Kultúra

Lemond az SZFE HÖK elnöke

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu

Lemond tisztségéről a Színház- és Filmművészeti Egyetem Hallgatói Önkormányzatának elnöke, Csernai Mihály, és január 18-tól Podlovics Laura, korábbi alelnök veszi át a helyét – adta hírül az SZFE HÖK a Facebookon.

„A közeljövőben az ügyvivő elnök és a jelenlegi elnökség elsődleges feladatát, a hallgatói fórummal továbbra is szoros együttműködésben folytatott érdekvédelmen túl, az új HÖK választásának kiírása jelenti majd” – folytatódik a bejegyzés, amelyben a HÖK köszönetet mond Csernainak, amiért 2019 novemberétől 2021 januárjáig rendkívüli időkben képviselte az SZFE hallgatóinak érdekeit.

Kapcsolódó
„Van olyan arrogáns ez a hatalom, hogy átalakítsa az egész iskolát a fejünk fölött”
Az SZFE-t elfoglaló diákok nemhogy a jövő tanévig nem látnak el, de még azt sem tudják, mi vár rájuk októberben. Interjú a hallgatói önkormányzat vezetőivel.

Csernai Mihállyal tavaly szeptemberben interjút is készítettünk, ő vezette a Hallgatói Önkormányzatot az egyetemfoglalás időszakában. Akkor azt mondta, a „mi céljaink megvannak, de ezen túl semmi sem tervezhető, hiányoznak a kiszámítható keretek. A másik félnek mindenképpen be kell látnia egy ponton, hogy ez egy megoldatlan helyzet, amit rendezni kell.”

Az SZFE új vezetése múlt pénteken jelentette be, hogy felszámolja a meglévő oktatási helyszíneket és szétszórja a hallgatókat több új helyszínre, ezzel is megnehezítve az őszi félévben zajlott és a kijárási korlátozások miatt megszüntetett egyetemfoglalást.

FRISSÍTÉS:

Csernai Mihály a saját Facebook oldalán indokolta meg a távozását:

Vállalva az eddigi és az ezutáni cselekedeteim és szavaim következményeit. tiszta lelkiismerettel, de a munkába belefáradtan és az elmúlt időszak történései kapcsán tehetetlenül nyújtom be lemondásomat a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói, oktatói, polgárai, egy szóval, a Fórum felé

– írja többek között a posztban, mely teljes egészében itt olvasható el:

Elnöki leköszönés

Egy válságos helyzet közepén lemondani politikai szempontból egyszerű gyávaságnak tűnhet– egy hosszan…

Posted by Mihály Csernai on Monday, 18 January 2021

Ajánlott videó

Olvasói sztorik