Kultúra

Koraközépkori kincsekre leltek a Cambridge-ben

Joe Giddens / PA Images via Getty Images
Joe Giddens / PA Images via Getty Images

A térség római kor utáni életébe ad értékes betekintést azoknak a koraközépkori kincseknek a tömkelege, melyekre a Cambridge-i Egyetem lebontott diákszállásai alatt talált sírokban bukkantak régészek. A szakemberek „az évszázad felfedezésének” minősítették a leleteket, mondván ez a koraközépkori temető az angolszáz régészet egyik legizgalmasabb felfedezése a 19. század óta.

A King’s College régészei által feltárt kiterjedt temetőben több mint hatvan sírt találtak, amikor lebontották az egyetem 1930-as években épült épületcsoportját az angliai város nyugati részében, hogy új modern campust építsenek. A sírokból mintegy kétszáz tárgyat, bronzbrosst, gyöngy nyakláncot, kardokat, anyagedényeket, üvegpalackokat tártak fel. Legtöbbjük a korai angolszáz korból (400-650) maradt fenn, de találtak vaskori szerkezetekre és római kori földmunkákra utaló bizonyítékokat is.

Caroline Goodson, a King’s College történésze elmondta, hogy az emberi maradványok páratlanul jó állapotban őrződtek meg, a térségre jellemző lúgos föld nem mállasztotta el a csontokat. Ez azért jelentős, mert a régészek képesek lesznek a modern tudományos technikákkal meghatározni étrendjüket és az elhunytak DNS-ét, mely lehetővé teszi a családi kapcsolatok és az emberek vándorlásainak az elemzését.

Goodson elmondása szerint a feltáráson dolgozók meglepődtek, hogy ilyen sok sírt találtak, és hogy ilyen egy nagy kiterjedésú középkori temetőt római kori árkokkal övezve közel a római kori Cambridge maradványaihoz. A korabeli történelmi feljegyzések szerint sok római kori városhoz hasonlóan Cambridge is elnéptelenedett, amikor a rómaiak visszavonták katonai egységeiket Anglia területéről az 5. században.

Már tudjuk, hogy Cambridge-ből nem vándoroltak el teljesen. De most egy tisztább és nagyobb képet kapunk a római kor utáni települések életéről

– tette hozzá Goodson.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik