Kultúra

Nem csak a múlt eseményeibe, de a magyar humor történetébe is betekintést enged a magyar internet aranybányája (x)

Az Arcanum Digitális Tudománytárban elérhető közel 33 millió oldalon vég nélkül érik meglepetések az embert, május 29-én pedig egy teljes napon át ingyenesen böngészhetünk közöttük.

Az elmúlt néhány évben gyökeresen megváltozott a régi fotókra, újságcikkekre, vagy akár teljes lapszámokra vágyó magyarok világa, hiszen a különböző tematikus Facebook-csoportok, a blogok, illetve a különböző híroldalak elképesztő tempóban ontják magukból a tartalmakat.

Ez az óriási dömping nem csak az otthon féltve őrzött lapszámoknak, a könyvtárakban, levéltárakban, vagy épp helytörténeti gyűjteményekben elérhető anyagoknak köszönhető, hanem sokszor az Arcanum Digitális Tudománytárnak is, ami elképesztő méretű – közel 33 millió oldalt magában foglaló – adatbázisával lehetővé teszi, hogy akár a legkényelmesebb otthoni fotelünkből is pillanatok alatt elérhessük az elmúlt két és fél évszázad lapjait, valamint számos fontos könyvét.

A számos kötetet – köztük szépirodalmi munkákat, a Nyugat teljes archívumát, valamint lexikonok és fontos alapművek tucatjait – ingyenesen elérhetővé tevő Arcanum által 2014-ben létrehozott, nem csak az írók, újságírók és történészek, hanem a tanulni vágyó átlagemberek számára is hasznos adatbázis kezelése pofonegyszerű, hiszen számtalan módon kereshetünk rá a minket érdeklő dologra, a találatokat pedig szűkíthetjük is, így mindössze a „beatles” szó beírása, illetve néhány kattintás után elénk kerülhet mindaz, amit az Ifjúsági Magazin 1966-ban írt a Beatlesről, a találatok egyikének megnyitása után pedig egy erős olvasói levélbe ütközünk:

[…] Mindenesetre sok fiatal azt hiszi, hogy ha ő cigarettázik, Beatles-frizurát hord, nadrágot stb., akkor ő „fej”, modern. Pedig a lányok 80%-a (kb.) nem az ilyen fiúkat szereti. A Beatles-frizura nem áll jól mindenkinek, a félméteres szárú nadrág sem illik a legtöbb fiú egyéniségéhez. Én a magam részéről legjobban a jól öltözött, de nem huligán, a modern, de nem erkölcstelen fiúkat „bírom”. És főleg (azt hiszem sok lány van így) a jól kisportolt alakú fiúkat. Azt hiszem a huligánkodás, szélhámoskodás helyett jobbat tenne a sport.

A legfontosabb XIX. és XX. századi lapok teljes archívuma persze ennél jóval érdekesebb találatokat ígér, hiszen a különböző fontos eseményekről – legyen az sport, háború, politika, vagy akár egy színházi premier – született tudósítások és rövidhírek sokszor egészen más oldalról világítanak meg egy-egy történést.

Az Arcanum Digitális Tudománytár persze nem csak komoly kutatásokra ideális, hiszen a furcsa, érthetetlen, vagy épp vicces anyagok kedvelői is megtalálják a számításukat az adatbázisban.

Lúdas Matyi, 1969. május 1. / Arcanum Digitális Tudománytár

A magyar karikatúratörténet két állócsillaga, a kiegyezést követően hét évtizeden át készült Borsszem Jankó, illetve a Rákosi- és Kádár-kor fontos szórakozási forrását jelentő Ludas Matyi mellett különböző újságokban bukkanhatunk érdekességekre. Válogatásunkban ezek közül mutatunk be néhányat.

Az 1848-as eseményekben is fontos szerepet játszó nyomdász, Heckenast Gusztáv által a Bach-korszak derekán, 1854-ben életre hívott Vasárnapi Ujság (1854-1921) létrejöttekor jókora űrt töltött be, hiszen egyszerre próbált fontos információkat átadni, ápolni a nemzeti szellemet. Szerzői közt a kor legfontosabb tudósai, illetve művészei tűntek fel – talán utóbbiak egyikéhez kötődnek az első évfolyam műfajteremtő kisszínesei, amik közül lehetetlen lenne kiemelni a legjobbat.

A hazai kikötőkben horgonyzó angol flottával való viccelődés már az első számok egyikében megadta az alaphangot:

Arcanum Digitális Tudománytár

Rövidesen a szerző csillagászokhoz fűződő viszonyára is fény derült:

Arcanum Digitális Tudománytár

De még egy kínaiakról szóló anekdotának is jutott hely:

Arcanum Digitális Tudománytár

A vicces villámanyagokat a századfordulón már több újságban is megtalálhattuk – köztük a Pesti Hírlapban, amit Magyarországon elsőként osztottak fel állandó rovatokra, sőt, ez volt az első hazai lap, amint vetélytársainál kisebb, úgynevezett berlini formátumú ívekre nyomtak. A több európai városban saját tudósítót foglalkoztató újság hírei közül egy, az 1904 szeptember 22-i számban feltűnt, kétes valóságtartalmú rövidhírt emeljünk most ki, ami jó eséllyel a Pécsi Közlönyből szállingózott át a fővárosi lapba:

Arcanum Digitális Tudománytár

A hasonló anyagok a XX. század folyamán is végigkísérték a magyar médiát, a szocializmus időszakában ez azonban számos ponton átcsapott csipkelődésbe, hiszen a hanyatló Nyugaton történteket a lapok igyekeztek kevésbé jó, rossz, vagy épp káros színben, egy görbe tükrön át feltüntetni.

Kitűnő céltábla volt mindehhez a The Beatles, hiszen a hatvanas évek hajnalán a világot megrengető gombafejűeknek épp ugyanannyi rajongója, mint őszinte gyűlölője volt, akik úgy gondolták, hogy az ördögi zene, illetve a négy brit stílusa örökre megváltoztatja a fiatalokat.

A témában a legnagyobbat a Kádár-kor kulturális életének fontos oszlopa, az 1964-1989 közt megjelent Tükör gurította, ami rögtön az első évfolyamban a „hülyegyerek-frizurás jazzegyüttes”, illetve a „határtalanul népszerű gitáros legénykék” szerkezetekkel sokkolta a könnyűzene iránt nem rajongó olvasókat:

Arcanum Digitális Tudománytár

De bemutatták a világ különböző részein történt furcsa eseteket is, nem ritkán jellegzetes humorral fűszerezve:

Arcanum Digitális Tudománytár

Az Arcanum Digitális Tudománytár a cég által biztosított más tartalmakkal ellentétben nem ingyenes, előfizetni azonban egyetlen hónapra, vagy akár csak 24 órára is lehet, sőt,

a május 29- i nyílt napon ingyenesen böngészhetünk a rövid regisztráció után PDF-formátumban akár le is tölthető tartalmak közt.

Az oldalon természetesen nem csak vicces rövidhíreket, de szakmai lapok saját kutatásaink alapjául szolgáló tanulmányait, illetve milliónyi cikket és apró információt találunk, amiknek köszönhetően jobban megismerhetjük a saját lakóhelyünket, a családfánk távoli ágairól tanulhatunk, vagy akár a saját gyerekkori fotónkkal is találkozhatunk.

A szolgáltatás több száz hazai közintézményből – főleg felsőoktatási intézményekből, illetve könyvtárakból – ingyenesen is elérhető, így semmi sem állja útját annak, hogy jót nevessünk az évtizedekkel ezelőtti lapok rövidhírein, vagy akár valamilyen komolyabb céllal üljünk le a gép elé.

Öles léptekkel a cél felé

Úgy tűnik, hogy az Arcanum egyre közelebb van a kitűzött végcélhoz, az (elérhető) összes magyar nyelvű lap digitalizálásához, hiszen megállás nélkül zajlik az archiválás, illetve a kiadványok felkutatása.

A Digitális Tudománytár teljessé válásához azonban azokra a lapokra, évfolyamokra, vagy lapszámokra is szükség van, amelyek az adatbázisban hiányosak vagy egyáltalán nem léteznek, így a cég várja a különböző intézmények, kiadók, illetve magánszemélyek jelentkezését, akik a hiányzó anyagok egy szkennelés erejéig való átadásáért cserébe előfizetést kapnak.

A részletek itt érhetők el.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik