői, a színház stúdiószínpadának  átnevezéséről szóló bizottsági ülésen tett „minősíthetetlen, gyalázatos és aljas” kijelentéseket Kelemen Csaba színészre, aki a város posztumusz díszpolgára, és akiről a színpadot kívánták elnevezni, emiatt Blaskó távozását, és nyilvános bocsánatkérését.

Mirkóczki szerint Blaskó az ülésen azt mondta a tavaly ősszel koronavírusban elhunyt színészről, hogy ha életben maradt volna, akkor azonnal fegyelmi eljárást és bűnvádi eljárást kellett volna kezdeményeznie a rendőrségen, mert eltitkolta betegségét, ezzel veszélybe sodorva a társulat tagjainak életét, mi több, szerinte Fekete Péter államtitkárt is Kelemen fertőzte meg. 

Kelemen Csaba tavaly októberben halt meg koronavírus-fertőzés következtében, alig több mint két héttel azután, hogy utoljára színpadra állt a Gárdonyi Gáza Színház egy előadásában. Kollégái látták rajta, hogy nincs jól, de hogy Covid-fertőzött, azt nem tudták, és bár az akkori szabályozás mentén szereplőtársainak karanténkötelezettsége volt, senki nem került házi karanténba közülük. Blaskó akkor azt nyilatkozta, „a népegészségügy malmai őrölnek túl lassan”, és nem ő követett el mulasztást azzal, hogy nem kerültek házi karanténba a fertőzöttek kontaktjai. Kelemen Csaba özvegye később nyílt levélben szólította fel az igazgatót, hogy semmiképp se menjen el Kelemen temetésére, miután, mint írta, „sem részvétnyilvánítással, sem bármilyen segítségnyújtás felajánlásával” nem kereste meg férje halála után.

Blaskó Balázs és az általa vezetett színház nem csak Kelemen Csaba halála miatt került be a tavaly őszi hírekbe. A színház igazgatójának kiválasztása politikai csatározások közepette zajlott, az ellenzéki Mirkóczki Ádám polgármester szerint a kormánypárti többségű szakmai bizottság annak ellenére támogatta a már akkor is a színházat vezető Blaskó pályázatát, hogy szakmai szempontból Szőcs Artur, a Miskolci Nemzeti Színház rendezőjének pályázatát találta a legjobbnak. A színház társulata kiállt Blaskó mellett, Mirkóczki szerint azért, mert fenyegetve érezték egzisztenciájukat. Végül a városvezetés Szőcsöt választotta színiigazgatónak, ám néhány nappal később, miután vizsgálat indult az eljárás kapcsán, ami a színház támogatásainak elveszítésével fenyegetett, Mirkóczki hatályon kívül helyezte az egri közgyűlés határozatát, és mégis Blaskót nevezte ki a színház élére, zsarolásra és politikai beavatkozásra hivatkozva. A kormány által támogatott Blaskó Balázst 2010-ben nevezték ki a Gárdonyi élére, mint a HVG fogalmaz, „a NER a kulturális életet maga alá gyűrő politikájának első szimbolikusnak is tekinthető lépéseként”. A lap emlékeztet: Blaskó kinevezésének hírére az akkori, szakmailag elismert társulat jó része távozott a színházból.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik