Kultúra

Shia LaBeouf intézetbe vonult, hetek óta kezelés alatt áll, és felfüggeszti karrierjét

Rich Fury / Getty Images / AFP
Rich Fury / Getty Images / AFP
A zaklatással vádolt színész a gyógyulásra koncentrál.

Shia LaBeouföt decemberben perelte be volt barátnője, FKA Twigs. Az énekesnő állítása szerint ugyanis kapcsolatuk ideje alatt, 2018 és 2019 között a színész fizikailag, szexuálisan és lelkileg is bántalmazta őt. LaBeouf a New York Timesnak akkor azt nyilatkozta, FKA Twigs vádjai közül több nem igaz, de „nincs abban a helyzetben, hogy megvédhesse magát”. Problémáit alkoholizmusával és poszttraumás stressz betegségével magyarázta, az ügyvédje pedig arról beszélt, hogy ügyfele segítségre szorul, és keresi a megfelelő gyógymódot a hoszú távú felépüléshez.

A Variety most azt írja, hogy LaBeouf immár öt hete bevonult egy intézetbe, ahol kezelés alatt áll, bár hogy pontosan mivel kezelik, az nem derült ki. Tehetséggondozó ügynökségétől, a CAA-től is elváltak útjai, bár a lapnak nyilatkozó két forrás szerint a cég nem rúgta ki LaBeouföt. A színész döntött úgy, hogy felfüggeszteti karrierjét, és addig nem vállal újabb munkákat, amíg fel nem épül. Shia LaBeouf legutóbb Mundruczó Kornél Netflixes drámájában, a Pieces of a Womanben szerepelt, amelynek Oscar-kampányából a botrányok után szép csendben el is távolították.

Az éveken át botrányok sorát produkáló LaBeouföt többször kezelték már rehabilitációs intézetekben, erről szól önéletrajzi ihletettségű filmje, az Édes fiam is, amelyben saját, bántalmazó apját játszotta el.

Kapcsolódó
Az egyetlen értékes dolog, amit apámtól kaptam: a fájdalom
Shia LaBeouf a rehabon írta ki magából a gyerekkori traumáit, aztán el is játszotta a bántalmazó apját a filmben. Az Édes fiam után könnyebb megérteni, miért döntötte romba botrányokkal a fényesen induló karrierjét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik