A koronavírus-járvány előtti időkben nyüzsgő Zsidónegyedet a turisták szemében nem csak a vendéglátóhelyek teszik vonzóvá, hanem az épített öröksége is, ami az ezredforduló óta egymást váltó kerületi vezetők, illetve kormányközeli szereplők segítségével fogyatkozik.
Számos épület felújítására egyszerűen nem volt pénz, más helyeket pedig új tulajdonosaik kiürítve hagytak sorsukra (nyilván tudva arról, hogy egy esetleges bontás után egy, az utcáról az elődöt másoló, de rossz minőségű lakóházat emelhetnek a helyükre), így a negyed épületeinek állapota néhány üdítő kivételtől eltekintve továbbra is évről évre romlik. Tökéletesen igaz ez a Kazinczy és Király utca sarkán álló játszótér mellett álló Kazinczy utca 55-re is, ami az elmúlt két évszázadban a várostörténet megkerülhetetlen pontjává vált.
Kétszáz év, kétszáz négyzetméter
Az itt állt egyszintes házat 1834-ben vásárolta meg Schneider József kártyafestő, aki két évvel később alkotta meg a ma magyar kártyaként ismert (akkor még harminchat lapos) paklit, Friedrich Schiller ikonikus drámája, a Tell Vilmos (1804) alakjait ábrázolva egyes lapokon.
Schneider az Európa-szerte egyre erősebb Habsburg-ellenességet táplálta, a kártya erős célzás volt arra, hogy Magyarországnak mielőbb függetlenné kellene válnia: Tell ugyanis egyetlen jól irányzott nyílvesszővel indította el a svájci szabadságharcot, ami végül az ország függetlenné válását hozta.
A szuper ötlet miatt a munka nem szúrt szemet az osztrák cenzúrának, sőt, a magyar kártya annyira népszerűvé vált, hogy 1865-ben a bécsi Piatnik kártyagyár is gyártani kezdte, bár a következő évtizedekben a lapok száma – többek közt a csúcsjelenet képének elhagyásával – harminckettőre csökkent, a császárvárosi üzem szolgálatában álló festőknek köszönhetően pedig a lapok képe is kissé megváltozott.
Térjünk vissza azonban az épületre, ami röviddel a kiegyezés után, immár egy díszmű-, ruha- és rövidárukereskedő, Rothauser Mór kezében udvari szárnnyal, illetve második szinttel bővült. A ház ezzel elnyerte mai képét, a legfurcsább fejezetek azonban csak ezután következtek: Rothauser halála után fia Zierlichné Fischer Cecíliának adta bérbe az apró házat, aki 1895-től egy évtizeden át bordélyházat üzemeltetett a szobákban, sőt, 1903-ban – a városban elsőként – angolvécét és vizesblokkot is csatolt hozzá, hogy a dolgozók minél frissebben várhassák a betérőket.
A történet ezután jutott a csúcsra, hiszen egy újabb tulajdonosváltás után a bordélyt a Magyar Teozófiai Társaság váltotta: a Helena Blavatsky által alapított, a mai new-age mozgalmak előfutárának tekinthető csoport egy végtelen, titkos tudás létezését feltételezte a világban, amihez az ember spirituális tudata eksztázisban hozzáférhet. A cél ennek az állapotnak az elérése volt, de emellett a természet megmagyarázhatatlan törvényeit, illetve az emberek pszichikus képességeit is vizsgálták. A különböző vallásokból átvett szokások 1907 után csak bonyolódtak, hiszen a társaság élére került brit női egyenjogúsági harcos és író, Annie Besant egy indiai faluban megtalálta az új Messiást (aki nyilvánvalóan egyszerre volt Buddha és Jézus), és két irányzatra szakította a teozófusokat, akik ma, 2021-ben is a világ legalább félszáz országában aktívak, tagjaik közt pedig magukat furcsa képességekkel felruházott emberek mellett a keresztényéget korlátozottnak érző, a kor materializmusával egyet nem értő művészek és tudósok bukkantak fel, köztük a Sherlock Holmes-történetek atyja, Sir Arthur Conan Doyle, az irodalmi Nobel-díjas T. S. Eliot és William Butler Yeats, Jack London, Kurt Vonnegut, Paul Gauguin, James Joyce, Vaszilij Kandinszkij, Elvis Presley, vagy épp Albert Einstein.
Az 1914-ben távozott csoport jelképét a ház kapuján hagyta, ez pedig ma is látható, noha a jelmondat – „Nincs magasztosabb vallás az igazságnál” – hiányzik mellőle. A saját farkába harapó kígyó (örök visszatérés, önvizsgálat, ciklikusság – gyökerei az ókori Egyiptomban és az ősi Indiában bukkantak fel), a szvasztika (a neolitikum óta ismert jelkép, jelentése Kínában például halhatatlanság, az Indus mentén pedig jó szerencse volt, de a hinduk és a buddhisták például ma is használják), az összefonódott kettős háromszög (eredetileg zsidó, hindu, iszlám és persze okkult jelkép, ebben az esetben a szellem anyagba szállását, valamint a világos és sötét erők közti küzdelmet jeleníti meg), az egyiptomi kereszt (ankh, jelentése élet, életerő, az ókori Egyiptom egyik legfontosabb jelképe), és a Kazinczy utcában valamiért hiányzó aum (a legfontosabb hindu szimbólum, buddhista mantra, de más indiai vallások is használják) együttesen alkották meg a következő egyveleget:
A következő évtizedek jobbára eseménytelenül teltek: előbb tejcsarnok, majd ruhabolt, a szocializus évtizedeiben pedig üzemi étkezde működött itt, 1984-ben azonban a ház a három olimpiai érmet – két ezüstöt, illetve egy bronzot – magáénak tudó Wichmann Tamáshoz (1948-2020) került, aki a Király utca felé eső üzlethelyiségben még ugyanabban az évben megnyitotta a legendássá vált kocsmáját, a Szent Jupátot, ami rövidesen egyszerűen csak Wichmannként vált a kerület egyik ikonikus helyévé, aminek apró belső tere cégér és hirdetések nélkül telt meg minden nap, túlélve a rendszerváltást, illetve a romkocsmák kétezres évekbeli megjelenését.
2018 júniusában az akkor hetvenéves sportoló bejelentette: a következő hónapban örökre bezárnak a kapuk, hiszen „elfáradt a vendéglátózásban” – indokolta a döntését az Indexnek. Ezzel párhuzamosan a háztól is megvált, hiszen a földhivatali iratokban a bezárás előtt tizenegy nappal egy új tulajdonos, a Rum Garden jelent meg.
A kocsmát egy ma is működő pizzéria váltotta, az átvétel után néhány héttel már 211,7 millió forintos jelzáloggal terhelt épület új tulajdonosai azonban nem számoltak velük hosszú távon – derült ki az építésügyi hatósági engedélyezési eljárásokat nyilvántartó ÉTDR-ből, ahol jól látszik, hogy a Rum Garden 2019. december 23-án egy szállodaépület és egy lift engedélyeztetési eljárását indították meg a területen, ez pedig nyilvánvalóan a két évszázadot túlélt ház nyom nélküli eltüntetésével járna.
Megváltozó utcakép
Az építésügyi jogkörök 2020. március 1-től a Kormányhivatalok kezébe vándoroltak át, így
Ennek nyomán 2020. augusztus 10-én az utolsó érdemi döntés is megszületett, az akadályok pedig elhárultak.
A ház nem élvezett műemléki védettséget, sőt, egyelőre rejtélyes okokból a védetté nyilvánítása sem volt lehetséges, bár az elmúlt évek hasonló eseteit látva ez sem jelentette volna a pusztítás gátját.
A mindössze 201 négyzetméteres telek 2005 óta ugyan műemléki jelentőségű területnek számít, ez azonban semmiféle effektív védvonalat nem jelent, a hatályos beépítési szabályokat ugyanis az Erzsébetvárosi Önkormányzat 4/2000. számú rendelete határozza meg:
A kitétel első hallásra talán nem hangzik túlzónak, az 53. számú épület azonban egy 5+1 emeletes, tizenhat lakásos társasház (ép. Herald László, 2004), ami nem túl kreatív homlokzatával eleve kilóg az utcaképből, így egy újabb, mellé kerülő modern épület csak tovább rombolná a környék évről évre egyre változatosabbá váló, az elmúlt két évszázad minden építészeti stílusának példáját őrző képét.
A befektető egyelőre nem tett közzé látványterveket, ezek kiadása pedig törvényes eszközökkel nem lehetséges, így talán még hosszú hónapokon át kérdés marad, mit építenének a sokat látott ház helyére.
A korábban megjelent hírek ellenére az ÉTDR a szomszédos – ma játszóteret rejtő – telekkel, illetve azok az előző kerületvezetés által értékesített szomszédaival kapcsolatban egyelőre nem jelez fejleményeket, így biztosra vehető, hogy a tervezett szálloda csak a szűk földdarabon kap majd helyet. Megerősíti mindezt az erzsébetvárosi önkormányzat is, amely levelünkre adott válaszában kijelentették:
A Rum Garden ezzel nyilvánvalóan a koronavírus-járvány elmúlta után visszatérő turistákat célozza meg, mit sem törődve azzal a nem elhanyagolható ténnyel, miszerint a Budapestre látogató külföldiek egy része az épített és kulturális örökség miatt sétál végig a belső-erzsébetvárosi utcákon, így egy újabb modern monstrum éppen azt a képet rombolja majd, amiért a potenciális vendégek egyáltalán erre sétáltak.
A változás persze nem csak a turistákra gyakorol majd hatást, hiszen a számos titkot őrző, az utcáról csak átlagos, kopott lakóháznak tűnő Kazinczy utca 55. eltűnésével a századfordulós Budapest egy újabb emléke változik elszállítandó építési törmelékké.
Csontvázak a gardróbban
A Rum Garden hátterét, illetve a hozzá kapcsolódó céghálót kutatva sem múlnak el a furcsaságok: a 2017 novemberében alapított, a következő évben 4,5, majd 2019-ben 28,2 millió forintos bevétellel rendelkező cég vezetői székét ugyanis a több mint két tucat, ma is működő céggel is kapcsolatba hozható Udvardi Angéla foglalja el.
Ő a hasonló nevű Rum Kocsma Kft. ügyvezetője is, aminek szerteágazó cégkapcsolatai a belváros számos vendéglátóhelyét is tulajdonló emberekhez vezetnek – köztük az elmúlt három évtizedben számtalan sikeres éttermet, illetve szórakozóhelyet életre hívó Lefkovics Györgyhöz, aki többek közt a Belvárost korábban vezető Rogán Antal, illetve az előtte a polgármesteri székben ült Steiner Pál korábbi tevékenységétől sem függetlenül vált a magyar vendéglátás megkerülhetetlen alakjává.
Több is megbújik azonban itt romkocsmáknál és szórakozóhelyeknél, hiszen a Rum Garden mögött álló két cég egyike, a Gevin Hill Holding – melynek tulajdonosa a 2016 óta Udvardi által vezetett Gavin Hill Limited, illetve a szintén hozzá kötődő Belkin Company – háza táján körülnézve valódi meglepetésekre bukkanunk: köztük a Dreamclass Bau Ingatlanfejlesztő Kft. nevére, ami a kétezres évek végén a Budapest Szíve Programban szereplő utcák felújítási jogát közbeszerzéssel megszerző, majd óriási köztartozást felhalmozott, és megszűnt – a felelősségre vonást végül megúszott – Bau Holding egyik utódjához kötődik, 2012-ben pedig a Trefort utcai Hunyady-palotában folyt offshore-horror epizódszereplőjévé vált. Ugyanebben az épületben a 2020 decemberében felszámolás alá került BDB2007 Vendéglátóipari Kft. is feltűnt, aminek egyik ügyvezetője abban az időben szintén Udvardi volt.
A Kazinczy utcai befektető mögötti másik cég sem kevésbé érdekes: a szállodai szolgáltatást nyújtó FLLGroup Hungary vezérigazgatója ugyanis a 2020 augusztusáig az orosz Gazpromtól származó földgázt Magyarországon értékesítő, orosz-magyar tulajdonú – az LLC „Gazprom export” (40%), a magyar állami tulajdonban lévő Magyar Villamos Művek (50%), illetve a Centrex Hungária (10%) kezében lévő – Panrusgáz igazgatótanácsában ülő dr. Kassai Szilvia, míg ügyvezetője, Tóth Gábor Szilárd korábban a Fidelitas tagjaként vett részt a magyar politikában, majd hat évvel ezelőtt a közpénzzel kitömött Pesti Srácok kiadójában is tulajdonrészt szerzett.
A helyzetet tovább bonyolítja, hogy az Opten céginformációs adatbázisából, illetve az Igazságügyi Minisztériumnak eljuttatott cégbeszámolókból nem derül ki a tulajdonos, illetve a tulajdonosok neve, hiszen a rendelkezésre álló adatok alapján a Rum Garden mögötti két cég részletes adatai nem visszafejthetők.
Van esély a túlélésre?
Az építési ügyekben való döntéshozatal jogának a Kormányhivatalokra való átragasztása egyáltalán nem jó hír, főleg, hogy az elmúlt években egyre gyakoribbá vált, a főváros száz, vagy akár százötven évvel ezelőtti képét őrző épületek a városszövetből való kiradírozása – ahelyett, hogy az építészetileg, vagy várostörténetileg érdekes darabok valódi védettséget, majd új célt kapnának.
A Lechner Tudásközpont örökségvédelmi szakértője, Udvardi, illetve a Magyar Kulturális Örökség Alapítvány kuratóriumi elnökének részvételével 2019. december 4-én tartott helyszíni szemle jegyzőkönyvében ezek a kissé talán kusza mondatok olvashatók:
[…] elkészíttettük az értékvédelmi dokumentációt ami alapján levezetésre kerül, hogy maga az épület már nem azaz épület ami a kártya házát szimbolizálja ez később épült épület. Mi a szellemiségét nem vitatjuk a helyszínnek és szeretnénk megjeleníteni de az épület műemlékké nyilvánítását nem tartjuk jogosnak. A kártyáról való megemlékezés eddig sem jelent meg jobban a házon mint, hogy egy emléktábla és egy kártya jelent meg a ház homlokzatán, ezt tovább is tudjuk vállalni a megemlékezés érdekében, és hogy a hivatallal szorosan együttműködünk a kialakítás megtervezésénél.
Az épület a műemléki védettségnek köszönhetően persze túlélhetett volna, hiszen ebben az esetben lehetőség lett volna arra, hogy kötelezzék a beruházót az épület homlokzatának, vagy akár teljes egészének megtartására.
A helyzetet látva mostanra már csak egyetlen teendő maradt: minél többen fotózzák le az épületet, hogy az legalább digitális, vagy analóg fotókon megörökítve velünk maradhasson.
