Kultúra

Meghalt Hal Holbrook

Robyn BECK / AFP
Robyn BECK / AFP

Kilencvenöt éves korában meghalt Hal Holbrook, aki évtizedeken keresztül játszotta Mark Twaint különböző egyszemélyes műsoraiban. A színész még január 23-án halt meg, de csak most hozták nyilvánosságra.

A saját maga által rendezett Mark Twain Tonight! című színpadi show-jáért, melyet 1954-ben mutatott be, 1966-ban Tony-díjat kapott, ami a legfontosabb díj, amit Broadway-darab kaphat. Az előadást 1977-ben és 2005-ben is újra színpadra állította, összesen több mint ötven éven át, több mint kétezer-kétszáz alkalommal volt műsoron. A darab tévés adaptációjáért is Emmyre jelölték, amit végül nem váltott díjra, más szerepeiért ugyanakkor négy Emmyt gyűjtött be karrierje során. Oscar-jelölése is van, éspedig az ikonikus Út a vadonba című film mellékszereplőjeként. Számos filmszerepe mellett rengeteget játszott sorozatokban, tévéforradalom előtt és után is, feltűnt többek között a Vészhelyzet, a Maffiózók, Az elnök emberei vagy a Kemény motorosok epizódjaiban.

Holbrook Clevelandben született, és egy egyetemi projektben ásta bele magát Mark Twainbe, aki aztán karrierje fő karaktere lett. Nyolcvanas évei közepéig aktívan dolgozott, sőt, még néhány évvel ezelőtt, túl a kilencvenen is feltűnt egy-egy kisebb szerepben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik