Kultúra

Már be is jelentették a Vaják harmadik évadát

Még a második évadra is hónapokat kell várni (december 17-én érkeznek az új részek), de a Netflix máris bejelentette, hogy zöld utat adott a Henry Cavill főszereplésével készülő Vaják (The Witcher) harmadik évadának. A lengyel Andrzej Sapkowski regényei és novellái nyomán készülő széria nyolc epizódos első évada 2019. december 20-án került fel a streaming szolgáltatás kínálatába, és rövid idő alatt hihetetlen népszerűségre tett szert: a Netflix adatai szerint csak a premiert követő első négy hétben 76 millió háztartásban indították el a szériát, és ezzel az eredménnyel a Vaják mind a mai napig a cég egyik legnépszerűbb saját gyártású tartalma.

A harmadik évadot a TUDUM nevű online rendezvénnyel párhuzamosan jelentette be a Netflix, méghozzá egy Twitter bejegyzésben, amiben arra is fény derült, hogy az élőszereplős folytatás mellett készül egy újabb animációs alkotás is, továbbá egy kifejezetten a gyerekeknek és a szélesebb családnak szóló produkció, ami szintén a Vaják univerzumában fog játszódni.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.