Utoljára december végén beszélgettünk a Független Szabad Egyetem szervezésében, a Vajna-korszak független filmjeiről. Azt mondtad, a Sömmi című filmterved elutasítása után jöttél rá, hogy ebben a rendszerben neked nem érdemes állami támogatásra várnod az új filmjeidhez.
Azóta ez még egyértelműbb. A Sömmi előtt csak sejtés volt, hogy én nem csinálhatok filmet. Filmes szakemberként tekintek magamra, próbálok jó forgatókönyveket írni, olyan témákat keresni, amik érdeklik az embereket. Cserna-Szabó András regényét, a Sömmit sokan szerették, úgy éreztem, az irodalmi sikere egybevág a történelmi filmek iránti igénnyel, amely kormányoldalról megjelent. Több közönségréteget is meg akartam, meg tudtam volna vele szólítani. Hitegettek is, a Filmintézettől kaptunk fejlesztési támogatást. Ezért is jöttem vissza külföldről, ahol óvatosan építgetni kezdtem az új szakmai életemet. Végül Káel Csabáék értésemre adták, hogy mégsem kíváncsiak a Sömmire, és az ezt követően beadott filmterveimre sem. Ezután pedig olyan nevek jelentek meg a támogatottak között – Eperjes Károly, Ákos, Bayer Zsolt, Vidnyánszky Attila –, hogy egyértelművé vált, ma független, nem a Fidesz szekerét toló alkotóként még annyira sem lehet filmet készíteni, mint a Vajna-időszakban. Akkor csak annyit vártak el, hogy ne kritizáld a rendszert.
Megindokolták, hogy a Sömmi forgatókönyvének támogatása után a gyártást miért nem akarták finanszírozni?
Pár soros, akár egyoldalas véleményeket kaptam már korábban is, ilyet a Sömmihez is küldtek – költségvetési okokra hivatkozva utasítottak el. Egy olyan előzetes megállapodásra hivatkoztak, amelynek létezéséről sem én, sem a producerek nem tudtak. Ezek után sosem sikerült felvenni a döntőbizottsággal a kapcsolatot. A teljes elzárkózás világossá tette, hogy nem szakmai okok miatt utasítottak el.
Az első, korai döntéseikkel még jelezni akarták a szakma felé, hogy zökkenőmentesen veszik át a Filmalapot, akkor kaptunk mi is gyártás-előkészítési pénzt, de a támogatottak listájából mára egyértelműen látszik, hogy a Filmintézet fideszes kifizetőhelyként működik.
Mire jutottál külföldön?
Megnéztem, hol lehetne új életet kezdeni úgy, hogy nem adom fel a szakmámat. 2019-ben kimentem előbb Indiába, aztán Mexikóba. Úgy gondolom, hogy ezeknek az országoknak olyan erős kulturális gyökerei vannak, hogy kíváncsiak lehetnek az én másfajta, európai filmkészítői látásmódomra, és könnyebben be tudnék kapcsolódni a létező filmiparba. Ezeken a helyeken erős a populáris mozi, és én nagyon szeretnék már tömegeknek szóló filmet készíteni. Indiában végül nem maradtunk sokat, Mexikóban viszont két hónapot töltöttem, ami alatt írtam egy forgatókönyvet. Producert, stábtagokat, helyszíneket kerestem. A Sömmi előkészítése miatt jöttem haza, de később kiderült, hogy a koronavírus miatt amúgy is itthon kellett lennem. A mexikói projekt halad, ez a Tyúk című filmtervem, amelynek a koncepcióját a San Sebastián-i filmfesztiválon Muhi András producerrel mutattuk be.
A független filmes keretek viszont erőteljesen behatárolják a lehetőségeidet. Az említett beszélgetésen azt mondtad, harmincmilliónál ne kerüljön többe egy film. Le tudsz mondani az olyan nagyszabású tervekről, mint a Toldi?
Le tudok. Most már. Persze, titokban remélem, hogy egyszer majd lesz lehetőségem megcsinálni őket. De az alacsony költségvetés most egyfajta szabadságot ad. Ugyan nem gondolkodhatom látványos snittekben, cserébe viszont sokkal szabadabban figyelhetek a szerzői filmes kihívásokra, bénító elvárások nélkül. Maradhatok kísérletező, új utakat kereső, határokat feszegető rendező.
Korábban többször beszéltél arról, nálunk is, hogy úgy érzed, a Filmalappal, majd a Filmintézettel kialakult feszült viszonyod és a filmterveid visszautasítása miatt nem valósíthatod meg azt, amire rendezőként képes lehetnél. Ezzel megküzdöttél?
Most is ezzel küzdök. Állami támogatás nélkül nehezen megy, szinte lehetetlen filmet készíteni. Éppen ezért mindig motivált voltam, hogy új meg új tervekkel keressem fel a Filmalapot. Minden évben beadtam hozzájuk, illetve a Filmintézethez egy filmtervet, az elmúlt tizenkét év alatt tizenkettőt. Egyetlenegyszer csinálhattam filmet, Az Úr hangját. Azt gondolom, ez nonszensz, mert a terveim között ott volt még a Toldi, a Rejtő Jenő-féle Szőke ciklon adaptációja, a Sömmi. Ezek mind kidolgozott tervek voltak forgatókönyvvel, látványtervekkel. És voltak kisebb terveim, Hobo: Vadászat, Nyugat+Zombik, amelyeket szintén nem támogattak.
Úgy tűnik, előre menekültél, és leforgattál egy kis költségvetésű akciófilmet Hotel Balaton címmel. Hogyan hoztad tető alá ezt a filmet?
Maroknyi jó szándékú, segítőkész munkatárs áldozatos munkájával. Az egész úgy kezdődött, hogy végső kétségbeesésemben júniusban megkérdeztem Pusztai Ferenc és Galambos Zoltán producereket, mennyi pénzből tudnék filmet csinálni. Ők azt mondták, harmincmillió forintig tudnák finanszírozni, ehhez kaptunk később további szakmai felajánlásokat.
Arra gondoltam, ha szabadságomban áll most filmet készíteni Magyarországon, akkor olyat rendeznék, ami biztosan nem menne át a Filmalap vagy a Filmintézet szűrőjén.
Arra jutottam, hogy az aktuális közéleti problémákra reflektáló filmeket cenzúrázzák azonnal az állami pénzosztó szervek. Ezt a hiányt nem tudom egy filmmel betölteni, de meg kell próbálnom, nagyobb közönséghez szólva, tehát műfaji keretek között foglalkozni társadalmi kérdésekkel. Egy helyszínen, kevés szereplővel.
Hogyan hozod nevezőre az akciófilmet a társadalmi érzékenységgel?
Nem idegen egymástól a kettő. Az akciófilmek vágyakat teljesítenek be, erőszakos választ adnak arra a kérdésre, hogyan küzdjünk meg a mindennapi, személyes vagy társadalmi problémáinkkal. Harci koreográfiával adják meg a vélt vagy valós kielégülést a nézőnek: igenis, le lehet győzni a gonosz farkast. Ráadásul régóta nyomja az a teher a vállamat, hogy nem forgattam még akciójeleneteket, és a Filmalap akkori álláspontja szerint emiatt nem bízták rám a Toldit. Most végre szélesíthetem a portfóliómat. Egy másik személyes küzdelmem pedig a történetmesélésre vonatkozik. Szeretem széttöredezni a történeteimet: a Szabadesés hét önálló részből áll, a Taxidermia három egységből ad ki egy egészet, a Nem vagyok a barátod is epizodikus szerkezetű, Az Úr hangjában pedig nemcsak a történet, hanem a stílus is szándékosan szétesővé, mozaikossá válik. Szívesen fellazítom a hagyományos elbeszélői kereteket, most viszont szerettem volna nagyon egyszerű, egyívű történetet elmesélni.
Mit árulhatsz el a sztoriról és a szereplőkről?
Most már bármit, mert a filmet január közepén leforgattuk, már a vágás zajlik. Gera Marina a főszereplő, egy tehetséges építészt alakít. Főnökét és szeretőjét Vajdai Vilmos játssza, a hősnő vele érkezik egy balatoni hotelbe, amit át fognak alakítani, hogy toronyház és vitorlás kikötő épülhessen a parton. Anger Zsolt alakítja a szállodatulajt, akit erős szálak fűznek egy „elképzelt ország elképzelt kormányzatához”. Mivel ez egy wellness-hétvége is, az építészekkel tart a férfi nyolcéves kisfia, és a szálloda igazgatójának is van egy ekkora gyereke – a felnőttek tárgyalni, a gyerekek játszani akarnak. A szállodatulajdonos gyerekével viszont baleset történik, és nem hiszi el, hogy véletlenségből. Egyre erőszakosabbá válik, és amikor már a gyerek is veszélybe kerül, az építész úgy dönt, kimenekíti a fiút a hotelből. Ehhez azonban végig kell verekednie magát a szabadságig. Sörös Sándor, Kuna Márk és Gosztonyi Csaba játszanak még a filmben, és nyárra be is akarjuk fejezni. Azt reméljük, hogy újranyitnak a mozik, ideális esetben oda szánjuk. Ha ez nem jön össze, valamelyik streaming-szolgáltatónál vagy más online formában igyekszünk majd bemutatni a filmet.
Már érintettük a mexikói filmtervedet. A Tyúkban egy háztáji csirke kiscsibékre vágyik, ezért fellázad a tojásait elvevő gazda ellen, és titokban kezdi kikölteni kicsinyeit. Mennyi van benned a tyúkból?
A kakas! Az a történet, amely talán rólam vagy rólunk szól, a gazdáé, aki mindig elviszi a tojást. Őt látjuk a tyúk szemszögéből, amint belekeveredik egy csúnya bűnügybe. Egyre nagyobb szívességeket kérnek tőle, a története pedig arról szól, meddig képes elviselni azt, hogy olyasmiben kell részt vennie, amiben nem szeretne.
Meddig tart az együttműködés, és hol kezdődik a kollaboráció? Én itt találom meg a saját történetemet.
Olyasmivel fogsz kísérletezni, mint a Hukkléban, a természeti ösztönvilág ábrázolásával?
Így van, ott is egy szinten van az emberi és az állatvilág. Ezúttal is megszűnik az alá-fölérendeltség. Főhősünkhöz, a tyúkhoz ugyanúgy lehet majd érzelmileg kötődni, mint egy Disney-film állathőséhez, miközben a háttérben egy tragikus emberi történet is kibontakozik.
Ezek mellett van még egy filmed, amit öt éve leforgattatok, a Mindörökké. Mi lett vele?
Vírus idején újra elővettük. 2015-ben nem tudtuk teljes egészében leforgatni, mert elfogyott a pénzünk. A közösségi finanszírozás és a Karlovy Vary-i filmfesztivál filmbefejezési támogatása sem jött össze. Nekem akkor adódott lehetőségem leforgatni Az Úr hangját, ami az utómunkákkal együtt négy évig tartott. Ezalatt hozzá sem tudtam nyúlni a Mindörökkéhez. A tavaszi karantén idején viszont Lemhényi Réka vágó újravágta, újragondolta a filmet. Létrehozott egy ígéretes egész estés mozit, pedig én azzal is elégedett lettem volna, ha egy kisfilm kijön az anyagból. Ezután szeptemberre szerveztünk egy háromnapos pótforgatást, helyreraktunk néhány történetszálat. A Mindörökké Tar Sándor El valahová című novellájából készült, disztópikus történet egy háború utáni Magyarországról. A főszereplők Polgár Tamás, Érsek-Obádovics Mercédesz, Ubrankovics Júlia és Menszátor Héresz Attila. Ez egy arthouse-film, fesztiválokon indulhat el az útja, most ezzel próbálkozunk.
Ugyanúgy tud működni egy öt éve leforgatott film, mint egy friss?
Azért sajnálom, hogy a Mindörökké nem jött ki 2015-ben, mert sok mindent sejtett abból a világból, ami azóta egy lépéssel közelebb van. De sem a film nyelve, sem a történet nem veszített az erejéből. Ha porosnak, érvénytelennek érezném, nem engedném moziba.
Tanítasz a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, egyike vagy az egyetem 107 oktatójának, akik aláírták az őszi félév elfogadtatásáért kiálló nyilatkozatot. Mennyi hited maradt az SZFE ügyében?
Nagyon hamar, mikor megindultak a támadások, látszott, hogy az egyetem nem maradhat meg annak, ami volt, vagyis – bárki bármit mond – ideológiamentes szakmai műhelynek.
Ezt elvitték, einstandolták. Most építenek belőle egy másik egyetemet, noha nem érteni, miért nem lett volna egyszerűbb indítaniuk egy sajátot. Rombolni akartak.
Így viszont mindenki számára világossá vált, hogy több mint hetven napon át össze tud kapaszkodni sok, eltérő világnézetű diák és tanár, és egyértelmű, hogy az egyetem támadói egy közösséget vertek szét. El lehet venni az SZFE épületeit és jogait is hatalmi machinációkkal, de a szellemiségét nem lehet elnyomni, eszméket nem lehet elfojtani. Nem is értem, hogy lehet ilyen naiv a hatalom. Ahogy az általuk képviselt „mi” és „ti” rendszere el fog tűnni, úgy fognak feledésbe merülni a napjainkban állami támogatást kiérdemlő művek. Tud-e bárki idézni Szabolcska Mihálytól egyetlen sort is? Talán egyszer kiderül, miért akarták sárba tiporni a szabad gondolkodás, tanítás és tanulás lehetőségét. De központi kulturális akaratot Révai József és Aczél György sem tudott érvényesíteni. Az inkvizíció sem tudta elintézni, hogy a lapos föld körül forogjon a nap. Most nagyon rossz a helyzet, de az idő majd igazságot tesz. Emiatt akár bizakodó is lehetnék. (Az interjú még azelőtt készült, hogy nyilvánosságra hozták volna, kik lesznek az SZFE új oktatói – a szerk.)
Mi lehet a jövője a Freeszfe Egyesület nevű, most létrehozott alkotóműhelynek?
Szeretne együtt maradni a jelenlegi csapat. Akik nem hajlandók átmenni Vidnyánszkyék magániskolájába, megpróbálják tovább tanítani azokat a diákokat, akik szintén nem hajlandók erre. A Freeszfe Egyesület jelenleg szabadegyetemként tud majd működni, tehát a diákok nem kapnak majd diplomát, erről egyelőre le kell mondaniuk.
Húsz éve kezdtél rendezni, együtt indultál Mundruczó Kornéllal, Hajdu Szabolccsal, Török Ferenccel, Fliegauf Bencével. Ti voltatok a „fiatal magyar film”. Szerinted ez a nemzedék megtalálta a helyét, és beváltotta a hozzájuk fűzött reményeket?
A hozzánk fűzött reményeket szerintem be tudtuk váltani. Tudtunk és tudunk filmeket készíteni, pedig már az indulásunknál is nagyon nehéz volt. Kivételesnek számított, hogy Simó Sándor osztályának hallgatóiként nagyjátékfilmmel tudtunk diplomázni. A Vajna-korszak viszont szisztematikusan leépítette a mi jelenlétünket. Adogattak lehetőségeket – Hajdu Szabolcs a Délibábot, Török Ferenc a Senki szigetét és az 1945-öt tudta a filmalapos rendszerben leforgatni –, de látszott az irány, hogy Vajna nem bízott azokban, akik az előző, MMKA-s rendszerben is csináltak filmet. Könnyebb volt első filmet rendezni, mint másodikat vagy harmadikat. Most, a Filmintézet megalakulása óta mindannyian ugyanazokkal a problémákkal küzdünk: lehetetlen a filmterveinkre támogatást kapnunk. De így vagy úgy továbbra is készítünk a magyar filmtámogatási rendszertől független filmeket.
