Kultúra

Több mint 32 ezer Big Mac-et evett meg egy amerikai férfi

Youtube
Youtube
Közel négyezret emelve az eddigi Guinness-rekordra, amit szintén saját maga tartott.

A McDonald’s egyik legismertebb szendvicse, a nem csak a tizennégy hónapra való elásás, de huszonegy évnyi tárolás után is ehetőnek látszó Big Mac-et ma nap mint nap milliók vásárolják, egyikük sem szereti azonban annyira, mint a wisconsini Fon du Lacban élő Donald Gorske, aki nemcsak a világ legnagyobb Big Mac-rajongójának tartja magát, de a legtöbb elfogyasztott szendvics Guinness-rekordját is felállította: 2016-ban bebizonyítota, hogy élete során 28.788 darabot evett meg belőle.

Ez a szám persze már rég a múlté: Gorske nemrégiben ugyanis bejelentette, hogy immár

32.340-nél jár, hiszen 1972. május 17. óta legalább napi kettőt elfogyasztott,

ezt pedig a szendvicsek dobozaival, sőt, a pénztárnál kapott blokkokkal is tudja bizonyítani.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Ha szeretek valamit, akkor feltétlenül ragaszkodom hozzá

– mondta Gorske, akiről néhány nappal ezelőtt a Guinness World Records hivatalos Youtube-oldalán jelent meg egy négyperces, a bizonyítékokat is bemutató videó:

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik