Kultúra

Kivonul az állam a Budapesti Tavaszi Fesztiválból, saját rendezvényt csinál inkább

Szigetváry Zsolt /MTI
Szigetváry Zsolt /MTI

Az Orbán-kormány nem újítja meg a fesztivál megrendezését célzó korábbi szerződését a fővárosi önkormányzattal – írja pénteki számában a Népszava. A lapnak Gy. Németh Erzsébet kulturális ügyekért felelős főpolgármester-helyettes elmondta: Káel Csaba, a MÜPA vezérigazgatója, a Budapesti Tavaszi Fesztivál (BTF) eddigi állam által felkért szervezője a múlt héten kereste fel a Városházán. Ekkor adott tájékoztatást a kormány döntéséről. Az okokról semmiféle tájékoztatást nem adott – tette hozzá Gy. Németh Erzsébet.

Káel ezentúl arról is tájékoztatta Gy. Németh Erzsébetet, hogy a kormány döntése értelmében ő szervezi meg a továbbiakban a kabinet által indítani kívánt új fővárosi tavaszi és őszi fesztivált. Az előbbit Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek, míg utóbbit Liszt Ferenc Ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztivál néven.

A BTF márkaneve egyébként a főváros tulajdona, az önkormányzat pedig nem mondott le arról, hogy a több évtizedes rendezvényt valamilyen formában életben tartsa. A Népszava szerint a főként turistákat vonzó, elit kulturális esemény helyett egy fővárosiakhoz közelebb álló, az első évek pezsgését megidéző, a nagyközönség számára könnyebben befogadható programsorozatot szeretnének új, alternatív művészeti ágak bevonásával.

Kiemelt kép: A Budapesti Tavaszi Fesztivál (BTF) promenádja a fővárosi Andrássy úton 2016. április 9-én. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Ajánlott videó

Olvasói sztorik