Magyar Építőművészet, 1958/1-3. szám / Arcanum Digitális Tudománytár
Kultúra ismeretlen budapest

Akár egy modern koncertterem is állhatna ma a Vörösmarty téren

A Vörösmarty tér Duna felőli oldalának két évszázados történetében egymást érték az érdekes épületek.

A pesti belváros egyik leghíresebb tere az elmúlt harminc évben leginkább a szabadtéri karácsonyi vásár miatt került az érdeklődés középpontjába, pedig az már több mint kétszáz éve vonzza mágnesként a kultúrára, szórakozásra, édességre vagy épp szép ruhákra vágyó embereket.

A tér mai képe finoman szólva is sokszínű, hiszen olyan patinás, különböző építészeti stílusok jegyeit tükröző épületek keretezik, mint a Gerbeaud-ház, a Kádár-korban Luxus áruházként ismertté vált Kasselik-ház, a csiszolt mészkőlapokkal fedett, egyszerű homlokzatú Harkányi-ház, az Első Pesti Hazai Takarékpénztár egykori központja, illetve a környék képéből mozgalmas, acélrácsra rögzített üveghomlokzatával kilógó, a Pesti Vigadóhoz tapadó Vörösmarty No. 1.:

Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu

Fazakas György tervei szerint, a világ egyik legismertebb, ma is élő francia építésze, Jean-Paul Viguier konzulensi segítségével 2007-re megszületett, kétszintes tetőlakásokat is rejtő üzlet- és irodaházat a városlakók egy része teljesen indokolatlannak tartja a város közepén – mivel a kortárs (és egyben a XX. századi modern) építészet elfogadottsága az átlagemberek körében nem túl magas.

A nyílt helyett megbízásos pályázaton kiválasztott terv nyomán született óriás ettől függetlenül persze a belváros fontos, sőt, színvonalas részévé vált. A rombusz szerkezetű acélhálóra erősített üveghomlokzat a dísztelenségével nem akarja elorozni a figyelmet a tér XIX. és XX. századi épületeiről, sőt, azok homlokzatainak elemei is tükröződnek rajta.

Nem ez volt azonban az első, itt álló épület, amit a budapestiek nem túl könnyen fogadtak a szívükbe: a mai üvegcsoda helyén állt ugyanis a koncertszervezésért felelő Országos Rendező Iroda (ORI) székházaként ismertté vált, de számos más szervezetnek – így a Hungaroton kiadónak, a Képcsarnok Vállalatnak, a Magyar Hanglemezgyártó Vállalatnak, illetve a Magvető Könyvkiadónak  – is otthont adó

Magyar Zene Háza.

FŐFOTÓ / Fortepan Az egykori Magyar Zene Háza 1975-ben, a Gerbeaud terasza felől nézve.

A Középülettervező Vállalat (KÖZTI) két építésze, Tallós Elemér és Hübner Tibor tervei szerint, 1966–1971 között elkészült tízemeletes irodaház, amit a francia elnöknek otthont adó párizsi Élysée-palota nevének kifacsarásával

a köznyelvben leginkább Elizélt-palota néven emlegettek.

A közutálathoz talán maga a belföldi koncertek szervezéséért egyedüliként felelős, a magyar zenészek pályáját egy szempillantás alatt magasra ívelő vagy épp kettétörő ORI is hozzátett, több szerepe lehetett azonban ebben a kiugrasztott alsó két emelet narancssárga üvegborításának, a légszennyezés miatt egyre sötétebbé váló kőfelületeknek, illetve a nyilvánvalóan a szocializmus modernjére sem jellemző díszek teljes hiányának.

Az épület valóban furcsán hatott a környezetében, ráadásul a helyzet némi szerencsével sokkal jobb is lehetett volna, hiszen a telekre az 1956-os forradalom előtt két hónappal kiírt tervpályázatra jobbnál jobb munkák érkeztek be, amelyek bármelyikének megvalósulása esetén talán ma is egy elsőrangú, modern épületet látnánk a tér Duna felé eső oldalán.

De hogyan jutott el odáig a helyzet, hogy egyáltalán modern épületen kelljen gondolkodni egy patinás tér közepén?

Két évszázadnyi változás

A területen álló érdekes épületek sorát 1794-ben Eugen Busch német színháza nyitotta meg, aminek a színpadát a nyarakon Tuschl Sebestyén krajcáros színháza használta, ez adott helyet cirkuszi mutatványosok, komédiások, illetve színészek előadásainak.

A favázas épület mindössze egy évtizeden át volt Pest kulturális életének része, hiszen 1807-ben lebontották, a következő évben pedig megindult a helyére tervezett Német Színház építése. A Johann Aman bécsi építész munkájaként 1812-re megvalósult klasszicista épület oszlopcsarnoka, illetve homlokzati szobrai miatt a kultúra fényűző templomának látszott, kapuján belépve azonban az emberek egy jóval szegényesebb térben találták magukat. A helyzeten a háromezerötszáz fős nézőtér, valamint a huszonnyolc méter mély színpad sem enyhített, hiszen a rossz akusztika mellett a folyó közelségével járó huzatot, a fűtési rendszer hiányát, valamint a repceolajjal működő lámpásokkal és a nyitott árnyékszékekkel járó illatfelhőket is el kellett viselni.

Az 1838-as pesti nagy árvízben súlyos sérüléseket szenvedő, az azt megelőző öt évben karnagyként Erkel Ferencet foglalkoztató színházat 1846-ban fűtési rendszerrel szerelték fel, a reformkor végén mindez azonban már kevés volt, hiszen a mai Astoriánál ekkor már hosszú évek óta működött az első Magyar Nemzeti Színház.

Az intézmény végét végül nem a csőd vagy épp a kellemetlen szagok, hanem vagy a fűtési rendszer, vagy az előadások egyikén használt tűzijáték okozta: a színházban 1847-ben jókora tűz ütött ki, a helyreállítási munkák megindítását pedig az 1848–1849-es forradalom és szabadságharc, majd a Pestet lövető Hentzi ágyúi is késleltették. Végül csak a tetőt hozták rendbe, a falak közé pedig előbb iskola, majd egy rövid életű vásárcsarnok költözött. A vég persze elodázhatatlan volt, így a telek az 1860-as évek elején újra üresen állt.

Ezt követően rövid ideig tartotta magát a gondolat, miszerint a földdarabra az új városházát kellene felépíteni, Vassél Alajos tervei azonban sosem váltak valósággá – ellentétben az üzleteket magában foglaló bérházálommal, ami végül nem Pest vezetésének pénzéből, hanem egy osztrák szőnyegkereskedő, Haas Fülöp vagyonából 1873-ra valósult meg.

Fortepan / Budapest Főváros Levéltára. Levéltári jelzet: HU.BFL.XV.19.d.1.05.029 A Haas-palota 1874 körül.

A kétszintes áruházat, illetve három, lakásokkal teli emeletet magában foglaló, Linzbauer István tervezte historizáló épület Haas-palota néven vonult be a várostörténetbe, hét évtizeden át pedig annak szerves része volt.

A Budapest ostromával járó pusztítást azonban nem tudta elkerülni, mivel bombatalálatot kapott, és kiégett. Romjai másfél évtizeden át magasodtak az akkor már rég Vörösmarty Mihály nevét viselő, 1908 óta a költő szobrának is helyet adó tér szélén, a fővárosiak pedig remélték, hogy egyszer talán jut pénz a patinás épület felújítására.

Nem így történt: 1956 augusztusában a főváros tervpályázatot írt ki

egy koncertteremnek, illetve a főváros zenei központjának tervezésére,

a tervezőknek pedig teljesen szabad kezet adott, hiszen a Haas-palota nem élvezett műemléki védelmet, így semmi sem védte meg a lebontástól.

