Kultúra

Folytatást kap a botrányt kavaró lengyel szoftpornó film

Netflix
Netflix

A 365 nap című lengyel filmet tavaly év elején mutatták be, majd júniusban felkerült a Netflixre, ahol hatalmas nézettséget ért el, bekerült kilencvennél több ország top 10-es listájába is, amely a legnézettebb filmeket és sorozatokat rangsorolja, és a cég adatai szerint tavaly ez volt a negyedik leggyakrabban keresett filmjük. Most bejelentették, hogy a film nemhogy folytatást, de még egy harmadik részt is kap majd.

A második részről egyelőre annyit osztott meg a Deadline, hogy a két főszereplő, Michele Morrone és Anna-Maria Sieklucka visszatérnek, akárcsak Magdalena Lamparska. Simone Susinna személyében új szereplő is érkezik a produkcióba, a rendezők pedig újra Barbara Białowąs és Tomasz Mandes lesznek. A sztoriról annyit tudni egyelőre, hogy Laura és Massimo újra együtt vannak, ám ezt jelentősen megnehezíti Massimo családja, illetve egy rejtélyes férfi, aki mindenáron el akarja nyerni Laura kegyeit.

Akik nem tudnák, a lengyel A szürke ötven árnyalataként beharangozott első film arról szólt, hogy az olasz főszereplője beleszeret egy lengyel nőbe, akit el is rabol, és egy évig fogva tartja, mert ennyi időt ad a nőnek, hogy beleszeressen. A pornográf jelenetekben bővelkedő filmről itt írtunk bővebben, de világszerte rengetegen tiltakoztak ellene: a brit énekesnő, Duffy nyílt levélben fordult a Netflixhez, amiért szerinte a film a nemi erőszakot dicsőíti, és összesen 95 ezer aláíró követelte a streamingóriástól, hogy vegye ki kínálatából a filmet, de hiába.

Kapcsolódó
A szürke ötven árnyalata lengyel változata sokkal jobban működne pornóként
A 365 nap problémás sztorijában egy foglyul esett nő szeret bele támadójába, a film tarol a magyar Netflix-nézők körében is.

Annyi változás viszont várható a Deadline szerint, hogy az első filmmel ellentétben a folytatások már a Netflix saját gyártású produkciói lesznek, ami azt is jelenti, hogy a cég jobban oda fog figyelni, hogy óvatosabban közelítsék meg az esetlegesen érzékeny témákat. A forgatókönyv továbbra is Blanka Lipinska regényein alapul majd, de a Netflix producereinek is beleszólásuk lesz a cselekmény alakításába. A két filmet egyszerre forgatják Lengyelországban és Olaszországban, és a tervek szerint jövőre lesznek majd láthatóak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik