Csóti Rebeka / 24.hu
Kultúra

Semmi sincs jól? Tíz vers a mai Magyarországról

A magyar költészet napján tíz fiatal (1990 után született) költőtől kértünk egy-egy verset. Csak annyit kérdeztünk tőlük, hogyan érzik magukat ma Magyarországon.

Biró Krisztián: Dzsenga

Éveket bepótolni egy félig teli ágytál
mellett: így képzelem az optimizmust.

A sok gumitalpú várakozás
nyilván kikezdi a padlót. A csoszogó
kulcscsomók, az ápolók cigiszünete.
Mi bírja el a lehajtott fejeket ott?
Mennyit süllyedhet alattuk egy emelet?
A kórházi folyosók előbb-utóbb
alagutak lesznek. Tarkómon metró.
Mielőtt felszállok, kettőt lépek
a mozgólépcsők felé.

Pedig most tényleg nem kerestem
kibúvókat. Visszajáróért nyúltam
az automata aljához, és csak úgy
ott volt a tízforintosok között.

Ez a pohár kevésbé műanyag,
mint a kávé benne – ilyeneket
mondok majd, ha ébren leszel.

Most láttam a napelemeket
az utcánk mellett.
Tudják ezek, hogy az egész falu
szeméttel tüzel telente?
Fel sem kell nézned hozzá,
elég, ha beleszagolsz:
a mi égboltunk poliészter.

Beszélni fogok, hogy ne
kérdezhess. Mi tartott ilyen sokáig?
Költő voltam Budapesten.

Évekig csak mostam magamra,
hátha kijön a pólóimból a kórház
szaga. De bárhol is nyitottam meg
egy csapot, ott voltatok benne ti,
a klór és a menetszél.

Egy újlipóti albérletig cipeltem fel
a BorsodChemet.
Szájpadláshoz szorítva, milligrammról
milligrammra.

Bocsánat, de nem érek haza.
Nem mosom meg az arcom
egy kórházi mosdóban. És nem
megyek be hozzád utána
azzal, hogy nincs semmi baj.

Pedig mi más lenne egy
költő feladata manapság? Fáradó
tüntetőket keltek fel a Déliben.

(Eldorádó ostroma, Jelenkor Kiadó, Budapest, 2020.)

Máté Péter / Jelenkor Kiadó Biró Krisztián

Borda Réka: Amelyben a lírai én elszámol önmagával

Egy, megérett a gondolat, hogy felnézek a képernyőről,
és nem káprázik a szemem. Hónapok óta kora reggeltől
késő estig dolgozom, ebédelni csak néha, pár szelet pirítóst.
Hogy híztam mégis, inkább hagyjuk.

Kettő, csipkebokorvessző fúrja az oldalam:
mennyi elszalasztott fogantatás egyetlen percben.

Három, te vagy a párom, kizsigerelés. Csak lennél annyira
kellemes, hogy elhiggyem, rám kényszerítenek.
Ez túlságosan lányos, jelenti ki az ügyfelem,
és elfelejt fizetni nekem.

Négy, tejet öntök, a tüskés vádlimat simogatom,
és elhallgatom a telefonban,
ahogy anyám hiányolja az unokákat.
A boldogság nem az, hogy miben, 
hanem hogy kiben hiszel. Sípol a vonal,
ketyeg az óra.

Öt, leszáll a köd, és elszégyellem magam,
amiért a méhem egy üres lakás. Itt jól mutatna
egy kisautó, ott egy egész életnyi önfeláldozás.

Hat, hasad a has, tolonganak benne
az elhajtott családok, és én mégis rémisztően éhes
vagyok. Felkelek, pirítóst kenek, gépelek.

Most jöhet a hét, hogy sárosak a napok,
mert összekoszol a munka,

aztán a nyolc, hogy lakatlan a —

Kilenc, felkelek, dolgozom, alszom,

és tíz, megint este tíz.

(Pannon Tükör 2021/1.)

Dávid Áron Borda Réka

Imre Ábris: Kényszerzubbonyba bújtatott fák

Sápadt, öltönyös emberek lepték el a kertet. Apám ideges volt, hogy nem tudja lenyírni miattuk a füvet, buszbérleteket és személyi igazolványokat követeltek. Nem tudtam, mit gondoljak, hiszen mi is ruhát hordunk, és a bevásárlóközpontokban időnként a rákos gyerekeknek átlátszó műanyaggömbbe gyűjtött pénzt kívánom a legjobban. Szavunkra nem hallgattak, a kitoloncoláshoz pedig kevesen voltunk, hagytuk, hogy ténferegjenek. Csupán katatón beszédük állandó mormolása zavarta a mindennapokat. Apám úgy döntött, megszelídíti őket, felállított egy automatát a bejárat előtt, amiből sorszámot lehetett húzni. Egy idő után mindannyian a kertben ültünk, gyűrött papírfecnijeinket szorongatva. Szerencsénkre nyár vége felé járt, az éjszakák langyosak, eső esetén pedig be lehet húzódni a nagy diófa alá. A hosszúra nyúlt várakozás közben anyám rájött, hogy a szeletemberek kiváló tüzelőanyagként szolgálnak, és hamvaikból szappant készíthetünk. Ruházatukat ki-ki használta igénye szerint, fogaikból nyakláncot fűztem. Házunk önálló gépezetté alakult, csak be kellett dobnunk a meszeltarcúakat az ablakon, és már érkeztek is a felporciózott csomagok a kéményen át. Ez az igazi ökonómia, gondoltuk, és megveregettük a vállunk. Az elégedettség azonban nem tartott soká, kezdett fogyni az emberanyag, gyanússá vált, hogy valójában csak a fák tenyésztenek minket, hogy aztán rothadó testeinkből táplálhassák szervezetüket. Megalakult az államrendőr, apám falat épített, hogy elhatároljon minket a kerítéstől, kamerákat szerelt fel, és kihallgatásokat tartott földbe vájt odújában. Azonban jött az utasítás fentről: százszor leírni az adóbevallásunkat, mert nem fizettünk tizedet a Peeping Burgernek. A közvetítési jogokért még versenyben a CNB, a BNC, az NCB és a BCN, de az adataink fölötti rendelkezés biztosan nadirigo87-et illeti. Tegnap éjjelre nyolcan maradtunk. Ahogy öltönyeinkben a tűz körül aludtunk, arra ébredtem, hogy anyám beszél hozzám álmában. Órák vannak a falon, és én mennyi helyen aludtam már, ez borzasztó, dadogta, közben egyik kezével még ekkor is legyezte a parazsat. Eldöntöttem, hogy bemászom a házba, hátha a magam képére tudom formálni a gépezetet. Az épület gyomráig vezető alagutat ástam, innen irányításom alá vonva a rendszert, elkezdtem bekebeleztetni mindent, ami körülvesz. Szeretnék nálam lenni.

(Itt jelenik meg először.)

Holczer Sára Imre Ábris

Kállay Eszter: találkozás magunkkal

elővettem a telefonom, hogy megtudjam, hogy vagyok,
végigpörgettem az appot, gyengéden, együttérzőn ajánlotta
fel a hirdetéseket, hogy mit vegyek meg. közben rózsaszín
képeket tolt elém, animációkat az emberi bőrről, a húsról, hogy
hogyan választják szét, varrják újra össze.
biztosított róla, hogy mellettem áll, hogy a legjobb tippeket adja, hogy
bármikor írhatok, és számíthatok a figyelmes chatelésre – ha átváltok
a fizetős verzióra, amit most épp megtehetek, egyszerűbben, mint valaha.

te hónapok óta bennem úszol, könnyű vagy, alig érzed a súlyod.
irigylésre méltó állapot, én
itt kint izzadok, válaszolok a felém repülő kérdésekre.
de a kar-, a lábtempó is munka, miért ne ismerném el, hogy milyen
fárasztó megnőni?
egyszer kerek leszel, mint egy gyümölcs. csodálom, hogy ellen tartasz
a végtelen növekedéskényszernek, ami körülvesz –
saját idődet te magad töltöd ki, nincs szükséged határidőkre,
vagy mindig tovább nyúló tervekre.

megint tanulok valamit, pedig most csak verset írok rólad.
az álmokra reggel csak homályosan
emlékszem, volt bennük végtelenség, kamaszkori helyszínek,
egy fájó igazság. te is láttad őket? ha kijöttél, megbeszéljük?

(Itt jelenik meg először.)

Valuska Gábor Kállay Eszter

Körösztös Gergő: erzsébetvárosi lockdown

„Semmi sincs jól.”
                        (TGM Szőcs Géza halálára)

Kisüzem

nyilván hiba volt ideköltözni persze még
nagyobb hiba lett volna békeidőben
mondjuk pénzem se lett volna rá
mondjuk most sincs a Klauzál tér

valamelyik sarkán vesztem el
végleg a fejem mindegy melyiknél
úgyis körbe megyek és mindegyiknél
hagyok valami obszcén nyomot

BGE KVIK Idegenforgalmi Szakkönyvtár

kár hogy nem látja senki alszanak
csorgatnak szexelnek szoronganak
csak kinézni ne pedig a parknak
hazudott ketrecben járkál egy

herbálos csöves aztán ő is eldől
egy másik évben egy másik városban
vagy ha bármi más lenne megnézném
megmarad-e de itt és most nem mozdul

bennem semmi elég hogy nem bazározik
a sok geci legalább látszik hogy
baj van ez a környék nem olyan régen
még a bulinegyed volt előtte gettó

Beautality Tat2 Tatto Shop

most micsoda ha tényleg csak az
maradt az utcán akit nem engedtek be
sehova pedig a város hűlt helyéről
csak ajtókon át befelé van tovább

meg is szökött aki tehette vészhelyzet
volt nem tehetett mást ahogy
nem tehette ugyanazt sem ez
egy összeesküvés de én is engedek

Burger’s Bar Burgers and Tex-Mex

csak a pofám nagy nyolckor utolsót
harapok a padkából bosszúból
ezért az egészért a számban
hordom haza a várost

(Itt jelenik meg először.)

Herr Martin Körösztös Gergő

Mohácsi Balázs: sorsunk

tisztelet sziveri jánosnak

(1) a narancs négyzetes csillagképünk
de legalább két narancsra van szükség
önmagunkért alkalmazzuk őket

(2) végtelennek tűnő játszóterek
bár kivetik magukból a bennszülött mohát

(3) a narancssárga jelzésű rendszerek
megtestesülése fáj mert bár
a rostos bordás horizont kikapcsolható
de remegés gyülemlik a tárgyakon
miközben az uradalomban papok
kartontraktorokat tologatnak

(4) a narancs mindezek után
megduzzad és szétreped
kilendül a gyomor lerakatában
és akár a feltördelt tükör
felmegy a meghasadt égig
és apró koszorúvá keményedve
lefordul és a többivel elgurul.

(Itt jelenik meg először.)

Kiss Tibor Noé Mohácsi Balázs

Seres Lili Hanna: Széledők, kilépők

         Temesi Ádám fotójára

„Nem kiejteni, hanem vigyázni rá.
De nem tartogatni, hanem használni.
Nem tervezgetni, remélni,
hanem élni, megélni.
Nem összekutyulni, hanem megszámolni.
Nem elengedni, hanem összeszedni.”

A Mesélő itt elakad.
Könnycsatornáiba túl sok hulladékot dobtak,
vagy úgy is mondhatnánk, arcába szétégett almás pitét.
Nyögdös, hasa hullámzik, arca eltorzul, nem tudni,
röhög, fulladozik vagy agyvérzése van.
Végül ránk néz,
szennyezett, égett hangján mond valamit,
de mi rögtön elfelejtjük.

Később előveszi újra a fotót,
figyelünk, mintha mi sem történt volna.

„Nem túlpakolni, de berakni mindent.
Nem túlsodorni, de berakni mindent.
Nem túlhúzni, de berakni mindent.
Mindent, mert a test belázasodik, kihűl, kidob magából,
kidobja a lelket és az elme magára marad.
Felejt, alkalmazkodik, behugyozik, kiköp, krákog, vigyorog.
Nem túlkáromkodni, de belerakni mindent.”

A Mesélő maszkot cserél, ami eddig volt rajta,
azt teleköpködte, teleizzadta.
Feláll, ránk néz, arca megkövült almás pite.
Villamosra száll, tudjuk, hogy bliccel,
tudjuk, hogy le fog bukni.

Elindulunk, szétszéledünk, számoljuk őket,
mintha ezért küldött volna minket el.
Mindegyik előtt megállunk.
Látjuk, a zsebeikben mennyi érme van.
Sorra vesszük, a szatyrokban mi a vagyonuk.
Elnevezzük a hajuk, a bőrük, a szakálluk színét.
Befogadjuk a testük hőmérsékletét.
Ha egy kihűlt előtt állunk, lemegy a vérnyomásunk,
de mi túléljük.

A huszadiknál megállva végre rájövünk,
hogy a Mesélőt keressük, mondja el nekünk
a megoldást.

A huszadikak ránk vigyorognak,
adunk egy-egy érmét minden hiányzó fog helyett,
a testek szaga egymáshoz préselődik.

Halljuk a Mesélő krákogását magunkban.
Nem akarjuk elfogadni, hogy felmondott,
nem akarunk emlékezni rá, hogy valamit elfelejtettünk,
amit nem volt kedve megismételni,
mert belefáradt a sulykolásba.

„Nem, hanem”, ismételgetjük,
aluljárókban, utcákban, tereken, kapualjakban.
Kivesszük a farzsebünkből, kihajtogatjuk a fotót,
amiből mindenkinek másoltattunk egyet.

Nem hunyorítani, hanem jól megnézni.

Nem túlexponálni, de belerakni mindent.

Nem kiejteni, hanem vigyázni rá.

(Megjelent a Könyves Magazinban, a Könyves Magazin és a Mastercard 20/20 című projektjének részeként.)

Bokor Krisztián Seres Lili Hanna

Simon Bettina: Boldog

Éreztem, hogy nem tudok tovább menni.
Ültem a Séta téren, küszködve.
Aztán rászántam magam, hogy belógjak
a barbakánnál egy kerthelyiség vécéjébe.
A Séta téren ültem, és küszködtem hosszú
percekig. Közben idegenek sétáltak boldogan
a fák alatt. A lombok úgy kapaszkodtak
össze felettünk, mint akik mára befejezték
a munkát, és a nap további részében
boldogok maradnak. Rajtam is átfutott a nyár
végi boldogság, amíg a fák alatt ültem. Az a néhány
perc küszködés annyira hosszúnak tűnt, hogy
szinte boldognak éreztem magam, hiszen nagyon
régóta voltam már boldogtalan,
és mert rengeteg fagylaltot ettem azelőtt,
hogy a padra kellett lerogynom.
A barbakánhoz indultam, a kukába
dobtam a maradék fagylaltot, és akkor
éppen csak hogy észrevettem, mindvégig
egy nyilvános vécével szemben szenvedtem,
és akkor mégis boldog lehettem, amíg odaértem.

(Jelenkor, 2020. július-augusztus)

Dohi Gabriella Simon Bettina

Vajna Ádám: vezér

(1)

ül egy székben és bíznak benne,
hátra dől, és bíznak benne a
németek meg a svédek is, előtte
könnyű saláta, csík kokain és

kínosan fényesre csiszolt lehetőség,
és tudja, a tehetség szomjas gazella
a szavannán, és tudja, a kitartás
türelmes krokodil a nílusban, de

az élet több mint várakozás és
félelem, a tragédia pedig nem
veszteség, a vadász győzelme,
előre dől és bíznak benne

(2)

fehér ing alá fülledt karmolás
a mellkason, rezzenéstelen arc,
székekbe süppedő baráti
valagak, szia, uram, vadászat,

feleségem, amszterdam, szar ország,
kukásautó sípol az udvaron, csattog
a zászlórúd, a városhatárban mocskos,
lucskos téli köd ülepedik, őz

fázik benne, a számok rendben,
izzadságcsepp reszket a gerincen,
előbb-utóbb a nap is kisüt,
hát, nem igaz, velünk az isten

(3)

a folyosó vékony padlószőnyegén
végigkopogó magassarkú még pont
elnyom egy mélyről, mélyről, nagyon
mélyről jövő elbizonytalanodást

(4)

és kisüt a nap valóban

(Dunszt.sk)

Oláh Gergely Máté Vajna Ádám

Zilahi Anna: Fata morgana

A figyelem szívós iszamlása a fájdalom
elől játszi kergetőzésnek mutatja magát,
aminek – ne legyenek kétségeink –
része az ön-tetten-érés. A fókuszvesztés
lelepleződése még sosem szolgálta ily szorgalommal
a fókusz elvesztését – ahol minden tükröződő felület
minket ver vissza, a menekülő arcot, a semmit,
egy képet, mely végtére is egy pillanatnyi folyamat
az agyban. Lecsukódik a szem, de a kép nem ereszt.

Legféltettebb kincsem a belső visszakozás:
pazarlás, ha nem hallgattatik meg.
Mégis van, aminek egyszerűen nem lehet ellenállni.
A délibábnak, tudod, nincs ott, de belenézel a villódzásba:
a szem receptorainak extravagáns tévedése.
Belenézel abba, ami nincs ott, hogy mégis tetten érd.
Forró aszfalt, tűző nyári nap, az illúziók végül leleplezik saját magukat.
Forró aszfalton megindulni, futni valami felé, ami nem elérhető.
Hazáig futni, nem találni otthont.
A legkiszolgáltatottabb pillanatban kísért meg az, aki nincs ott.
Aki sosem volt ott. Hazatérés, mikor bizonygatnod kell,
jó vagy. Érthetetlen kritériumok alapján
nem felelsz meg. Ez a szabály, nem felelsz meg.
Hazatérés: egyszer meg fogok felelni.
Hazatérés: mondani, amit hallani akarnak.
Hazatérés: feloldódni a megfelelésben.
Hazatérés: sosem érkezni meg.
Elrántom a tekintetem a délibábról, és csak
annyit kívánok görcsbe rándult gyomorral:
lépjek oda magamhoz ott, ahol vagyok.

(Kalligram 2020. november)

Süveges Rita Zilahi Anna

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.