Kultúra

Törlik az SZFE-s hallgatók jegyeit a Neptunból

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu
A kancellár a tanulmányi bizottságot is megváltoztatná, holott ez törvénysértés.

Az SZFE-ne elkezdték törölni a Neptunból a hallgatók korábban érvényesen megszerzett jegyeit, tudta meg a HVG. A laphoz több levelet és Neptun-üzenetet juttattak el az egyetem polgárai, melyek alapján mindezt a nemrég kinevezett kancellár, Szarka Gábor kezdeményezte.

Törlésre került a 2020/21/1 félévről minden jegy és gyakorlati eredmény a hallgatói felületekről (Neptun). Természetesen az eredmények pótlása megtörténik, vagyis ismételt beírásra kerülnek a 2021. február 01. – február 19-e közé eső időszakban

– idézi a HVG az egyetem hallgatóihoz eljuttatott levelet. Sőt, amint arról a lap egyik megszólalója nyilatkozott, olyan vizsgaeredményt is töröltek, amely nem is az őszi félévben született, hanem egy szemeszterrel korábban.

Aujeszky Nóra, az SZFE másodéves televíziós műsorkészítő-hallgatója, aki végzett jogászként a hallgató jogi ügyeit is intézi, elmondta, hogy természetesen jogorvoslattal fognak élni, az ugyanis jogsértés, hogy az elvégzett munkát semmisnek tekintsék.

Értelmezhetetlen, hogy ősszel szerzett jegyeket valamilyen módon tavaszi félévben akarjanak rögzíteni. Már ha egyáltalán rögzítik, mert erre sincsen semmilyen garancia

– nyilatkozta a hallgató, kiemelve, hogy a pótlást csak a következő félévre való beiratkozás után tennék meg, így a hallgatóknak egy nulla kredites őszi félév után kellene az új félévre beiratkozni. Tovább nehezíti az ügy jogi rendezését, hogy a jogorvoslati kérelmeket a tanulmányi bizottsághoz kell benyújtani, amelyet azonban a napokban az új vezetés megpróbált megváltoztatni azzal, hogy az egyetem honlapjára új Szervezeti és Működési Rendet (SZMR-t) töltöttek fel, melynek értelmében a tanulmányi bizottságba a kancellár is delegálhat tagokat. Ez a lépés több szempontból is jogsértő: az SZMR-t csak a HÖK véleményezése után lehetne módosítani, ami nem történt meg, a kancellár jogosultságai pedig csak működtetéssel és gazdálkodással kapcsolatosak, oktatási ügyekbe nem szólhat bele. A Tanulmányi, Fegyelmi és Szociális Bizottság tervezett megváltoztatását bíróságon támadták meg a hallgatók, a hatályos törvények értelmében a döntésig a kancellár nem változtathat a bizottság összetételén.

A történtek egybevágnak azzal a pár napja kiderült tervvel, mely szerint nulla kredittel zárnák a hallgatók őszi félévét, a krediteket a hamarosan kezdődő tavaszi félévhez csapnák hozzá, ami ellehetetlenítené az ösztöndíjszámítást, de a diákhitelzést és a passziváltatást is alaposan felforgatná, nem beszélve arról, hogy nem a valóságot tükrözné. Erről itt olvashatnak.

 

Kapcsolódó
Az új vezetés lenullázná az SZFE-s hallgatók őszi kreditjeit
Káosz van az őszi félév adminisztrációja körül: krediteket nullázna az új vezetés, de a félév érvényessége sem egyértelmű.

Az SZFE 107 tanára azóta közleményben követelte a hallgatók őszi félévének teljes, és a valóságot tükröző (azaz valóban őszre könyvelt) elismerését.

Ragaszkodunk az igazsághoz: jelenléti, illetve online oktatás zajlott a tanév őszi szemeszterében, és január végéig lezajlik a vizsgaidőszak. A hallgatók teljesítését jelenléti ívekkel, vizsgalapokkal és felvételeken rögzített vizsgafeladatokkal igazoljuk. Mi, az SZFE tanárai ragaszkodunk az óraadó tanárok teljesítésének elismeréséhez, járandóságuk január végi kiegyenlítéséhez. Ragaszkodunk ahhoz, hogy az őszi szemeszter őszi szemeszterként legyen lezárva. Ne történhessen a Neptun rendszerben olyan adminisztratív manipuláció, amely az őszi félévet nulla kredittel érvényteleníti, és a tavaszit harminc kredittel nyitja meg

– írják. A tanárok már korábban is jelezték az új vezetésnek, hogy nem fogadják el a félév kreditjeinek átvezetését tavaszra, erre azóta sem érkezett válasz. A tanárok egy része ugyan a saját Neptun hozzáférését, melyet korábban elvettek tőlük, a napokban visszakapta, de vizsgaeredményeket rögzíteni, ők sem tudnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik