Kultúra

Őszi Hacacáré: fideszes politikusokkal kellene fotózkodniuk a fellépő zenészeknek

Őszi Hacacáré FB
Őszi Hacacáré FB

Őszi Hacacáré néven indult ingyenes koncertsorozat augusztusban, 130 helyszínen. Hivatalosan a járvány miatt nehéz helyzetbe jutott zeneipar megsegítését célozza a rendezvénysorozat, a Telex alapos cikke szerint azonban az Őszi Hacacáré ki nem mondott célja, hogy felületet teremtsen a fideszes vagy a kormánypárt által támogatott képviselőjelöltek választási kampányához.

Kapcsolódó
Csaknem a teljes zeneipart kifelejtették a nyitásból
Nyitnak a mozik és a színházak, de koncertet továbbra sem lehet tartani. Nagyobb kiszámíthatóságra, azonnali segélyre és áfacsökkentésre lenne szükség, hogy a zeneipar talpra állhasson.

A koncertsorozat már meghirdetett állomásai között eleve csak fideszes vezetésű településeket találni, de egyelőre csak pár tucat helyszínt jelentettek be a 130-ból. Az Őszi Hacacáré valószínűleg abból a 4,9 milliárd forintos állami támogatásból valósul meg, amelynek megítéléséről július végén számolt be a Magyar Közlönyben a Magyar Turisztikai Ügynökség. A fellépni hívott zenészek és menedzsmentek között viszont volt, akinek eleinte csak annyit mondtak, önkormányzati szervezésű rendezvényre szól a meghívás.

Ennél különösebb, hogy többen is arról számoltak be a Telexnek: rá akarták beszélni, olykor egyenesen kötelezni akarták a fellépőket, hogy fotózkodjanak a helyi fideszes jelöltekkel. Többeknek a szerződésében is szerepelt, hogy a helyi sajtó rendelkezésére kell állniuk és fotózkodniuk kell a „rajongókkal”. Igaz, a kérést nem minden fellépő kapta meg, de így is számos közös kép készült zenészekkel és fideszes politikusokkal, ezekből is közöl egy válogatást a lap cikke.

A rendezvény főszervezője hivatalosan a Magyar Turisztikai Ügynökség, ők azonban nem válaszoltak a Telex arra vonatkozó kérdésére, pontosan milyen szempontok szerint, hogyan és mire költik el a 4,9 milliárd forintnyi közpénzt. A piaci árakat tekintetbe véve rendkívül magasnak számító összeg elköltéséről a World Music Hungary szervezet is érdeklődött a szervezőknél, de választ ők sem kaptak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik