Rendőri segítséggel kereskedett droggal a Hajógyári-sziget ura

Dominó

„Vizónak igaza volt: a letartóztatások csak azok után kezdődhettek el, miután Fater alkut kötött a rendőrséggel, és a szabadságáért cserébe terhelő vallomást tett az alvilág ismert szereplőire.”

– Nézze, ha bármilyen alvilági viszály lenne, az rosszul érintené a szórakozóhelyeit – mondta az ősz hajú nyugalmazott dandártábornok, de Vizó nem nagyon értette, Horváth András hova akar kilyukadni.

Vizó tudta, hogy a tapasztalt zsaru – akiről köztudott volt, hogy Pintér Sándor belügyminiszter bizalmát élvezi – nem amiatt kért találkozót 2012 januárjának egyik estéjén, hogy a hazai diszkók profitabilitása miatt aggodalmaskodjon.

– Nekem nincs közöm sem Prisztás, sem Boros, sem Seres, sem a többiek meggyilkolásához – mondta váratlanul Vizó.

Horváthot meglepte, hogy a szórakozóhelyek ura szóba hozta a leszámolásos ügyeket.

– Nem értem, mit akar ezzel mondani – értetlenkedett az idős rendőr.

– Kérem, Horváth úr, ne nézzük egymást hülyének, és ne fussunk felesleges köröket! Mindketten tudjuk, hogy csak a gyilkosságokra kíváncsi – vágta rá fölényesen Vizó.

A rendőr tábornokot meglepte a reakció.

– Tudom, hogy a börtönben kihallgatta Fatert… – folytatta teátrálisan Vizó.

Horváth egyre nehezebben kapott levegőt, de igyekezett palástolni az érzéseit; Fater kihallgatását államtitok védi, így csupán néhány rendőr tudott róla.

– Tévesek az információi – ennyit tudott kinyögni.

– Horváth úr, ismétlem: ne hülyítsük egymást! Tudom, hogy kihallgatta Fatert. És azt is tudom, hogy a pali azt vallotta: a Menyét és én szerveztük a leszámolásokat. Csakhogy nekem nincs közöm a gyilkosságokhoz.

– Nem tudom, kitől vannak az információi, de biztosíthatom arról, hogy nem igazak. Önt megtévesztették – próbált magyarázkodni a rendőr, de Vizó megingathatatlannak tűnt.

– Ne etessen! Komoly NNI-s gyerekektől tudom.

– Akkor becsapták. Nyilván lehúzták pénzzel. Kik mondták ezt önnek? – kérdezett vissza naivan Horváth.

– Láttam a jegyzőkönyvet, amit Fater és ön is aláírt. Legyen elég ennyi – summázott határozottan Vizó.

Horváthot ezek a mondatok is meglepték, mert bár tényleg kihallgatta Fatert, a vallomást nem vették nyílt jegyzőkönyvbe. Minden, amit Fater vallott, államtitok volt. Egy másik jegyzőkönyv viszont valóban létezett, de abban Fater nem említette meg Vizó személyét. Horváth arra gondolt, ha valaki kijuttatta is az utóbbi jegyzőkönyvet, akkor manipulálhatta annak tartalmát.

– Meglepődött? – kérdezte vigyorogva Vizó. – Tudom, hogy a Nemzeti Védelmi Szolgálat dolgozott a leszámolásos ügyeken, majd az aktákat átadta a Nemzeti Nyomozó Irodának, ahol most is nyomozás folyik. A kapcsolataim azonban már tettek lépéseket annak érdekében, hogy az ellenem irányuló eljárást megakadályozzák.

– Higgye el, hogy becsapták önt – vetette közbe a rendőr.

– Gondoljon, amit akar, Horváth úr. De jobb, ha tudja, hogy jó kapcsolataim vannak. Nem hülye gyerekek az alsó szintről, hanem olyanok, akik nem tennék kockára a köztünk lévő gyümölcsöző, hosszú ideje tartó kapcsolatot egy piti lehúzással – felelte Vizó, és magabiztos stílusa Horváthnak arról árulkodott: a vállalkozónak tényleg jó rendőrségi kapcsolatai lehetnek.

Amikor a beszélgetés zajlott, Vizó a csúcson volt; többtucatnyi szórakozóhelye és jól működő államigazgatási kapcsolatai révén az éjszaka urának számított. Fényévekre volt attól a vendéglátóstól, aki a rendszerváltáskor még a pesterzsébeti kerület vezetésével egyezkedett. Diszkóbirodalmát bonyolult céghálón keresztül irányította, a mátrixba illesztett cégek egymásnak adtak kölcsönöket, egymás között mozgatták az osztalékokat – Vizó így tette követhetetlenné a bevételeinek alakulását. Míg kezdetben ő is megjelent névleg a tulajdonosok között, a kétezres évek második felétől ezt már leginkább strómanokon keresztül intézte; a barátnője és annak családtagjai rendre tulajdonosként bukkantak fel egy-egy vállalkozásában.

A diszkópápa azért maradt a háttérben, mert a nevét a kétezres évek elejétől egyre többször hozták hírbe az alvilággal. Tudta, ha tovább akarja építeni a politikai kapcsolatait, akkor megbízható, tiszta múltú embereket kell a cégei élére tennie, és nem szabad kitennie a partnereit annak, hogy személye kellemetlenségeket okozzon egy-egy ügyletben.

A belvárosi önkormányzattal a háta mögött ekkor már azt is el tudta intézni, hogy csak az nyithasson szórakozóhelyet az V. kerületben, akinek ő ezt „megengedi”. Vizót az önkormányzat emberei, sőt a kerületi képviselő-testület egyes tagjai is segítették birodalmának kiépülésében. A Vizó által lefizetett korrupt rendőrök és hivatalnokok nemcsak abban segítették, hogy bezáratták a konkurens bárokat, de az érdekeltségeibe tartozó helyeken elkövetett túlszámlázások miatt született feljelentéseket is az aktakupacok mélyére pakolták. A diszkópápa a politika jobb- és baloldalán egyaránt feltűnt: nem érdekelték az ideológiák, csak a pénz, és ugyanígy lehettek ezzel azok is, akik kiszolgálták az igényeit.

Vizó előre tudta, hogy a szórakozóhelyei mikor számíthatnak ellenőrzésre, és azt is: a kerület kinek milyen tevékenységre adott ki működési engedélyt.

Ha akarta, abba is bele tudott szólni.

A belvárosi önkormányzat a kilencvenes évek elejétől kezdve sokszor adott el vagy adott bérbe neki ingatlanokat jóval a piaci ár alatt, annak ellenére, hogy a hivatalokban tudták, Vizó éjszakai mulatóiban gyakran becsapják a külföldi vendégeket. Ez egyébként sosem volt titok, mivel a külföldi nagykövetségek rendszeresen közzétették a listáját azoknak a bároknak, amelyekben megrövidítik a vendégeket. Ahogy az ezredforduló óta már azt is lehetett tudni, hogy Vizót a hatóságok az olajügyekkel is összefüggésbe hozták, hiszen a neve a parlamenti olajbizottság anyagaiban is felbukkant. Olyan pletykák is keringtek, miszerint Vizó terjeszkedését Menyét segíti, aki a kilencvenes évek végén nála, vele forgatta meg az olajból származó pénzét.

A rendőri jelentésekből az is egyértelműsíthető, hogy Vizó főhadiszállásán, a Hajógyári-szigeten szervezetten folyt a drogkereskedelem, és erről a szórakozóhelyek biztonsági emberei is tudtak. Az Országos Mentőszolgálat összesítése szerint 2007 és 2011 között nagyjából négyszáz esetben kellett kihívni a mentőket a sziget valamely klubjába egy-egy súlyos állapotban lévő vendéghez. Ez a szám azonban csak a töredéke lehet a valóságos adatnak, mivel a legtöbb ilyen „problémát” a szigeten lévő egészségügyi sátorban oldották meg, és az ápolók csak a legszükségesebb esetben hívhattak mentőt. Igazi rémtörténetek keringtek, amelyeket későbbi vallomások is megerősítettek: volt, aki egy dizájnerdrog miatt tíz napig kómában feküdt, majd újra kellett tanulnia minden alapkészségét.

A drogdílerek a diszkók vécéiben adták el az árut, a mosdókat kívül biztonsági őrök védték, nehogy véletlenül „illetéktelen” ember menjen be. Persze a kigyúrt őröknek nem volt nehéz dolguk, mivel a diszkókat messziről elkerülték a rendőrök.

A drogdílerek úgy jártak a Hajógyárira, mint a melós a gyárba: váltott műszakban, belépési engedélyekkel. Az akkori állapotokról sokat elárul, hogy a diszkók mosdójában a csapokból az egyszerű halandó csak meleg vízhez juthatott hozzá: ha a drogfogyasztó nem akarta, hogy kiszáradjon, meg kellett vennie a méregdrága ásványvizet. Ennek ellenére még így is sokaknak megérte a klubokban drogozni, mert a vendégek tudták, hogy Vizó helyeit békén hagyják a hatóságok. Sokan „hosszú hétvégézni” jártak a Hajógyárira: csütörtök estétől vasárnap reggelig nonstop buliztak. Az adatok szerint a 2012 előtti öt évben drogtúladagolásban legalább heten haltak meg Vizó diszkóiban – volt, aki annak a Studio nevű klubnak a padlóján esett össze holtan, ahol Vizó irodája is volt. A szigeten több rejtélyes eltűnésről és titokzatos halálesetről is hallani lehetett, és a megnyugtató válaszok rendre elmaradtak.

Miért aggódott volna Horváth András a szórakozóhelyekért? A Vizóval társalgó rendőrt – bármennyire próbálta tagadni – tényleg nem a diszkók érdekelték. Hanem Menyét.

A Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) ekkor már majdnem egy éve nyomozott Menyét után a Kötés fedőnevű titkos műveletben. Az NVSZ fel akarta tárni, hogy Menyétnek milyen kapcsolatai lehetnek az államigazgatásban, azon belül is az Alkotmányvédelmi Hivatalnál.

Még a 2010-es országgyűlési választási kampányban történt, hogy egy vállalkozó az interneten közzétett egy videófelvételt, amelyben korrupcióval vádolta meg Kósa Lajos fideszes politikust, Debrecen akkori polgármesterét. Kósa feljelentést tett, a vádló, egykor az olajos ügyletekben is érintett vállalkozó pedig – amikor a rendőrségen tanúként kihallgatták – bevallotta: kényszerítették a felvételre, amin egyébként „valótlanságokat” mondott. Elmondása szerint Menyét mutatta be neki azt a két nemzetbiztonsági tisztet, akik rávették a felvétel elkészítésére.

Ma már valószínűsíthető, hogy Menyét ezek után került újra a nyomozók érdeklődésének középpontjába, minthogy az is: a rendőrök a célpont megfigyelése közben jöttek rá arra, hogy Menyét és Vizó között megromlott a kapcsolat. Horváth, mint az NVSZ-nek dolgozó nyugalmazott rendőr, azért akart Vizóval találkozni, hogy a feszült viszonyt kihasználva, információkat gyűjtsön Menyétről. Ám ahelyett, hogy értékelhető adatokat szerzett volna a célpontról, arra kellett rájönnie, hogy a rendőrségen belül súlyos baj van.

Fél évvel azt követően, hogy Vizó és Horváth találkozott, a rendőrség őrizetbe vette a diszkópápát. Ezzel nagyjából egy időben rács mögé kerültek azok a rendőri vezetők is, akiket azzal gyanúsítottak, hogy Vizó szolgálatában álltak. A rendőröket azzal szembesítették, hogy a csaknem negyven budapesti, illetve debreceni szórakozóhely működtetésében érdekelt Vizó rendszeresen pénzelte őket, hogy a rendőrség ne zaklassa a klubjait, és előre tudjon az ellene, illetve az éjszakai életben dolgozó vetélytársai ellen folyó eljárásokról. A nyomozók azt gyanították, hogy Vizó 2005 óta korrumpálhatott vezető beosztású rendőrtiszteket, köztük H. Lajost, a Nemzeti Nyomozó Iroda speciális bűnszervezeti csoportok elleni osztályának vezetőjét is, akit szintén bilincsbe vertek.

Néhány hét múlva a Terrorelhárítási Központ többtucatnyi fegyveres kommandósa körbevette azt a budai villát is, amely még a kétezres évek elején került Gyárfás Tamástól Menyét élettársának tulajdonába.

A fegyveresek már a ház kertjében jártak, amikor felszólították Menyétet, hogy jöjjön ki feltartott kézzel. Az Energol egykori társtulajdonosa fehér alsónadrágban jelent meg az erkélyen, és nem sokkal később már egy narancssárga overallban, kéz- és lábbilincsben vitték el az otthonából.

Ezzel egy időben a TEK egyéb helyszíneken is lecsapott; a rendőrök Menyét bizalmi köréhez tartozó figurákat vettek őrizetbe. Köztük volt gyerekkori barátja, Kacsa is.

Vizónak igaza volt: a letartóztatások csak azok után indulhattak el, miután Fater alkut kötött a rendőrséggel, és a szabadságáért cserébe terhelő vallomást tett az alvilág ismert szereplőire.

Vizó csak abban tévedett, hogy a Conti Car egykori vezetője rá is terhelő vallomást tett – valójában „csak” egykori energolos társait, elsősorban Menyétet és Jozef Roháčot mártotta be. A kecskeméti maffiaperben tizenkét évre ítélt Fater ugyanis azt vallotta a rendőröknek: a kilencvenes évek gyilkosságait Menyét megbízásából Roháč követte el.

Vizó már börtönben volt, amikor az 1996-ban elkövetett Cinóber-gyilkosság ügyében vallomást tett egy nő is, aki szintén sokat tudott a káosz éveinek bűnügyeiről. Ő volt K. Györgyi, aki a kilencvenes évek elején Kisbandi titkárnőjeként dolgozott, de miután főnöke 1996-ban lelépett az országból, Menyét maga mellé vette. A nyomozóknak azt mondta, csak azután tesz vallomást, ha a korrupt főrendőröket kivonják a forgalomból.

Menyétet tehát azután kapcsolta le a rendőrség, hogy már két koronatanúja is volt: Fater és K. Györgyi, és egyikőjük sem félt beszélni.

Dezső András: Maffiózók mackónadrágban – A magyar szervezett bűnözés regényes története a 70-es évektől napjainkig

21. Század Kiadó, 2019