A beérkezett terveket 1957 szeptemberében publikálták, a főváros lakói, illetve a szakemberek pedig felhördültek, hiszen sokan továbbra is inkább a kor lapjaiban közölt képek szerint nem omlásveszélyes állapotú palota felújítása mellett álltak.

A városvezetés hosszan töprengett, majd 1958 tavaszán végül kijelentette:

a Pesti Vigadó, illetve a hozzá kapcsolódó Haas-palota állapota életveszélyes, de mindkét épület műemlékké nyilvánításán dolgoznak, így legalább az egykori szőnyegáruház és lakóház Vörösmarty térre néző homlokzata megmaradhatna, az új épületet pedig hangversenyterem helyett irodaházként hasznosítanák.

Érdekes Ujság, 1957. október 5. / Arcanum Digitális Tudománytár A Haas-palota képe 1957-ben.

Az ötlet valószínűleg megértő fülekre talált, így rövidesen újabb gondolatok jelentek meg a sajtóban. A főváros itt már arról beszélt, hogy a romos Vigadóban

szívesen látnák a Nemzeti Könyvtárat, a Magyar Zene Házát pedig a Lánchíd mellé, a Petőfi híd pesti hídfőjéhez, vagy a Dózsa György útra költöztetnék.

Színvonalas modern

Az 1956–1957-es pályázat legjobb munkáit a Magyar Építőművészet című lap (1958./1-3. szám) is bemutatta. A beérkezett tervcsomagokat sokszor a kor legfontosabb, számos esetben a két világháború közti modernizmusból indult, tapasztalt tervezők szignózták, de a háború után indult generáció tagjai is megmérettették magukat.

Az első díjat a Weichinger Károly, Jurcsik Károly, Virág Csaba, illetve Bonta János négyese kapta: a bizottság a tizennyolc méter magasra nyújtózó épületük egyszerű, gazdaságos szerkezetét, az üvegfal mögötti, egy méretes freskó elhelyezésére tökéletesen alkalmas felületet, illetve a környezethez való jó kapcsolódást emelte ki – nem érdemtelenül, hiszen a közölt látványtervek, illetve alaprajzok egy kellő modernizálás esetén ma is kitűnően használható, látványos épületet mutatnak:

Galéria
Magyar Építőművészet, 1958/1-3. szám / Arcanum Digitális Tudománytár
ép. Weichinger Károly - Virág Csaba - Jurcsik Károly - Bonta János

Akár egy modern koncertterem is állhatna ma a Vörösmarty téren

Akár egy modern koncertterem is állhatna ma a Vörösmarty téren

Fotó megosztása:

A harmadik díjat négy különböző munka is megkapta – a lapszám először Károlyi Antalt (munkatárs: Köllőd András) említi, akik árkádok alatt vezették volna be a látogatókat, akik az impozáns előcsarnokból érték volna el a félemeleti ruhatárat, illetve a felette lévő nagytermet. Az ítészek szerint a Vörösmarty tér felé mutatott kép kiegyensúlyozott, de „nem juttatja kifejezésre megfelelő módon az épület tartalmát”:

Galéria
Magyar Építőművészet, 1958/1-3. szám / Arcanum Digitális Tudománytár
ép. Károlyi Antal - Köllőd András

Akár egy modern koncertterem is állhatna ma a Vörösmarty téren

Akár egy modern koncertterem is állhatna ma a Vörösmarty téren

Fotó megosztása:

Dr. Kiss Tibor és Szabó Árpád (munkatársak: Batizán József, Meisels István, Spránitz Tibor, Vincze Kálmán) munkáját sem tartották hibátlannak, volt azonban egy igen érdekes, bár az akusztikai akadályok miatt nem túl jól működő ötletük: a két előadóterem egymás mellé helyezése, így egy köztes hangszigetelő fal leengedésével akár háromezer fő is részt vehetett ugyanazon a hangversenyen:

Galéria
Magyar Építőművészet, 1958/1-3. szám / Arcanum Digitális Tudománytár
ép. Dr. Kiss Tibor - Szabó Árpád - Batizán József - Meisels István - Spránitz Tibor - Vincze Kálmán

Akár egy modern koncertterem is állhatna ma a Vörösmarty téren

Akár egy modern koncertterem is állhatna ma a Vörösmarty téren

Fotó megosztása:

Borvendég Béla és Ulrich Ferenc (munkatárs: Balla Gyula) kevésbé mozgalmas homlokzattal számoltak: a Vörösmarty tér felé két oszlopra állított, többemeletes kiugrást terveztek, ezzel is jelezve a homlokzat mögött rejtőző nézőtér és a színpad dimenzióit:

Magyar Építőművészet, 1958/1-3. szám / Arcanum Digitális Tudománytár ép. Borvendég Béla – Ulrich Ferenc – Balla Gyula

A győztes munkát jegyző négyes három tagja, Weichinger Károly, Virág Csaba és Jurcsik Károly egy harmadik helyet is megcsíptek, a Vigadó lépcsőházához támaszkodó hangversenytermet rejtő munkájuk a homlokzatát tekintve azonban sokkal közelebbi rokonságot ápolt volna a következő harminc évben születő Centrum áruházak bármelyikével, mint egy kulturális intézménnyel:

Galéria
Magyar Építőművészet, 1958/1-3. szám / Arcanum Digitális Tudománytár
ép. Weichinger Károly - Virág Csaba - Jurcsik Károly

Akár egy modern koncertterem is állhatna ma a Vörösmarty téren

Akár egy modern koncertterem is állhatna ma a Vörösmarty téren

Fotó megosztása:

Ellentétben Sebők Imre és Kelemen Ede közösen szignózott, a pályázatot kiíró főváros által végül csak megvásárolt tervcsomagjával, aminek arcától a futurizmus sem állt távol:

Galéria
Magyar Építőművészet, 1958/1-3. szám / Arcanum Digitális Tudománytár
ép. Sebők Imre - Kelemen Ede

Akár egy modern koncertterem is állhatna ma a Vörösmarty téren

Akár egy modern koncertterem is állhatna ma a Vörösmarty téren

Fotó megosztása:

Szintén a megvásárlásig jutott Borsos László és Borsos Károly munkája, ők a visszafogott egyszerűség mellett tették le a voksukat. A nagyméretű előcsarnok elé egy hatemeletes raszterhomlokzatot álmodtak meg, amit egy nagyméretű, művészeti témájú műalkotással akartak kiemelni a szürkeségből – kérdés, hogy mennyire jó ötlet lett volna mindezt felépíteni:

Galéria
Magyar Építőművészet, 1958/1-3. szám / Arcanum Digitális Tudománytár
ép. Borsos László - Borsos Károly

Akár egy modern koncertterem is állhatna ma a Vörösmarty téren

Akár egy modern koncertterem is állhatna ma a Vörösmarty téren

Fotó megosztása:

A Fővárosi Tanács a Körner József, illetve a Rimmer János és munkatársai (Krizka György, Komondy Zoltán) által készített pályaműveket is megvette – előbbi a főhomlokzati kőburkolatra kerülő domborművel, utóbbi pedig a fémvázas raszterbe helyezett üveggel, illetve a zománcozott könnyűfémlemez-felületekkel igyekezett kitűnni a mezőnyből:

Galéria
Magyar Építőművészet, 1958/1-3. szám / Arcanum Digitális Tudománytár
ép. Rimner János - Krizka György - Komondi Zoltán

Akár egy modern koncertterem is állhatna ma a Vörösmarty téren

Akár egy modern koncertterem is állhatna ma a Vörösmarty téren