Forum Hungary
Kultúra

Másságról, titkolózásról és elfogadásról mesél a Pixar, és sehol nincs LMBTQ-propaganda

Még szerencse, mert a stúdió legfrissebb animációja egyből közönségét vesztené a friss törvények fényében. Kár lenne érte: a Luca utazás az ártatlan, boldog gyerekkorba. Kritika.

Ugyan a Toy Story óta senkit nem lep meg, de azért fontos megjegyezni: a Pixar úgy érti a gyermeklélek mélységeit, mint egyetlen hollywoodi filmstúdió sem, megkockáztatom, gyerekpszichológusok közül sem sokan. Ott a gyerekfantázia, a játékok mint társak, majd a tőlük való elköszönés volt a téma, amit szívfacsaró érzékenységgel jártak körbe, azóta számos további filmben vizsgálták tovább a gyermeki pszichét – volt olyan is, hogy szó szerint, ugye, Agymanók. A Luca (ejtsd: Lúká, a Lukács olasz formája) című friss animációjukban is ebben a témában megyünk tovább, ezúttal szokatlan, de egyáltalán nem zavaró földhözragadtsággal.

Hogy miért említek földhözragadtságot? Egyrészt, mert nincsen jobb szó, másrészt, mert a Luca a Pixarra nem túl jellemző módon közel marad a mi emberi világunkhoz: a varázslatos kiindulópont után hőseink hamar átkerülnek egy teljesen hétköznapi kisvárosba, és ott történik meg velük mindaz a kaland, ami a film cselekményét adja. Azért az alapkonfliktus és a film mélyebb – a másságról és a befogadásról szóló – üzenete a meseszerű alaphelyzetre épít: főhősünk, Luca egy érdekes tengerlakó lény, úgynevezett tengeri szörny, ami egyébként meglehetősen furcsa megnevezés egy ennyire szép élőlénynek. Se nem ember, se nem hal, se nem sellő ő, szerencsére a cápaemberre sem hasonlít, viszont van egy szuperképessége: a tengerben tengeri szörny alakjában él, a felszín fölött, megszáradva viszont emberi alakot ölt, senki nem tévesztené össze egy teljesen átlagos kisfiúval. Ezt Luca persze sokáig nem tudja, mert aggódó szülei óvják mindentől, a felszíntől és az embertől pláne. Az egy véletlen során megismert Alberto mutatja meg neki ezt a képességet, ő viszi fel először a felszínre is, arra a szigetre, ahol él, és tanítja meg neki, hogy mennyi szuper dolgot rejt a szárazföld. A két fiú hamar összebarátkozik annak ellenére, hogy jellemük szögesen eltér: Luca igazi jó gyerek, aki sosem szegné meg a neki kiszabott szabályokat, Alberto viszont igazi bajkeverő.

Forum Hungary

A fiúk nagyokat ökörködnek együtt szárazföldön és vízen, egész addig, amíg Luca anyukája rá nem jön, hogy fia rendszeresen a felszínen tölti az idejét. Hogy megvédje, a mélytengeri vizekbe küldené, ám Luca megszökik, és Albertóval elhatározzák, hogy a közeli kikötővárosba mennek, ott biztos nem akadnak a nyomukra, és ezentúl emberként élnek tovább. A kisvárosba sikeresen el is jutnak, ott pedig hamar találnak egy komoly küldetést is: újdonsült kis barátnőjükkel, Giuliával csapatba rendeződve elindulnak a kisváros versenyén, hogy a győztesnek járó pénzdíjból valóra válthassák közös álmukat, és vehessenek egy Vespát, amivel bejárják a világot. Igen ám, de nem elég, hogy a küldetés sikerét a kisváros ügyeletes szemétládája veszélyezteti, az is folyamatos aggodalmat szül, hogy párosunk nehogy lebukjon, amihez pedig elég, ha víz éri őket. Ráadásul a szülők is felbukkannak.

Érdekes, hogy a film kapcsán, még jóval annak megjelenése előtt, az első trailer kiadásakor az internet népe párhuzamokat vélt felfedezni ezen film és a címszereplő druszája, Luca Guadagnino csodás filmje, a Szólíts a neveden között – mondván: olasz tengerpart, nyár, két fiú elválaszthatatlan jóbarátokként élvezi ennek örömeit –, a Luca ugyanis olyannyira plátói, amennyire bármi a világon plátói lehet. Ami azt illet, plátóibb, mint a gyerekeknek szánt mesék jelentős része, melyekbe már jóval azelőtt becsempészik a szerelem témáját, hogy az a célközönséget kicsit is érdekelné. A rendező Enrico Casarosa több helyen nyilatkozta, hogy ő a barátságról akart mesélni saját gyerekkori élményei alapján, és épp ezért a világon semmilyen romantikus szálnak még csak a gondolata sem merült fel benne, de ez igazából akkor is teljesen egyértelmű a nézőnek, ha nem olvasott egyetlen ilyen nyilatkozatot sem. Hiszen a Luca teljesen tisztán és egyértelműen arról a boldog időszakról mesél, amikor még híre sincs a pubertáskornak, és lehetünk kis androgün emberpalánták, nem és szexualitás nélkül, boldogan szeretve barátainkat nemüktől függetlenül és anélkül, hogy abba bármiféle romantikus érzület vegyülne, elrontva mindent. És nagyon jó, hogy a film erről mesél, a ma oly aktuális „az ember ember, nem szexus” valamint „a szeretet szeretet” mélyebb üzenete miatt is, és egy ennél jóval kézzelfoghatóbb okból is. Most ugyanis, a covidból ébredezve pontosan erre a jó értelemben vett eszképizmusra van szükségünk napsütéssel, nyárral, barátokkal, és, ha lehet, akkor mesés olasz tésztákkal is, ami, bizony, élményben néha csaknem felér egy bully trónfosztásával.

Forum Hungary

Persze nem lenne a Pixar ennek a területnek az abszolút királya, ha csak eszképizmus lenne – mert a végtelen egyszerű sztori és a nem túl drámai konfliktus, és a mindehhez természetesen járó fenséges látvány és hangulatfestés mellett azért vannak itt tekintélyes mélységek is a cikk elején említett ember- és gyereklélek-ismeret témakörében. A Luca mesél például arról, hogy például milyen bilincs a jógyerekség, és milyen veszélyes tud lenni egy mégoly jó szándékú szülő is, ha szorong és túlfélt. De mesél arról is, hogy milyen iszonyatos erő van abban, ahogy egy gyerek a szülőjében bízik még jóval azután is, hogy az megbocsáthatatlanul cserbenhagyta, és hogy a szégyen meg a mundérbecsület erősebb, mint a fájdalom: egy gyerek aligha vallaná be, hogy az ő apja nem jó ember. De például szó esik arról is, hogy milyen egy elveszített szülő helyett találni valakit, aki majdnem olyan, mint az igazi, vagy, hogy milyen csillapíthatatlan a gyerekek éhsége a világra, hogy a tudásvágy természetes – milyen szomorú innen nézve, hogy az iskolarendszereink jórészt arra rendezkedtek be, hogy ezt kiöljék a gyerekből. És miközben a Luca semmilyen érvelés mentén nem tekinthető még csak érzékenyítő alkotásnak sem, nemhogy úgynevezett propagandának, amiről, ugye, a napokban oly sok szó esik, azért a film végső soron mégis csak arról mesél a leginkább, hogy milyen iszonyú erős tud lenni a vágy tartozni valahová, és hogy az elfogadás mindig felül fog kerekedni a kirekesztésen.

A Luca június 17-től nézhető a magyar mozikban, 95 percben. 24.hu: 8/10

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.