Kultúra

Elárverezték a Guinness Rekordok Könyvébe is bekerülő legnagyobb vászonfestményt a világon

GIUSEPPE CACACE / AFP
GIUSEPPE CACACE / AFP

62 millió dollárért (19,1 milliárd forint) kelt el a világ legnagyobb vászonfestménye Dubajban. A brit Sacha Jafri által készített The Journey of Humanity című alkotás a Guinness Világrekordok közé is bekerült a világ legnagyobb vászonfestményeként. A művész egyetlen hatalmas vászonra festette a képet, melyen hét hónapig dolgozott a pandémia alatt, és a dubaji Atlantis hotel báltermének padlóján terítettek ki. A kész alkotást hetven darabra vágták, hogy egyenként értékesítsék.

A teljes művet végül egy Dubajban élő francia férfi, Andre Abdoune vásárolta meg, aki kriptovalutával üzletel. Jafri eredetileg 30 millió dollárt akart keresni az 1800 négyzetméteres kép darabonkénti eladásával, Abdoune azonban az egész művet kész volt megvenni. Mint elmondta, további tervei vannak a festménnyel: még több pénzt akar vele előteremteni, hogy azt aztán jótékony célra fordítsa, egyelőre azonban Dubajban tartja a képet.

Jafri elmondta, hogy a kép árából gyermekek életét szerette volna megváltoztatni világszerte, és megpróbált kapcsolatot teremteni az alkotáson keresztül a világ különböző részein élő emberek között. A hatalmas festménybe ugyanis több mint 140 országból érkezett gyerekrajzokat is beleillesztett. A festményből származó bevételt mások mellett az UNICEF, az UNESCO, a Global Gift Foundation és egy dubaji jótékonysági szervezet, a Dubai Cares kapja.

A művész éppen az Egyesült Arab Emírségekben tartózkodott, amikor a pandémia kitört. A lezárások alatt határozta el, hogy a karanténban töltött időt afestmény elkészítésére szánja, melyhez 1065 darab ecsetet és 6300 liter festéket használt el.

A The Journey of Humanity a világ második legdrágábban megvásárolt képe, melyet még élő művész készített. A legdrágább alkotás David Hockney Portrait of an Artist (Pool with Two Figures) című képe, melyet 2018-ban egy aukción 90,3 millió dollárért (27,8 milliárd forint) vásároltak meg.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik