Kultúra

Brigitte Bardot ezúttal a rókákat veszi védelmébe

ERIC FEFERBERG / AFP
ERIC FEFERBERG / AFP

Brigitte Bardot kampányt indított háromezer, kilövésre kijelölt franciaországi róka megmentése érdekében, írja az mti. A beauvais-i prefektúrának írt szerdai nyílt levelében a nyolcvanhat éves egykori színésznő botránynak nevezte a rókák kilövésére adott engedélyt, mint írja, a ragadozók sokszínűbbé teszik az élővilágot, és a földművesek fontos szövetségei.

Bardot régóta harcias állatvédő, így nem meglepő a felháborodása, levelében arról is ír, szerinte a kilövési engedély meghunyászkodás a vadászlobbi előtt. Szerinte a vadászok azért vannak a rókák ellen, mert az állatok a vadászokkal is konkurálnak a fácánok és más apróvadak elejtésében. Oise megye hatóságai eredetileg ezerháromszázhetven róka kilövésére adtak engedélyt, ezt emelték háromezerre nemrég, mely döntés ellen korábban már más állatvédő szervezetek is tiltakoztak. A rókaritkítást hivatalosan azzal indokolták, hogy a koronavírus-járvány idején érvényes mozgáskorlátozások miatt sok vadászat elmaradt, ezért megnőtt a számuk.

Bardot 1986-ban alapította meg Fondation Brigitte Bardot nevű állatvédő szervezetét, melynek ma már mintegy negyven dolgozója van. A színésznő korábban már felemelte szavát a fókák védelmében, az állatkísérletek és a kegyetlen vágóhídi módszerek ellen is.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik