Kultúra

A tévés műsorvezetőből krimiszerzővé vált Richard Osman lett az év brit írója

Penguin Books
Penguin Books

Richard Osman kapta az év írójának járó elismerést a British Book Awards (Brit Könyvdíjak) díjátadóján. A szerző nagy sikert aratott debütáló regényével, A csütörtöki nyomozóklub című krimivel érdemelte ki a díjat. Osman – a Pointless című brit kvízműsor egyik moderátora – szerint az idős, amatőr nyomozók történetével aratott győzelme „maga a megvalósult álom”.

A csütörtöki nyomozóklub főszereplői egy nyugdíjasotthon lakói, akik minden csütörtökön összeülnek, hogy megoldatlan bűnesetekről beszélgessenek. Amikor kegyetlen gyilkosság történik a saját otthonukban, a csütörtöki nyomozóklub hirtelen egy valós nyomozás középpontjában találja magát. A regény szeptemberi megjelenését követően azonnal a sikerlisták élére került és azóta is az élen szerepel. A történet megfilmesítésének jogait Steven Spielberg vásárolta meg, a produkcióban Osman vezető producer lesz. Két további részt is megrendeltek a történetből – írja a BBC hírportálja alapján az MTI. Alice O’Keeffe, a szakmai zsűri vezetője Osman könyvének sikerét rendkívülinek nevezte. A csütörtöki nyomozóklub a leghosszabb ideig – 16 héten át – a csúcson szereplő könyv rekordját tartja és ez minden idők leggyorsabban bestsellerré vált krimije. A könyv magyarul is megjelent, Richard Osmannel készült interjúnk pedig alább olvasható.

Kapcsolódó
Gyilkosságokat felderítő nyugdíjasok ostromolják Harry Potter rekordjait
A csütörtöki nyomozóklub című krimiből több mint egymillió példány fogyott Angliában. Népszerű tévésből lett szerzőjével, Richard Osmannal beszélgettünk arról, miért fontosak a idős hősök, és melyik színészt látná szívesen Spielberg filmverziójában.

Az év könyvét kilenc kategóriában választják meg, többek között regény, debütáló regény, gyerekkönyv és életmód kategóriában. Douglas Stuart Shuggie Bain című könyve kategóriák felett állóan kapta az év könyvének járó elismerést. A regény a 2020-as Booker-díjat is elnyerte korábban. A zsűri, mely Stuart könyvét a legjobb debütáló regény kategóriában is győztesnek választotta, kivételesnek nevezte a kötetet. A Shuggie Bain az 1980-as évek Glasgow-jában játszódik, főszereplője egy szegénységben és függőségben élő fiú.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik